Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1932-06-05 / 23. szám
90. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1932. dott, azaz az origenesi, eusebiusi és hieronymusi szöveggel való rokonságára is rámutatunk, úgy csak újabb problémák támadnak, melyek az evangéliumok legrégibb szövegformáinak kinyomozásával függnek össze. Kívánatos lett volna, ha ez az új lelet bővebb összehasonlítási anyagot adott volna. Az Ap. Csel. hez az anyag elegendő és ebből majd az evangéliumokra is lehet következtetéseket vonni. Ezzel remélhetőleg az úgynevezett nyugati szöveg problémája közelebb jutott a megoldáshoz. Az apostoli levelekhez négy összefüggő kettős lap és egy egyes lap, összesen tehát 9 lap került napfényre. Ezek közül 5 a rómaibeliekhez (VJ7—XI32), 4 a filippibeliekhez irt levél végéhez és a . kolossébeliekhez irt levél elejéhez és egy részecske a thessalonikabeliekhez irt első levélhez tartozik. Ez a kódex lapszámozva volt és eredetileg cca 50 kettős lapból állott. A kódex formájára nézve megfelel annak, melyről a LXX. kéziratok között emlékeztünk meg, s melyre részben Eszter és részben Ezekiel könyve van leírva. A Róm. XI32 és Fii. mostani kezdete közül 70 lap esett ki s ebből arra következtet Kenyon,' hogy e helyen a Zsid., az I—II. Kor., Gál. és Ef, levelek állottak. E kódexben e szerint csupán a gyülekezeti levelek voltak, a pásztori levelek hiányoztak. Ha ez igaz volna, akkor ez nagyon jelentős adat lenne a kanontörténethez. Igen érdekes volna a oáli levelek elrendezése is. Ha ebben a kódexben az első helyen a Róm. és végén a Fik, Kol. és Thess. levelek állottak, akkor itt Zahn szerint (v. ö. Geschichte des Neutest. Kanons II. 355 old.) a gyülekezeti levelek fiatalabb (II.) sorrendjét birnók. Sajnos, a Zsid.-hoz irt levél helyéről, mely bizonyára nem hiányozhatott az egyiptomi apostoli levélgyűjteményből, közelebbit nem állapíthatunk meg. Mindenesetre ez a kódex még külső alakja szerint is szorgosan megvizsgálandó, hogy tényleg nem fordultak elő benne a pásztori levelek. János Jelenések könyvéhez egy íven 10 lap maradt reánk, mely a III. sz. második feléről IX10— XVII2 v.-t foglalja magába. Az újszövetségi apokriphus könyvek közül Enoch könyvéhez is csonkult öt lapot kaptunk (másik kettő a michigani gyűjteményben), melyek a XCV1I—CV1I. r.-t tartalmazzák s végen ezzel a felírással »Enoch levele«. Enoch jelenését (Apokalypsis), mely akeresztyénség előtti korban zsidó földön keletkezett —■■ mint tudjuk —, Judás levele prófétai irat gyanánt idézi s ezért ez a régebbi egyházi atyáknál, Kelet és Nyugat apologétáinál nagy tekintélynek örvendett, de különösen nagy tekintélye volt az egyiptomi egyházban. A görög eredetije eltűnt, annak egy részét (I—XXXII6 és XX2—XXL,) az achmimi (Felsőegyiptom) sírban találták meg és azt 1892-ben Bouriant adta közzé (Mission archeologique fran?aise au Caire T. IX. 1892.). Ez új lelet, mely a könyv végét adja, jelen-*, tősen gyarapította anyagunkat. Többé nem vagyunk csupán az aethiop fordításra utalva, mely az V. vagy VI. sz.-ban Egyiptomban honos görög szöveg alapján készült. Enoch könyvéhez függesztve volt egy őskeresztyén homilia is négy lapon, ugyanattól a kéztől írva. Ebből további két lap található a michigani gyűjteményben is. Hogy e homiliának ki a szerzője, még nincs meghatározva. Kenyon írója korát az V. sz.