Dunántúli Protestáns Lap, 1933 (44. évfolyam, 1-53. szám)

1933-02-19 / 8. szám

30. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1933. Isten már a bűnestet előtt határozott. Ez supralapsaris, abszolút kettős praedestinatio tan. A praedestinatio tana tehát mindig az ember üd­vösségéről szól. Ez a központi témája, habár Isten végzése kiterjed az emberen kívül az egész világegye­temre is. A theologusok azonban rendszerint csak az ember szempontjából foglalkoznak vele. A magyar ref. egyház hivatalos felfogását a //. Helvét Hitvallás tárja elénk. Ez a felfogás is Kálvin, Augustinus és Pál apostol nyomán halad. Azt mondja: »Nem közvetle­nül ... noha nem is valamelyes érdemünkért, hanem Krisztusban és Krisztusért választott el Isten minket, úgy hogy épen azok, akik már hit által Krisztusba ol­­tattak, iegyszersmind elválasztottak is; ellenben azok, akik Krisztuson kívül vannak, elvetettek«.4 Ha az ember érdeme nem számít és üdvössége! érdekében semmit nem tehet, önkénytelenül is fel­merül a kérdés, hőgy hát az ő cselekedetei, illetve cselekedeteinek a rugója: az akarata, milyen viszony­ban áll Istennel és Isten végzésével? Vájjon az ember csak érzéketlen fadarlabb Isten kezében, kinek tehe­tetlenül mennie kell az úton, mi el van rendelve? Ha Isten intézkedett az ember életéről, az ember meg­szűnt egyéniség lenni és elvesztette akaratát, önálló­ságát? Akarata elvesztésével nem élhet erkölcsi életet és így nem felelős cselekedeteiért? Ezek a kérdések nem mai keletűek. Amint a praedestinatio tana kezdett kialakulni, ezek a kérdé­sek is együtt nőttek vele. Az első keresztyének még sokat küzdöttek a pogány sors és a gnosztikus naturá­­lizmus ellen. Ezért gondolkozásuknak központja az em­ber erkölcsisége, szabadsága és felelőssége volt. Az erkölcsiség és szabadság gondolatát nem akarták el­vetni, ezért náluk abszolút praedestinatio-tan nem alakult ki. Azt tartották, hogy Isten előre látja, hogy kik alkalmasak a kegyelmére és azokat választja ki. Az ember aztán szabad akarata szerint elfogadhatja a kegyelmet, vagy vissza is utasíthatja. Itt tehát nem annyira praiedestinatioról, mint inkább praescientiaról volt szó. Ezt a tant Pelagius és követői (Coelestius, Julianus) dolgozták ki. A pelagiánizmus szerint az embernek még a bűneset után is van ereje szabad akaratból jót cselekedni. így Ádám esete nem öröklő­dött és Jézus jöttének semmi célja nem lett volna. Az üdvösség a jó cselekedetek jutalma csupán. A kö­zépkori sémipelaghanismus már elismeri, hogy az ember bűnös, de nem halott, hanem beteg és elfo­gadja az orvosságot, amit Isten ad. Az orvosság el­fogadása azonban mégis csak az embertől függ.5 Pe­­lagiusszal Augustinus szállt szembe és úgy ő, mint később Kálvin és a nagy reformátorok határozottan állították, hogy az embernek szabad akarata nincs. Azt azonban észre kell vennünk, hogy a szabad akarat ő náluk mást jelent, mint a filozófiában, vagy a közönséges nyelvhasználatban. A filozófiában a de­terminizmus is azt állítja, hogy nincs szabad akarat, mert mindent rajtunk kívül álló okok, vagy természeti törvények szabnak meg. Vagyis a mi cselekvésünk épen olyan láncszem az okozati összefüggés láncola­tában, mint az eső lehullása a felhőből. Aki ezt vallja, a szerint nincs és nem is lehet bűn, vagy erény, go­noszság vagy jóság és felelősség. Az ember egysze­rűen nem lehet erkölcsi lény. Azt hiszem, hogy ezt senki előtt nem kell bővebben cáfolni, mindenki érzi, hogy ez ránk nem vonatkozik. Az indeterminizmus szerint meg épen ellenkezően azt állítja a filozófia, 4 Erdős J.: 11. Helvét Hitvallás X. rész 2. 