Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-07-22 / 29. szám
1934 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 121. oldal. A Veszprémi Ref. Egyházmegye Lelkészegyesülete junius hó 29-én tartotta évi rendes értekezletét Veszprémben. Jelen volt a kebelbeli lelkészek legnagyobb része s komoly érdeklődéssel kisérte végig a hosszúra nyúlt értekezletet Az érdeklődés felkeltésében és megőrzésében a főrész elnöklő esperest, Sziics Józsefet illeti, aki — a 90. zsolt. 1. versének éneklése és a Kutassy Dezső lelkésztestvérünk által végzett áhitat után — „Magunkról magunknak“ címmel tartott érdekes és értékes, határozottan tanító, gazdag tartalmú, okulásokra alkalmas beszédet, amely mindvégig odaadó figyelmet, lelki élvezetet, a végén élénk vitát és bizonyára nemes elszánásokat váltott ki a jelenlevőkből' Akik végig hallgattuk, okultunk belőle, okulásul — mások számára is — itt közlöm rövid összefoglalását. A lelkipásztorkodás rengeteg problémája között egyike a legfontosabbaknak a nyáj megőrzése a külső támadások ellen. Ezen a ponton vagyunk a legvédtelenebbek. Ki nyújt segítséget az elkeresztelés, elbérmálás, más hitben oktatás és más egyéb támadások ellen ? Hiszen az az álláspont, hogy mindez tévedésből történik, az illető azért még nem lett más vallásává, pedig az igazság az, hogy ezekben az esetekben a hitet már nem a szív és a lélek, henem az anyakönyvek papírlapja hordja, az is csak egy rövid ideig. Nem kell pásztori gondatlanság, ez a védtelenség is elég ahoz, hogy sok lelkipásztor az ilyenekről már nem is tesz jelentést és várja, hogy felvilágosíttassék afelől, hogy hát mi is az a vallássérelem ? Támadások érnek bem ünket a világ részéről is. A sok káros világi befolyás egyike a bálszenvedély. Egy nagy rés, veszedelmes lék az egyház hajóján, melyen át folyik a viz a hajóba. Az egyház nem mehet segítségére annak az erőnek, mely hajóján még nagyobbra töri a rést, még tágasabbra vágja a léket, az egyház önveszte nélkül nem rendezhet bálokat. Harangra, templomra, urasztali térítőkre, iskolára stb. táncolni nem lehet. Ezt a részt az ifjúsági munkából, az egyházi jövedelemszerzés eszközeiből ki kell küszöbölni. Egy következő probléma az egyház anyagi ügyeinek rendben tartása. Mi nem vagyunk abban a helyzetben, hogy csak Áronok legyünk, nekünk Mózeseknek is kell lennünk, az élet realitásaival is kell számolnunk. Vannak rá példák, hogy Isten kegyelme ezen keresztül dicsőül meg, vannak emberek, akik e téren tudtak és tudnak alkotni, s akármekkora is valakinek a szellemi tudása, gyakorlati tudás nélkül működése hiányokkal záródik. De mivel mi nem az anyag, hanem az Ige egyháza vagyunk, mégis a legfontosabb feladat a lelki munka, különösen az istentisztelet végzése. Minden munkánkból, de ebből különösen, kell hogy kiérezzék az Ige ereje és hatalma. Nem a művészi előadás, nem a pompás külső, nem a nagy hang, nem a suttogás, nem az ideoda hajlongás, nem a kezekkel való hadonázás képezi istentiszteleteink vonzó erejét, hanem az Ige. Feladatunkat akkor oldjuk meg, igehirdetésünk akkor lesz értékes, eredményes, ha nem magunkat fitogtatjuk, nem emberi bölcseséget szólunk, hanem Istennek hamisítatlan Igéjét tolmácsoljuk. Mennyi furcsaság van az imádkozásunkban is. Ott van a Mi Atyánk. Ahány ember, annyiféleképpen mondja. Ezért legjobb volna a Bibliából olvasni. így