-ra teszi, bár későbbi időt sem tart kizártnak. Ha most összefoglaljuk még egyszer e leletre vonatkozó közlésünket, úgy találjuk, hogy ezzel 190 darab kisebb-nagyobb terjedelmű és különböző megtartású laptöredékhez jutottunk, melyek tartalmuk, koruk és formájuk szerint igen különbözők. Anyagukat illetőleg papyrus kéziratok. Korukat Kenyon — és e tekintetben teljes bizalommal lehetünk a papyrologia és naláographia ez elismert tekintélye iránt — a ü. század közepe és V. század közé teszi, tehát az eddig ismert bibliai kéziratok korát jóval felülmúlják. Bennük az ó- és újtestamentumnak az alexandriai egyházban honos szövegét eredeti formájában ismerjük meg. Feltűnik e leletnél annak töredékes állapota, különösen az egy-egy kódexen belül levő lapok össze nem függése. Azután az, hogy benne csupán bibliai kéziratokról van szó. Kenyonnak első sorban is az a véleménye, hogy a lelet nem teljesen jutott a vevők kezébe, hogy a találó, esetleg találók, vagy a kereskedők annak tekintélyes részét megtartották, hogy ez által még jelentősebb árakat biztosítsanak maguknak. A leleteknek az ilyen megosztását annak, aki az ilyen árusokkal már érintkezett, szomorúan kellett tapasztalni. Egyelőre azonban újabb gyarapodás nem igen várható, legalább C. Schmidt, aki azóta ismételten járt Egyiptomban (1931 tavaszán), erről győződött meg. Mindössze csak a Gén. öt újabb lapját kínálták neki megvételre, de oly magas áron, hogy csak amerikai gyűjtők tudják értük azt az árat megadni. Feltűnő e leletnél az is, hogy egyetlen pergament lapot sem találtak, pedig hogy ha az — ami valószínű — valamelyik kér. gyülekezet vagy kolostor könyvtárából származik, ilyeneknek is kellett ott létezni. C. Schmidt a kódexek töredékességét illetőleg 'annak a véleménynek ad kifejezést, hogy azok már ilyen állapotban kerültek a földbe, de a földben létük alatt még nagyobb pusztuláson mentek keresztül. Arra a kérdésre, hogy miként kerültek e lapok a földbe, hivatkozik a zsidó thóra tekercseknél meglévő szokásra, hogy azokat, ha használhatatlanokká váltak és hogy profán kézbe ne kerüljenek, elásták vagy elrejtették. Ugyanez lehetett az eset e kódexeknél is, melyeket vagy egy templomban, vagy kolostor területén belül elástak. Ez azután megmagyarázza azt is, hogy miért vannak e papyrus lapok csonka állapotban. C. Schmidt feltevését elfogadhatóvá teszi Hieronymusnak Marcellához írt levelének egy része, melyben arról intézkedik, hogy egy a caesareai könyvtárban lévő papyrusra írt rongált könyv szövegét írják át pergamentra és erről való gondoskodásra Akakios (338—365) és Euzoios (376—379) püspököket hívja fel. Most még csak az vár tisztázásra, hogy hol lehetett e kéziratok lelőhelye. Az ilyek megállapítása mindig igen nehéz, mert a találók és kereskedők egyaránt vigyáznak arra, hogy minden nyomot eltüntessenek, hogy így sem a hatóság, sem a múzeumok igazgatóságának ne legyen alapja őket felelősségre vonni, Mindamellett C. Schmidt egyptomi tartózkodása alatt óvatosan nyomozott ez után. Először Fajúmra gondolt, de csakhamar eltekintett attól és egy régebbi bizalmas tudósítója irányítására a Kairótól mintegy 115 km.-nyíre a Nílus keleti partján fekvő Busch, e nevezetes vasúti állomástól keletre lévő kisebb helyre ■Alalme-ra irányozódott figyelme. ’Alálme volt az a hely, honnan a Veres tenger mellett lévő Antal és Pál kolostorokhoz az út vezetett. Tőle északra feküdt a régi Antal kolostor, még északabbra e hajdani Aphroditopolis, honnan az egyptomi szerzetesség alapítója, Antal származott. Itt több templom és kolostor létezett, melyeknek a régebbi korban papyruson írt kér.
