Dunántúli Protestáns Lap, 1933 (44. évfolyam, 1-53. szám)
1933-06-25 / 26. szám
Negyvennegyedik évfolyam. 26. szám. Pápa, 1933 június 25. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ........—-------------------------------— MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ------------------------........... FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPAj FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Az ökumenikus mozgalom, mint theologiai probléma. Ha theologiánkat így a metanoia alá rendeljük és theologiai gondolkozásunkban az elközelgő istenországát bűnbánattal szemléljük, akkor bizonyára készségesebbek és alázatosabbak és egymás iránt azzal az indulattal vagyunk, amely szükséges ahhoz, hogy azt a szent megbeszélést folytassuk, amit ökumenikus mozgalomnak nevezünk. Ezek alapján azokat a theologiai egyes problémákat, amelyeket az ökumenikus mozgalomnak meg kell tárgyalnia, sajátos theologiai prélimináris problémák előzik meg, amelyeknek elfogadásától és feldolgozásától függ az egyes theologiai problémákkal szemben való állásfoglalásunk. Az első theologiai prélimináris probléma, vagy mondhatjuk az ökumenikus mozgalom préexisztens problémája ennélfogva az a kérdés, hol kell keresni a theologiai elkülönülés elvét. Kereshetjük magának a történetnek dinamikus menetében, amely a maga teljességét csak a lehető történeti formák kifejtésével éri el. De kereshetjük az emberi természetben is és ennek a bűntől beárnyékolt gondolkozásában. De kereshetjük még magában abban a »Deus absconditus«-ban, abban az elrejtett Istenben, aki a homályban lakik és ezzel megakadályozza, hogy ismeretével az ember, az egyházak, a theologusok minden további nélkül rendelkezzenek. Ez pedig azt jelenti, amit a Biblia első lapja képesen úgy fejez ki, hogy Ádámnak meg van tiltva a tudás fájához odalépni. Itt is áll tehát: »Rész szerint van bennünk az ismeret. De amikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem«. A másik prélimináris probléma a hitvallási dialektika kérdése. A dialektika fogalmát Barth Károly hozta be a theologiába, eltekintve az ökumenikus eszmecserétől. A theologiai dialektika mintegy tükörképe annak az ontológiai vagy exisztenciális dialektikának,, amely az önmagát kijelentő Isten és a megismerő ember közt megy végbe. De ez a fogalom termékenynek látszik nekem abból a szempontból is, hogy az egyházak, hitvallások és theologiák közti feszültséget ne egyszerűen anathémával vágjuk ketté, hanem mint kérdést tartsuk eleven erőben, amely mindig újból öneszmélésre szólít, és ezzel megakadályozza azt, hogy egy theologiai ismeretet abszolúttá tegyünk, vagy hiposztazáljunk. Az ökumenikus mozgalom ennek a hitvallásközi dialektikának legsajátosabb mezge. Az egyes egyházak hitvallási viszonya ezzel abból a stabilizált állapotból, amely a tárgyalást lehetetlenné tette, átmegy az eleven mozgás állapotába, amelyben az egyik egyház a másik egyház iránt a meghallgatás ugyanolyan igényét támasztja, amilyet a felelősségteljes Én támaszt az idegen és érthetetlen Te iránt. De iezt az egész mozgalmat csak két pólusról lehet megérteni. Egyrészt a normativ theologia felől, amely a magunk egyházában érvényes és amelynek mint egyháztagok alárendeljük magunkat. Másrészt pedig az egy közönséges Anyaszentegyházba vetett hitünk felől, amelyet az ÁP0St°li Hitvallás megalkotása óta az egész keresztyén egyházzal együtt vallunk. Kizárja-e a normativ theologia a megértő theológiát? Már csak azért sem, mivel magában az egyházilag szentesített normativ theologiában is tapasztalataink szerint állandóan erőt kell kifejtenünk, hogy a normától való eltéréseket megértsük és elviseljük. Mióta a hitvallási normák kötelező hatalma újabb időben megingott, nincs egyház, amelynek ne volnának a hitvallási normától eltérő tagjai. Minél keményebben veszik ezt a kötelezést, annál inkább kikényszeríti az egyéni gondolkozás a maga szabadságát, ahogy ezt pl. a holland Gereformeerde Kerken ismeretes tanbeli vitája mutatta, ahol szakadás állt be a miatt a tétel miatt, hogy a kigyó a paradicsomban valóban, sőt a legvalóságosabban igazi héber nyelven beszélt, ami, mint tudjuk, a Geelkerken-csoport kilépésére vezetett. Az egyháznak ennélfogva nemcsak az a feladata, hogy hitvallásában normativ theologiát állapítson meg, hanem az értelmezés lehetőségét is elevenen és nyitva kell hagynia. Nagy bölcseség nyilvánul a Vatikáni Zsinat ismeretes rendelkezésében, amely a pápának csalatkozhatatlanságot csak akkor tulajdonít, ha ex cathedra szól. De egyáltalában nem állapították meg, hogy mikor szól a pápa ex cathedra. Ezzel a katholikus egyház fenntartotta dogmái és rendelkezései értelmezésének lehetőségét, ami adott esetben megvédelmezheti nemcsak a dogma örökös megrögzítésétől, hanem a dogma megértésének és értelmezésének megrögzítésétől is. Sőt mondhatjuk, hogy itt nyitva maradt egy szelep, amely az egyház legfelső tanító hatalmának lehetővé tenné, hogy a dogmát egyszer ne jezsuita, vagy thomista, vagy pelágiánus szellemben értelmezze, hanem pl. a kegyelemtanban az augustinusi-evangeliumi értelmezéshez közeledjék. Azokból a protestáns-katholikus tárgyalásokból, amelyek az Ágostai Hitvallás és a tárgyaló theologia (Verhandlungstheologie) körül forogtak, tudjuk, hogy a megértő értelmezés lehetőségei teljességgel meg voltak, legalább is a tridenti zsinat előtt. Ma mindez csupa álom a római és a protestáns egyház közötti tárgyaló területen, ahol úgylátszik, az ellentétek gyógyíthatatlanul megrögződtek. Sokkal kevésbbé élesek az ellentétek a protestáns egyház és a ^görög-szláv orthodoxia tárgyalásaiban. Már csak azért sem oly élesek, mivel a görög egyház dogmái megállapításában sokkal ki-
