Dunántúli Protestáns Lap, 1933 (44. évfolyam, 1-53. szám)

1933-08-13 / 33. szám

132. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1933. A tatai egyházmegye gyűlései. Az 1933. évi gyűléseit július hó 18. és 19-én tar­totta meg az egyházmegye Tatán. 18-án voltak a bi­zottsági, számvevőszéki gyűlések és a lelkészértekezlet. Jelen sorokban legelőször az utóbbiról akarok beszá­molni, hogy utána térjek át magára az egyházmegyei közgyűlésen történtek elmondására. A lelkészértekez­let megnyitására az egyházmegye lelkészi kara teljes számban összejött. A CX. zsolt. 1. versének eléneklése után Besse Lajos elnök imádkozott, felolvasta Jud. 20—25. verseit, majd elmondta elnöki megnyitóját, melyben rámutatott a mai idők súlyos voltára, a hit­élet pangására. Kereste, kutatta a gyógyszert, mely­­lyel orvosolni lehetne a bajokat, talpraállítani az el­esetteket, megszégyeníteni a felekezeti béke megron­­tóit, kik a legigazságtalanabb támadásokat indítják ellenünk szóban és Írásban. Istennél, Krisztus által, az Ő követésében véli feltalálni egyetlen módját annak, hogy egyházunk hajója a küzdelmes élet tengeréről diadalmasan jusson a révpartra és visszanyerje régi fényét, régi dicsőségét. Az ellenünk támadókkal szem­ben azt hangsúlyozta, hogy vélt sérelmeken tegyük túl magunkat, de ha csakugyan sérelem ér bennünket, védjük meg igazunkat, ne engedjünk abból egy jottá­nyit sem, de mindig tartsuk tiszteletben a mások meg­győződését. — Beszámolt arról, mit tett az értekezlet elnöksége alatt, mik voltak az akadályok, hogy itt­­ott kevés az eredmény, köszönetét mondott mind­azoknak, akik felkérésére szívesen munkálkodtak s megköszönve a bizalmat, mely őt az értekezlet élére állította és mind az elnöki, mind a többi tisztviselői állást az értekezlet rendelkezésére bocsátotta. Az el­nöki megnyitó után Komjáthy Aladár tárkányi lelkész előadásában elfogadta és jóváhagyta a gyűlés Gál Endre pénztárosi és könyvtárosi számiadását, könyv­tárosi jelentését és az 1933. évi költségvetést. A tiszt­újítás könnyen ment, mert csupán az elnök helyett kellett választani, ki egyházmegyei főjegyzői teendőire hivatkozva az elnöki tiszttől határozottan visszalépett, — a lelkésztársak Győry Elemért választották meg, mig a többi tisztviselő maradt a régi. A tisztújítás után a bírálók beterejsztették, illetve felolvasták a beérkezett pályamüvekről bírálatukat. Érkezett négy aratási egyházi beszéd. Jutalmat nyert Mikos Lajos dadi, dicséretet Csizmadia Dániel neszmelyi lelkész, »A sajtó az evangelizálás szolgálatában« c. értekezés fele díját nyerte Csizmadia Dániel. Ezen a téren érte­kezletünk tagjai a múlt időkhöz viszonyított, hasonló szép eredménnyel dolgoznak állandóan. Jövő évre is tűztünk ki pályatételeket. Vajha lelkésztársaink ak­kor is eredményesen dolgoznának. Az egyik tétel: Ádventi egyházi beszéd. A másik: A szociálizmus vi­szonya a keresztyénség'hez (altétel: lehet-e a szociál­demokrata keresztyén és megfordítva?). Az ORLE ál­tal kitűzött tételek következtek ezután. 1. Tapsonyi Sándor és Kiss Lajos olvasták fel értékes munkájukat az egyházmegyénknek kijelölt Római, Korinthusi I—II. Gál. és Efezusi levelek fordításairól. Mindketten megállapodtak abban s az értekezlet is ezen a nézeten volt, hogy értékes, hézagpótló munkát végeztek az ér­demes bibliafordítók, de templomi használatra mégis meg kell maradnunk a Károlyi-féle fordítás mellett, 2. Arany János biblikusságáról Gál Endre tartott le­bilincselő előadást, nagyszerű példákat idézve a hal­hatatlan költő műveiből annak igazolására, milyen mélyhitű volt. 