Dunántúli Protestáns Lap, 1933 (44. évfolyam, 1-53. szám)
1933-09-10 / 37. szám
Negyvennegyedik évfolyam. 37. szám. Pápa, 1933 szeptember 10. DDSÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI R EFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ........................................................— MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ......................................................... FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Gondnoki megnyitó beszéd. A Belsősomogyi Ref. Egyházmegye Csurgón 1933. évi augusztus 9-én tartott közgyűlésén elmondotta: dercsikai Huszár Aladár egyházmegyei gondnok. Ezek után engedtessék meg nekem, hogy röviden az általános helyzetre mutathassak reá és itt indokolhassam meg azt a bizakodást, melynek beszédem első részében kifejezést adtam. Sajnos, mindazok a borzalmak, melyek Esperes űr jelentésében felhozattakj teljesen helytállók és szomorúan tapasztaljuk, hogy az a borzalmas öldöklés, a fegyverekkel vívott világháború, mely kegyelmet, emberszeretetet nem ismerve, milliókat pusztított el, gazdasági téren talán még kegyetlenebb eszközökkel azóta is megszakítás nélkül folytatódik. A szerencsétlen békekötések, Trianon és társai nem jelentettek számunkra az olajággal szájában felénk repülő békegalambot, hanem hadüzenetet jelentettek egy végnélküli, kegyetlen, gazdasági háborúra, melyet ha összehasonlítunk a fegyverrel megvívott véres harccal, igazán nehéz megállapítani, melyik a kettő közül a kegyetlenebb és embertelenebb. Ha most nem folyik is a vér, de folyik helyette a könny a nyomorgók és szükölködők szeméből, akik tehetetlenül állják nehéz sorsukat, amelyen segíteni nem tudnak és még inkább növeli jogos elkeseredésüket, hogy tudják azt, mert hiszen tudjuk mindannyian, hogy ellenségeink nem hősiességgel, nem férfias bátorságukkal és nem győzelmes fegyverük erejével, hanem ármánnyal, kegyetlenséggel akarják elpusztítani az általuk letiport államok, különösen szerencsétlen kis országunk lakosságát. És ha vizsgáljuk, mi lehet az oka annak, hogy egy boldog, békés kor után így felfordult az egész világ helyzete, hogy ember embernek lett halálos ellensége, hogy barát barát ellen küzd, igazán nem marad más vigasztalásunk, mint kezünkbe venni a Szentírást, ez nyújt okulást a múltra, tanácsot a jelenre és jövőre, reményt, bizalmat és hitet ez kelt bennünk. És ha a Szentírást kezünkbe vesszük, meg kell szívlelnünk Jeremiás próféta könyve IX. részének 23—24. verseiben foglaltakat: »Ne dicsekedjék a bölcs az ő bölcseségével, az erős se dicsekedjék az ő erejével s a gazdag se dicsekedjék gazdagságával. Hanem azzal dicsekedjék aki dicsekedik, hogy értelmes és ismer Engem, hogy én vagyok az Űr, aki kegyelmet, ítéletet és igazságot gyakoriok e földön, mert ezekben telik kedvem, — ezt mondja az Űr!« Vizsgáljuk meg, vájjon ezt a szentírási parancsot betartotta-e a XX. század embere? Meg kell állapítanunk, hogy nem tartotta be, mert a mai kor embere elbizakodott, túlbecsüli az ő bölcseségét és dicsekedik azzal. E dicsekedés eredménye mind az az elképzelhetetlen technikai vívmány, mely úgy mint a múltban a civilizáció túlfejlettsége épp a civilizáció gyilkosa volt, a jelenben is már-már a civilizáció megsemmisítésére tör. Ez adott módot a hosszú világháború megvívására és a most folyó gazdasági harc folytatására azok részére, akik nyers erőszakkal dicsekedve erejükkel, csaknem az egész világot leigázni akarták. Nem azt látjuk-e, hogy a gazdagok is dicsekedtek az ő gazdagságukkal. Hiszen látjuk például a hatalmas gazdag Amerika helyzetét, mely igazán gazdag volt s .hitelezője volt csaknem az egész világnak. Dicsekedett az ő gazdagságával és nézzük ma az ő helyzetét. Az a nagy hatalmas államszövetség, az Északamerikai Egyesült Államok ma épp úgy küzd a nyomorral, mint bármelyik leigázott kis állam s nem tud segíteni magán, nem tud kenyeret adni a munkanélküliek millióinak, bár birtokában van a világ aranykészletének csaknem kétharmada, s mintha sárrá vált volna kezében a színarany. így szolgáltatott igazságot az Úr, mondott ítéletet és gyakorolt kegyelmet, mert dicsekedtek az ő gazdagságukkal, megtorlásként szegénységgel sújtattak. ■ Mikor a trianoni béke megköttetett, illetve annak parancsai reánk erőszakoltattak, a művelt Nyugat nagy államférfiúi fehér békegalamb helyett fekete gyászfátyolt küldöttek nekünk, akkor kezdődött meg ez a borzalmas gazdasági háború. S ebből meggyőződhettünk, hogy ott Trianonban a béke diktátorai dicsekedtek az ő bölcseségükkel, dicsekedtek azzal, ami éppen nem bölcseség, mert hiszen nem tudtak arról, hogy van a földtekén egy ország, amely ezer év óta nagy és hatalmas volt, amely évszázadok óta életének és vérének feláldozásával mentette meg őket tatártól, töröktől s erre az országra reá erőltették továbbra is azt a helyzetet, mely Ravasz László püspök által kifejezve azt jelenti, hogy a mi nemzetünk szenvedésre van elhivatva, ennek a nemzetnek szenvedni, de remélni, tűrni és hinni kell, s inem ismerve a bölcsek ezt az országot, eltörölték és életképtelen kis atomokra bontották fel azt a földrajzi és gazdasági egységet, amely itt a Duna medencéjében évszázadokon át kitünően funkcionált, s amely éléstára volt csaknem egész Középeurópának, de ez nem volt elég, hanem a monarchia 'szétdarabolásán kívül az utódállamok csaknem minden lakójába bele oltották a vak gyűlöletet a meghagyott, de megcsonkított magyar törzs iránt. Ez a vak gyűlölet az, amely a magyar gabona árát leviszi oda, ahol már felvetődik a kérdés, érdemes-e megmunkálni ezt az áldott magyar anyaföldet? Ebben a nyomorban szívleljük meg Jeremiás próféta könyvének fent idézett mondatait, mert látjuk,1 hogy az ilyen emberi dicsekedésnek a következménye és megtorlása az Úr ítéletének a gyakorlása. S ha további erőt akarunk meríteni a bizakodáshoz és a további küzdelemhez, olvassuk el Jeremiás siralmai III. részének 22—25. és 26. verseit: »Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk, mivel
