Dunántúli Protestáns Lap, 1933 (44. évfolyam, 1-53. szám)
1933-04-30 / 18. szám
Negyvennegyedik évfolyam. 18. szám Pápa, 1933 április 30. DÜKANTDLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE--------------------------------------- MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ---------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPAj FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Balatonmenti fürdők missziója. A dunántúli ref. egyházkerület intéző-bizottsága folyó évi április 20-án Pápán tartott ülésén foglalkozott a balatoni fürdők református látogatóinak lelki gondozásával és az illetékes espereseket kérte fel megfelelő intézkedésekre. Ez a határozat azt mutatja, hogy dr. Antal Géza püspök úr Öméltósága éles látása ismét megakadt egy majdnem speciális dunántúli problémán *és a lelkész-tanítóság, a szórványgondozó állandó lap stb. után az ő bölcs irányítása mellett, a Balatonmenti fürdők missziója is kiépül és egyik legszebb, legáldottabb magvetőterülete lesz a magyar református keresztyén evangélizációnak. Mi történt eddig? Ha valaki a megszámoltatás eme kérdésére feleletet óhajtana, nem is tudná, hogy kihez forduljon? De talán senki sem tudna átfogó feleletet adni. Végeredményben az egyetemes konventen fut össze az egyetemes magyar református egyházi élet minden ideg- és véredényszála, de a vaskoskötetű konventi jegyzőkönyvekből eleddig hiányzik a tájékoztató pontos katasztere annak a munkának, ami a Balaton mentén és egyáltalán a hazai fürdőtelepeken szezon idején történik. Pedig eddig is történt és történik valami. Hall róla az érdeklődő itt is, ott is valamit. Ami történik, két forrásból ered. Vagy a fürdőzők között akad olyan kegyes lélek, ki (nyugtalankodik az istentisztelet nélküli vasárnapon és kikutatja az összejövetelek lehetőségét, helyét és fog egy véletlenül vagy állandóan ott nyaraló lelkészt, vagy meginvitálja a legközelebb eső lelkészt, hogy tartson istentiszteletet. A másik forrás pedig', ha a véletlenül vagy állandóan ott nyaraló lelkész buzgólkodik hasonló célkitűzéssel és eredménnyel. Mindegyikre van példa. Sőt Hévizén történt meg az ’a furcsa eset, 1926-ban, amikor már Keszthely anyaegyház volt és lelkésze is volt, hogy egy rendszeresen ott nyaralni szokott lelkész, mindenesetre a legtiszteletreméltóbb buzgóságból olyan »fürdőegyházközség-félét« alakított, imaház-alapot kezeltek és az illetékes lelkészt csak olyan »vendég-formának« tekintették,, mígnem az új lelkész 1928-ban, a valóban »illetékes« presbitériummal végetvettetett ennek a lehetetlen egj/házjogi állapotnak. Minden fürdőtelep tartozik valahova, valamelyik egyházközséghez, tehát az illetékesség kérdése nem lehet vitás, így a fürdőtelep lelki gondozásának irányítása az illetékes lelkészt illeti és felelőssége terheli. Más kérdés az, hogy el tudja-e időbeosztásra való tekintetből látni a szolgálatot? Nem esik-e ez a szolgálat az anyaegyházközség hátrányára? Honnan kerül elő a szolgálat készkiadása? Hévizén pl. minden vasárnap d. e. 1/212 órakor van az istentisztelet június második vasárnapjától szeptember második vasárnapjáig. Közbe esik azonban a hónapok első vasárnapja, amikor a fiókegyházak is számot tartanak az istentiszteletre s ezeket mind beosztani egy napra, technikai lehetetlenség. Folyamodtunk tehát az egyházmegyéhez, hogy hatalmazza fel az esperest arra, hogy a szezon-hónapok első vasárnapjára rendeljen ki a közelebb eső lelkészek közül valakit kisegítő szolgálatra, s útiköltségét az egyházmegye a rendelkezésre fennmaradt missziói segélyből fedezze. így biztosítva van a szolgálat zavartalansága és nincs a véletlenre bízva, hogy akad-e vendégszónok vagy nem? Ez a gyakorlatban jól bevált tapasztalat lehetne talán a kiinduló iniciativája az egész Balaton mentének beosztására is. Az illetékes lelkész elkészíti a munkatervet, hogy hol, mikor, kívánatos vagy szükséges istentisztelet tartása s ebből hányat bir vállalni. A többi dátumra pedig az esperesek rendelnének fungenseket s a költségeket pedig a missziói alap viselné, ilyenformán van már 2—3 éve az evangélikusoknál is. így kapnánk évről-évre egységes, áttekinthető képet a fürdőtelepek missziójáról, így lehetne ezt a fontos munkamezőt egységesen, szinte egy kézből irányítani; így tudhatná mindenki, akit érdekel, hogy hol, ki, mikor fogja az Igét hirdetni. Az istentiszteleteken perselypénz is van. Több, kevesebb. Mi történjék a perselypénzzel? Sietek nyomatékosan hangsúlyozni, hogy csak ,egy ne történjék vele, ami, sajnos, itt-ott megtörtént, még népesebb szórványokban is. Csak az ne történjék, hogy megszámolás után felajánlják a lelkésznek külön szolgálata tiszteletdíja gyanánt és azv ebben a formában, kellő szabadkozás után, elfogadja. Ne fogadja el!! Még a látszatát is kerülni kell annak, hogy bárkiben is ez a látvány eszmetársítás alapján furcsa gondolatokat ébresszen. A lelkészi szolgálatra ne essék rá sem a tányérozás, sem a beléptidíj szomorú árnyéka. A perselypénz ilyen helyeken rendesen egy elérendő imaház alapját, majd az alap növelését szolgálja. Az elszámolást az anyaegyház vezeti. Különben, ha nem hirdet az ember kitűzött célt az adakozásra, bizonytalan, hogy futná-e a perselypénz a legtöbb esetben, a távolról jött fungens készkiadásait. Erre tehát nem szabad' és nem lehet a fürdőmissziót ráépíteni. Viszont az anyaegyház sem. kötelezhető csak úgy egyszerűen arra, hogy e speciális misszió külön költségeit viselje. A publikum az egész ország területéről jön össze, másutt adózik, a lelki gondozása terheit tehát nem viselheti egy gyülekezet. Kézenfekvő, hogy e költségeket az egyetemes misszió-alapnak kell viselnie, már akár közvetlen elszámolás alapján, akár az egyházkerületnek juttatott évi missziói segélybe beleszámítva. Mindezeket pedig én nem azért mondtam el, mintha bárkinek is tanácsot óhajtanék adni. Ellenkezőleg, végtelen hálás vagyok Püspök úr Öméltóságának, hogy ennek a nagyjelentőségű missziónak a ki