3. Tóth Sándor császári lelkész a saját lelkipásztori tapasztalatain- felépítve állította elénk, hogy mit tehet a lelkipásztor a gazdasági leromlás­sal párhuzamosan haladó vallási leromlás meggátlá­­sára. 4. Gál Endre számolt be arról, mit tettünk az Orsz. ref. Szeretetszövetség érdekében. Munkánk a diakónus gyűjtésének támogatásában merült ki. Még igen sok teendő várakozik reánk, hogy a nagyszerű eszme a hatalmas elgondolás minél előbb több ered­ményre vezessen. Kívánatos volna, hogy a szövetség intézményei közül valami nekünk, dunántúlaknak is jusson. 5. László Géza héregi lelkész állította össze és tette meg jelentését az egyházmegyénkben szolgált lelkészek és tanítók névsoráról. Hatalmas nagy mun­kát végzett nevezett Lelkésztársunk, mert a beérkezett adatokat nemcsak betűrendbe szedte, hanem egybe­vetései és kutatásai alapján sok hiányt is pótolni tu­dott. Ezek után Süvegh István előadásában tárgyalta az értekezlet Komjáthy Aladár három indítványát s már meg is valósult egy, t. i. a tanügyi biz. elnök mellé világi elnököt is választott a tanügyi bizottság javaslatára az egyházmegyei közgyűlés Antal László, néhai nagy püspökünk fiának személyében. Az Orle tételeivel kapcsolatban meg kell említenem, hogy az egyházmegye lelkészi karának általános nézete az: helyes, ha az Orle egy-egy tételt ad kidolgozásra az értekezleteknek, de annyi tételt, mint pár év óta volt, kidolgozni s megtárgyalni nem lehet, mert nem jut idő a saját kérdéseink elvégzésére. A gyűlés Győry Elemér új elnök imájával s a CXLVI. zs. 1. versének eléncklésével ért véget. A július 19-ike ünnepnapja volt nemcsak az egy­házmegye alkotó tagjainak, hanem egész Tata és Tó­város vezetőségének. Már fél órával a gyűlés előtt megtelt a ref. templom udvara várakozókkal, akik az új tanácsbirő, dr. Lázár Andor igazságügyminisz­ter fogadására jelentek meg és részt akartak venni az új tisztikar, főként az új egyházmegyei gondnok be­iktatásán. Megjelent az ünnepélyes fogadáson a vár­megye köztiszteletben álló főispánja, Lingauer Sán­dor is. A templom bejárata előtt Löké Károly esperes meleg szavakkal köszöntötte az új tanácsbirót, Lázár Andor igazságügyminisztert, kit a tanácsbirói tiszt most még közelebb hoz ahhoz az egyházmegyéhez, melynek területén a neki oly sokat köszönhető duna­­almási szeretetház van. Gáspár Ferenc járásbirósági elnök Tata és Tóváros vezetősége és jogásztársadalma nevében mondott üdvözletét. Majd egy-egy tatai leány üdvözölte az igazságügyminisztert, Szabó György volt- és Thaly Dezső új egyházmegyei gondnokot, Lingauer Sándor főispánt, Lőke Károly esperest, kit 10 év alatt mindenki, mint a vezetésre igazán „érde­mes férfiút ismert meg. A fogadás után bevonultunk a templomba. Fel­hangzott a »Jövel Szentlélek Úr Isten« kezdetű ének s utána esperesünk buzgó imája, melynek legmegha­­tóbb része volt, mikor a 20 éven át volt egyházmegyei gondnokra, Szabó Györgyre kérte az Isten áldását és rebegett hálát azért, hogy ezt az egyik legmunkásabb világi papot épen mi mondhattuk a magunkénak. Az távozó gondnok végig zokogott a buzgó imádság a'att. Az imádság után Szabó György nyitja meg a gyűlést. Egyszerű, keresetlen szavakkal beszél, de szavait az egyházunk iránti lángoló szeretet, melegség hatja át. Mégegyszer irányt mutat nekünk, kiknek oly hosszú időn át kiváló vezérünk volt. Ezek után Besse Lajos főjegyző felolvasta az új tisztikar megválasztásáról felvett jegyzőkönyvet, mely­ből kitűnt, hogy a tisztikar maradt a régi. Új tagok lettek Thaly Dezső egyházmegyei gondnok, dr. Lázár

Next

/
Oldalképek
Tartalom