talán egységes lenne. Bajok vannak a többi imádságokkal is. Némelyek szerint azért, mert könyvből imádkozunk, mások szerint azért — és ez nagyobb baj, hogy könyv nélkül bár, de ötölve-hatolva, nyögdécselve és keresgélve. Nagy okunk van rá, hogy az Úr elé boruljunk és kérjük, hogy tanítson meg minket is imádkozni. Mint említettem, a beszéd élénk vitát eredményezett. Szomorú megállapítást nyert mindenek előtt az, hogy a bennünket érő támadások erősebbek, mint valaha. Ezzel szemben még mindig vannak esetek, hogy presbiteri tisztséget töltenek be kárunkra reverzálist adott, házasságukat meg nem áldató egyének, a leghiggadtabb védekezést is támadásnak minősítő előkelőségek. Lanyhaság az egyik oldalon, eleven munka a másikon. Különösen élénk volt az eszmecsere a bálok kérdésével kapcsolatban, mely azzal végződött, hogy bármennyire tekintetbe kell is vennünk, hogy a mi ifjúságunk is ifjúság, amely bizonyos mértékben részt akar venni a világi élet örömében, mégse szabad a báloknak egyházi jelleget adnunk, ilyenek rendezésére segédkezet nyújtanunk. Kitartással, következetességgel, mindenek felett evangéliummal oda kell nevelnünk ifjúságunkat, hogy önként jöjjön rá arra, hogy bálozni és hivő keresztyénnek lenni, két urnák szolgálni, nem lehet. A beszédnek az istentiszteletre vonatkozó része megérlelte azt az indítványt, hogy a jövőben a hittan körébe vágó többi kérdésekről is tartassanak folytatólagosan ilyen előadások, mit az értekezlet egyhangúan elfogadott. Ezután letárgyalta az értekezlet az ORLE tételeit Somogyi Zoltán, Kovács Lajos, Demjén Márton és Vámos Géza előadásai alapján, majd elfogadta a balatonfüredi kiskör azon indítványát, hogy egyházunk ne járuljon hozzá ahoz a kultuszminiszteri tervhez, mely szerint az iskolai adó átengedése esetén tauítóínknak az egyháztól járó készpénz javadalmait is a minisztérium utalványozza, mert ez sérti autonómiánkat, zaklatásnak teszi. ki híveinket. E helyet célravezetőbbnek tartja az 5"/0-os iskolai adó általános behozatalát és kéri az egyházi fenhatóságot ennek hangsúlyozására. Ezután esperes úr imádságban áldást kérve a végzett munkára, a 245. dics. 10. versének eléneklésével az értekezlet véget ért. Keljen a nyomában lelki gazdagodás, hitben erősödés, munkában kitartás anyaszentegyházunk javára, Istennek dicsőségére. Vámos Géza ért. jegyző. ©s®@®®®@®®®®®®®@®®®®®®®®®®®®®®@®@®@®®@® 1 VEGYESEK 1 ® © ©®®®®®@®®®®®®®®®®©®®®©@®®®®®®©®@®®®®©®® — Gyászhír. Főiskolánkat mély gyászba borította Sarudy György nyug. gimnáziumi tanárnak r. hó 16-án, Pápán történt hirtelen halála. A megboldogult 1866 nov. 29-én a zemplénmegyei Cselejben régi nemes földbirtokos családból született. Középiskoláit Székesfehérvárt a cistercitáknál, az egyetemet Budapesten végezte. Tanárkodott Sopronban, Debrecenben, Rimaszombatban és Nagyszalontán. Ez utóbbi helyről került 1896-ban Pápára, ahol 1922 január 1-én való nyugalombavonulásáig tanított. Mint tanárt kiváló szakképzettség, kötelességeinek odaadással és buzgósággal teljesítése jellemezte. Tanártársai és tanítványai egyformán nagyon szerették. Jelentős irodalmi tevékenységet fejtett ki, munkái közül felemlítjük Horatius methodikáj áriak tervezete (Pápa, 1897.) c. székfoglalóértekezését, Görög lyrai Anthologia\Budapest, 1902.) c. jeles tankönyvét, valamint Demokratikus közoktatás (Celldömölk, 1911.)