5 Bavinck: Geref. Dogm. II. 310. lap. hogy minden néven nevezendő cselekedetünkben tel­jesen szabadok vagyunk. Azt tesszük, ami jól esik. Sem külső, sem belső korlátozások nincsenek azon a határon belül, ameddig az emberi tehetség elér. En­nek az elméletnek a tarthatatlanságát sem kell bőveb­ben cáfolni azok előtt, akik ismerik az ember lelki életét. Mivel a közönséges nyelvhasználat is a deter­minizmus és indeterminizmus értelmében szokott be­szélni szabad és kötött akaratról, azért a legtöbb em­bert meglepi annak a megtudása, hogy a református theologusok is megtagadták az embertől a szabad akaratot. A praedestinatióval pedig egyenesen arra gondolnak, hogy Isten meghatározta az ember életét, összekötözte akaratát és mennie kell az előre meg­határozott úton. Ez vallásos determinizmus lenne, mint amilyen a mohamedánok fatalizmusa is. Kálvinnál és ia református theologusoknál azonban mást jelent dZ akaratszabadság tagadása. Az nem más, mint^ a bűneset jelentésének logikus kiterjesztése az emberi életre. Náluk nem csak képességet jelent az akarat, hanem állapotot. Ez a legfontosabb pont, mert csak így érthető meg náluk az akarat és eleveelrendelés viszonya. Szerintük az ember jónak teremtetett, de a bűneset folytán megromlott és most bűnös állapot­ban van. Az akaratszabadság tagadása azt jelenti, hogy a bűnös állapotban levő ember nem tehet jót a maga erejéből, hanem csak rosszat, vagyis bűnt. A bűnt azonban a magára hagyott ember teljes szive szándéka szerint cselekszi. Van tehát akarata és úgy érzi, szabadon cselekszik, de nem képes választani a jó és rossz között, sőt azt meg sem tudja helyesen különböztetni, mert értelme és szive megromlott és így akarattal ugyan, de szükségszerűen a rosszat teszi6 — metafizikai szempontból tekintve.7 Ezért a megromlott természetből indul ki dr. Vass Vince is dogmatikájában az akaratszabadság tár­gyalásánál. »Az szabad, ami saját természete szerint él«, mondja ő.8 Ez azt jelenti, hogy az ember termé­szete megromlott, tehát csak a bűnre van szabadsága. Megromlott elméje talán látja néha a jót is, de azt nem követheti a maga erejéből. Ó ki ne érzett volna együtt Pállal, mikor olvasta szavait: »Nem a jót cse­lekszem, melyet akarok, hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok«. (Róm. 17:19.) Ha jezt a tant összehasonlítjuk a mai kor filozó­­fiájában kialakult ethikai felfogással, akkor csodálatos hasonlóságot veszünk észre. Az értékelméletre alapo­zott lethika ugyanis nem a cselekedeteket, nem is az akaratot értékeli csak, hanem a személyt. Vagyis azt mondja, hogy a cselekvés értékes volta a cselekvő egyén személyiségének erkölcsi tartalmától függ.9 Ha már most ezt a tételt átvisszük a theologiai gondolko­dásba, akkor megint csak oda érünk, hogy mivel a személyiség tartalma meghatározza úgy az akaratot, mint annak vetületét a cselekedetet és mivel ez a sze­mélyiség az eredendő bűn folytán csakis bűnös tar­talmú lehet, így az akarata és cselekedete sem lehet más, mint bűnös. Tehát az ember akarata bűnös álla­pota által meg van kötve. A bűnnek szolgaságában 6 Kálvin : Kér. vall. rendszere 1. 276.1. — Kálvin: Kampeni' Pígius ellen irt levele Kálvin kisebb művei 618, 619. lap. 7 Az akarat metafizikai és immanens szempontjainak szét­választását lásd : Dr. Sebestyén J.: A predesztináció és problémái 10. lap, továbbá Fr. Paulsen .-System der Ethik 12. kiad. I. 455. s köv. 1. 8 Dr. Vass Vince: A keresztyénség világnézete II. 275.)ap. 9 Szabó Dezső: Az értékelmélet v. axiológia főbb problémái 51. lap.

Next

/
Oldalképek
Tartalom