Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-01-28 / 4. szám
14, oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1934. imán csak általános kifejezéseket használnak: »így mondják«, vagy »ilyenformán gondolkoznak róla«, ahelyett, hogy bátran kimernék mondani »én hiszem«, »meg vagyok róla győződve«. Az egyházi élet szempontjából azonban a falunak ez a »személytelen« volttá sa igen nagy jelentőségű. Mert a falun a hitélet mindene ke lőtt gyülekezeti élet, az összesség ügye, melyből az egyesnek magát kivonni merénylet a többség ellen. Az egyén kénytelen a többséggel tartant, hogy a különcködés vádját magára ne vonja. (Folyt, köv.) Arany János biblikussága* Ez a kálvini veretű, élet viharaitól megpaskolt, de épen ezért kiforrott lélek találta meg miivészi illusztrációját Arany János költészetében. Már a külső megjelenési formájában, nyelvezetében is. S itt tűnik ki legélesebben széleskörű bibliaismerete. Díszítő jelzői, legtalálóbb hasonlatai igen gyakran a Szentírá'sfból| valók. A rodostói számkivetettek felett így kesiereg: „Hol a kéz, hol a kéz, amely felemelje Sírjokról a követ — egy nehéz századot? Magyar szíve így rímánkodik: „Él-e még az Isten — az az Isten él-e, Ki e dús Kanaán országba vezérle Mint ízráelt hajdan, .,. . Füstnek fellegében Égre fölpirosló tűzoszlop képében . .. Csupa Ige, találóan alkalmazva. Évnapjáról írva, mely ünnepi jelentőségét elvesztette, e hasonlattal él: „Az ember gyenge, félve néz feléd, S mint egykor tanítvány Mesterét Nehéz-időkben megtagad.“ Ismeri a templomtisztítás történetét, melyet az irodalom tisztításával kapcsolatban idéz: „E szentegyházból ostorral sem árt, Kiűzni alkuszt és galambkufárt." Majd a hegyi beszéd csillan elő e szavaiból: „Nincs szebb dolog, mint az őszinteség; Elrejtett gyertya mi haszonra ég ? Élte végét így sejti: „Életem hatvanhatodik évébe Köt engemet a jó Isten kévébe Betakarít régi rakott csűrébe, ..." A Szentírás és a zsioltárok ódon nyelve mindenütt megérzik stílusán, anélkül azonban, hogy azt elkopottá fenné. A bibliai elbeszélő múltat tisztítva adja, kifényesítve a költői lángész és az önkritikus keféjével. Ha van valami ráció abban, hogy a Biblia nyelvezetét tekintve sokkal vonzóbb a régies szöveg, mint az új, iákkor Arany szövegének revideálása még nagyobb mértékben csökkentené költői szépségeit. Istenes motívumul költeményeinek stílusa az áhítat hatásíat viseli magán, az olvasóban olyan hatást keltve, mint a néma imádság. Istenes tárgyának és egyéb irányú alkotásainak nyelve úgy viszonylik egymáshoz, mint a zsoltár éneket kisérő orgona hangja és a gyönyörködtetésre szánt szöveg könnyű zenéje. Tárgyi tartalma is gazdag biblikusságban. Hit, imádság, amik a hívő kálvinistát Istenhez kötik, épúgy megzendülnek lírai lantján, mint a szerétet, béketűrésj mértékletesség lelki gyümölcsei, melyek már az Istentől jövő emberben termelődnek ki. Mint sorssal küzdő apa rímbe foglalja a lelkében tapasztalt gondviselést, * Irta és a pápai ref. egyházmegye 1933. évi lelkészértekezletén felolvasta Császár Károly padragi lelkész. Mint hajlott korú férfi költői remekbe önti a halálra készülő állandó témáját, a lélek halhatatlanságát. A hit által megvilágosítottak szemével nézi a földieket est a kegyelem megtapasztalásával birálja el az emberi cselekedeteket. Nincs abban semmi különös, hogy Arany hívő emberré lett. Nem mint költő lett azzá, hanem mint ember. A költőt a hite csak nagyobbá tette. Mint emberen igazolódott be őrajta is, hogy az egyszerű, a szegény, az olyan, aki »örökül nem sokat hagy«, hamar eljut az Istenhez. Mint belső élményt fejezi ki ezt költői szépséggel: „Mert szegénynek drága kincs a hit, Tűrni és remélni megtanít.“ De hívő lett úgy is, mint élet- és emberiisímerő, mint a sors mostobaságának szenvedő alanya, mint a munka terhének hordozója. Magáról Veszi a példát a fiát tanító apa ezekben: „Ha játszótársaid közül Munka hí el úgy lehet korán S idegennek szolgálsz eszközül Ki talán szeret —- de mostohán ! Balzsamul a hit malasztja legyen Az elrejtett, néma könnyeken . . .“ • Jól mondja lelki világának nagy ismerője — Riedl —, hogy »a hit Aranyra nézve a bizalom és vigasztalás kútfeje volt. Az" ő példája műtatja, hogy mily nagy előny a létért Való küzdelemben a hit. Megnyugvás, vigasz a sors csapásai után, mfelyet más nem pótol«. Csak természetes, hogy a hívő Arany, imádkozó lélek is. Fiához írt költeményének, mely átfogja az egész életét, visszatérő sora: »Imádkozzál édes gyermekem« — egyértelmű az Igével: »’Szüntelen imádkozzatok«. Tán a Szentírásból ismert, utcák szögletein, álló farizeusok és képmutatók ismerete inspirálta, hogy az ima tisztaságára figyelmeztessen. A magát megalázó, érett eszű bölcs ajkáról komoly tanításként csendülnek a szavak: »Olcsó malaszttá... külcsilloígássá ... nyerészkedéssé ... kishitűvé ... káromkodássá szent imád ne váljon«. Az Istennel társalkodó, Istentől jövő Arany hozza magával a lélek gyümölcseit. Hozza a legnagyobbat, a szeretetet. Nem azért, hogy véka alá rejtse annak fényét, hanem hogy besúgározza vele a hozzá közel- és távolállókat. Elsősíorban »enyelgő kis családját, a boldogságát, melyre mint egy szeretettől meleg fészekre a vihartól védő lomb, úgy borul rá Annak gondviselése, »ki mindnyájunknak édes Atyja«. Nem a szeretet továbbadása-e az, mikor így idézi régi barátait: „Hát mért nem jőnek egy bizalmas szóra, Hogy velők megosszam a kévést, amim van: Szivemet legalább, ha egyéb nem volna...?“ Hozza az Istentől a békesség áldott gyümölcsét. Bár látja, hogy a világ története tele van goinoszsággal, harccal, erőszakkal, de ő a hívő megnyugszik abban, hogy: „Bölcs Isten az, ki rendel s folytatva biblikusán Az ember tiszte, hogy legyen Békében, harcban ember. Méltó képmása Istennek, S polgára a hazának, Válassza ott, válassza itt A jobbik részt magának." Hozza mértékletesség lelki ajándékát, melyet így fejez ki: „Földi ember kevéssel beéri Vágyait, ha kevesebbre méri." A kálvinista hitvallás alapján ítéli meg az emberi érdemeket. Á »mid van, amit nem kaptál volna« páli
