Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1932-06-12 / 24. szám

94. oldal.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

1932.

de amikor az Újszövetséghez s abban főként a Hegyi Beszédhez jutottam el, kezdtem érteni a Krisztust, hiszen tanítása, amint a Hegyi Beszéd összefoglalja, azt idézte fel emlékezetemben, amit még gyermekkoromban tanultam, t. i., hogy nem kell bosszút állam s a gonoszért gonosszal fizetni.

Olvasás közben mindig az volt a benyomásom, hogy valami egészen új törvény a Jézusé, bár nem azért jött, hogy más törvényt adjon, de valami újat oltott be a Mózes törvényébe, azt úgy megváltoztatta, hogy új törvény lett belőle, nem a szemet szemért, fogat fogért törvénye, hanem azé a készségé, hogy fogadjunk el két ütést egy helyébe s menjünk el két kilométerre, ha egyre kényszerítenek.

Feleszméltem: hiszen ezt tanultam én is gyermek koromban. íme, nem a keresztyénség kiváltsága ez a tanítás. Hiszen eddig olyan különös alakban állt előttem a keresztyénség, úgy képzeltem el, hogy az egyik kezében egy palack brandit, a másikban egy darab bifszteket tart. Tévedésemből a Hegyi Beszéd ragadt ki.

Aminő arányban nőtt aztán érintkezésem valódi keresztyénekkel és ismertem meg sok embert, aki Istenért él: rájöttem, hogy a Hegyi Beszéd irányítja azokat, akik komolyan élik a keresztyén életet. Ez a beszéd kedveltette meg velem Jézust.

Maga a történeti Jézus, megvallom, soha sem érdekelt igazán. Felőlem bátran állíthatják, hogy a Jézusnak nevezett ember sohasem élt és csupa képzeletszülte történet van az evangéliumban. Rám nézve akkor is igaz, amit a Hegyi Beszéd tanít.

Amikor tehát ezt az életet a maga egészében szemlélem, úgy érzem, hogy még mindig csak útban van a megvalósulás felé a keresztyénség s csak akkor kezd élni, amikor korlátot nem ismerő szeretet lesz úrrá és a bosszúnak jnég a gondolata is kipusztul. Ez aztán persze túlnő minden ceremónián és betűkbe zárt tantételeken. Nem lehet ezt definiálni, nem lehet prédikálni, sem szájról-szájra adni, hanem szívbőlszívbe plántálódik át. Sajnos, nem így értelmezik általában a keresztyénséget.

A Biblia érdeme, hogy nem ment veszendőbe a keresztyénség azok kezében, akik keresztyéneknek nevezik magukat. Különös köszönet illeti a Brit és Külföldi Bibliaterjesztő Társaságot, amely a Bibliának sok nyelvre lefordításával nagy szolgálatot tett a jövendőnek. Az a 2000 esztendő, ami a keresztyénség mögött van, nem bír döntő fontossággal egy élő hit élettartamában. Igaz, hogy hiába énekeltük az imént is: dicsőség mennyben Istennek és békesség a földön az embereknek, mert ma egyik sincs meg. Nem is született meg addig Krisztus, amig a békevágy csak emésztő szomjúság és amig ki nincs irtva gyökerestől a civilizáció zsarnoki uralma. Majd amikor szilárd alapra felépül az igazi békesség, nem is lesz szükség annak hangoztatására, hiszen visszatükrözi azt egyesek és társadalmak élete egyaránt. Akkor mondhatjuk el: megszületett a Krisztus. Ilyen értelemben vettem én is részt az imént az angyali ének zengésében. Majd akkor nem egyetlen évfordulati napja lesz Krisztus születésének, hanem mint állandó történeti folyamatra gondolunk reá, mint amely folytonosan megvalósul minden egyes életben.

Minél inkább gondolok az alapvető vallásra, annál inkább elevenednek meg számomra azoknak a nagy mestereknek csodás születéstörténetei, akik időről-időre különböző vidékeken eljöttek az emberiséghez és látom ezen történetek mögött azt az örök

igazságot, amelyről szóltam. Ez az igazság nem szorult hangzatos frázisokra, sem ünnepélyes deklarációkra, mert ez nem egyéb, mint élete annak az Életnek, amely soha sem ér véget és szüntelenül halad nek, amely soha sem ér véget és szüntelenül halad

Csak üres formula, tartalomnélküli értelmetlen frázis tehát, amikor boldog karácsonyt kívánunk egymásnak. Csupán azzal a feltétellel kívánhatunk magunk számára békességet, ha egyúttal minden élő lénynek akarjuk azt. Eüklides axiómája, hogy békességet csak azok élvezhetnek, akiket minden irányban a béke vágya vezet.

Bizonyára lehet békét érezni harcok közepette is, de csak ha odaszenteljük a magunk életét és megfeszítjük saját magunkat az összeütközések megszüntetése érdekében.

így a csodás születés éppúgy örökké folyó esemény ebben a harcos világban, mint a kereszt is szüntelen tartó folyamat. Nem gondolhatunk a születésre úgy, hogy ne gondoljunk -ugyanakkor a kereszten történt halálra. Az élő Krisztus élő keresztet jelent.

Nélküle nem más az élet, mint izgatott halál.

Lie. Rácz Kálmán.

f KÖNYVISMERTETÉS Ü IV— *•*)

A sárospataki főiskola jubiláris kiadványai.

(Folytatás.)

Müvének áttanulmányozása igen tanulságos a pápai főiskola története iránt érdeklődők részére is. Sok közös vonás van a két jubiláló iskola között, pl. ilyen az a tény, hogy mindenik már meglevő iskolából alakul át és fejlődik ki kollégiummá, bárha ez *az átalakulás egyiknél sincs még teljesen tisztázva. Mindkét iskolánál sorsdöntő jelentőségű a földesúrral való kapcsolat. Amig a földesurak barátságosak, addig az iskolák fejlődnek, ha pedig ellenséges indulatot táplálnak, akkor az iskola életében egymásután jönnek a visszaesések, a zavarok.

Érdekes kapcsolat a két iskolára nézve, hogy a legelső földesúr támogatók közeli atyafiságban voltak egymással. Ki tudja, mit hozhat még e tekiatetben a jövendő kutatás. T. i. Thurzó Elek, Pápa város földesura, aki alatt kezdődhetett meg a pápai kollégium életének legelső részlete, sógora Perényi Péternek, még pedig kétszeresen, mert Perényi első felesége Thurzó Margit volt, Thurzó Elek nővére, második felesége pedig Thurzó Elek feleségének Ormosdi Székely Magdolnának a testvére, Ormosdi Székely Klára. Perényi Gábor felesége pedig testvére Guthi Országh Borbálának, Enyingi Török Bálint fia, Enyingi Török Ferenc Debrecen és Pápa földesura feleségének.

Meglepő a hasonlóság abban is, hogy úgy Enyingi Török Bálint, mint Perényi Péter hűséget fogadott először János királynak, azután Ferdinándnak és mindkettőnek van mindkét királytól adománylevele családi birtokára, a jelen esetben Pápára és Patakra nézve. Adatok vannak a Perényiek és Nádasdyak rokonságára nézve is (L a 16., 94. és a 25. 1.).

A 28. lapon említett veszprémi országgyűlési meghívóban (1531 május 18) szerintünk a conservatio Fidei nostrae nem a protestáns mozgolódásra, hanem a török támadásra vonatkozik. A források közül szeretnénk kissé többet tudni a szerző által gyakran idé-