Dunántúli Protestáns Lap, 1933 (44. évfolyam, 1-53. szám)
1933-01-01 / 1. szám
Negyvennegyedik évfolyam. 1. szám. Pápa, 1933 január 1. DDNÁHTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI R EFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ........------------------------------------- MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. —..............—-----------------------FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Újévi biztatás. És. 415: Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián ? És ha elfeledkeznének is ezek : én te rólad el nem feledkezem. Az elmúlt esztendő kivétel nélkül mindenkire* nagy megpróbáltatásokat hozott. Nincs különbség falu és város* kereskedő, tisztviselő, vagy földmíves között. Kénytelenek voltunk mindnyájan lemondani nemcsak az életet kellemesebbé, szebbé tevő dolgokról* amelyek az utóbbi időkben eddig sem igen álltak rendelkezésünkre, hanem valódi életszükségletekről, ruháról, élelemről, fűtésről, mert különben könnyen csődbe juthattunk volna. Búcsút mondtunk álmainknak, amelyeket egyházunk intézményeinek felvirágoztatásáról álmodtunk. Örültünk, ha szükebb keretek közé húzódva egyik napról a másikra élhettünk és hálákat adhatunk, hogy még eddig nem csaptak össze fejünk felett a nagy anyagi és lelki válság hullámai, amelyek minden percben elnyeléssel fenyegettek. Bármilyen keserves volt is a megélhetés, a felemelő tény az, hogy még élűik és elmondhatjuk: mindeddig megsegített minket az Úr. Ha fáradtan, de álljuk a vártát őrhelyeinken és kutató szemmel nézünk az 1933. esztendő titokzatos jövendője felé. Meg kell mutatnunk a világnak, hogy a nehéz viszonyok közt is lehet dolgozni. /Mélyebben kell az Igébe behatolnunk és meglátjuk Isten csodálatos segítő erőit, amelyeket talán eddig nem is vettünk igénybe. Most látjuk meg igazán, miért fordultak őseink évszázadokon át vigasztalásért, bátorításért az örökkévaló Igéhez. Mert abban maga az élő Isten szól hozzánk. Ő, aki teremtett minket, gondot is visel rólunk, csak hittel járuljunk eléje. A világnak az a legnagyobb baja, hogy Istenről megfeledkezett és a jelen komoly megpróbáltatásaiból a legbiztosabb kivezető út, ha az Atyához térünk és szivünkbe zárjuk a Krisztust, akit váltságul és békességül küldött nekünk. Isten ma is az, aki öröktől fogva volt. Irgalmas és könyörülő. ' Ésaiás azéímvolt az öröm merész szavú hírnöke, mert meg volt győződve, hogy Isten tervei végül is megvalósulnak. Isten nem olyan, mint mi emberek. Még az emberekben is van valami ösztönszerű szeretet. Melyik anya az, amely elfeledkezik szíve gyermekéről? De még ha ez megtörténnék is, Isten nem ilyen, ő nem feledkezik meg rólunk. Az új-esztendő küszöbéről visszatekintve, a múlt sötét, zord képe homályba veszően tűnik el mindig jobban az Idő végtelen tengerében, de a jövőben fényt Iát szemünk, Isten szeretete virraszt a vajúdó világ felett és a zörgetőknek ajtót nyit, a kérőknek ad, a keresők találnak. Vajha mi is a boldog találók és feleletet nyerők közé tartoznánk, akik az élet kis és nagy dolgaiban megtapasztaljuk, hogy Isten rólunk el nem feledkezik. P. JAz imádság, mint erőforrás. Előadás a pápai Református Leányegyesület leánynapjára, 1932. évi november hó 13-án. Szép és megragadó látvány egy hófehér virágba borult, vagy mosolygó, pirosló gyümölccsel megrakott fa, de mennyivel szebb és megragadóbb látvány, ha virágba borult, vagy gyümölccsel megrakott fáknak egész sokasága tárul tekintetünk elé. M.egkapó látvány domb tetején zöld lombok között álló kis kápolna, de mennyivel jobban megragadja figyelmünket egy hatalmas templom, méreteinek imponáló nagyságával. M.inden nagy arányú dolog akár a természetben, akár az emberi szellem munkáiban lebilincselő erővel és hatással van reánk. Valami csudálatosán, emberfelettien nagy, valami szédítően fenséges dolog megy végbe ezekben a napokban a föld kerekségén mindenütt, ahol Krisztus követői laknak. A Keresztyén Leányegyesületek tagjai most tartják úgynevezett imahetüket s annak keretében leánynapjukat. Valahányszor a rádióban hallom a Kálvin-téri, vagy Deák-téri gyülekezet szárnyaló énekét, melynek hangjait a légkör titokzatos erői juttatják el hozzám, mindig mély megindultság fog el, valami varázslatos erő ragadja meg telkemet s meghatottságomban forró könnycsepp buggyan ki szemeimből. Pedig ez csak néhány száz ember ég felé szárnyaló éneke. S ha most elgondoljuk, hogy ezekben a napokban fent északon a jég hazájában, lent délei a forró égöv alatt, itt e csonka hazában s messze keleten Japánban, messze nyugaton Amerikában mindenféle fajú, nyelvű, nemzetiségű emberek honában keresztyén leányok ezreinek és ezreinek hófehér leikéből száll-száll az imádság Isten trónusához, lehetetlen nem érezinünk ennek a ténynek megrázóan, megdöbbentően fenséges nagyságát. Hogy emberi szavakkal szóljak: micsoda zengés töltheti be a fényes mennyországot, amikor sok-sok ezer áhítatos leányajak imádsága a lelki világ titokzatos erőinek szárnyain, mintegy mennyi rádión, gyönyörűséges, egybecsendülő zsolozsmává alakulva, ott hömpölyög Isten trónja körül. Én hiszem, hogy az a csudálatos erő, melyet ez a sok-sok ezer, sőt millió egybeolvadó leányimádság jelent, eljut Isten szivéhez s Istennek lelke már készíti rá a feleletet. Pápai Ref. Leányegyesületünk eme leánynapján éppen erre a csudálatos erőre, a magunkért és egy
