Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1932-05-15 / 20. szám
78. oldal dunántúli' protestáns lap. 1932. állhat szemben az egyénnel úgy mint reánehezedő teher, mint idegen sors, s a társadalomnak mindig szem előtt kell tartania, hogy fennállását az egyéneknek köszöni, az egyének mintegy újból és újból megteremtik és formálják. Kálvin gondolatai minden ízében sajátszerű rendszerré szövődnek össze, amely tagadja azt, hogy az egyén előbbrevaló az egésznél, s a fordítottját is tagadja, hogy az egész előbbrevaló az egyénnél; az ideált a kölcsönös függésben, az élet összhangjában keresi, s ezzel létrehozza a tekintély és szabadság helyes kibékítését. Nem hagyhatom abba tételem fejtegetését a nélkül, hogy egy dologra fel ne hivjam T. Hallgatóim figyelmét. Kálvin életszemlélete nem érthető meg az ő egész személyiségének értékelése nélkül. A plátói eszméket pl. el lehet választani Plátó személyiségétől, s ezek még nyernek is vele, minthogy igazságaik, az őket képviselő személytől elválasztva annál zavartalanabb fényben ragyognak. Kálvin tanításával másként áll a dolog. Kálvin gondviselésszerű személyiség, aki miután rendeltetését felismerte, egész életét egy szent kötelesség szolgálatába állítja. Ez adja meg személyiségének azt az egységességet és erőteljességet, s ez alkotja annak felséges jellegét, amelyről a genfi Tanács is bizonyságot tett Kálvin halálakor. Kálvin organikus monizmusa ennek az egységes organikus természetnek a folyománya; Kálvin a személyében levő ellentéteket — volt belőlük elég — az ő uralkodó akarata által letompítja, midőn azokat dialektikusán összefoglalja rendszerében. Határozott és ezért meghatározó akarat ő, aki korának forrongása közben a maga erőinek félelmetesen nyugodt harmóniáját alakítja ki, s a tettek emberévé válik. Kálvin életrajzának írói hősük jellemének visszaadására az unalomig használnak egy képet. Ha Kálvin tekintete a mosolygó genfi tó fölött elszállt a hegyóriások ormaihoz, akkor — így gondolják a biográfusok — ez a látvány az ő rendíthetetlen hitének és szellemének szimbóluma volt. Meglehet; bár tudjuk, hogy ilyen mértékkel mérve Kálvin nem volt »oromszellem«. Talán csak »hegytetőember« volt. De éppen ezért kell iránta hálásaknak lennünk, hogy nem vágyódott romantikus módra az élet lapályaira, valamely képzelt, soha nem valósult és el nem érhető életnaivság (Lebensrmivität) tartalmatlan ideálja után, hanem bátran, félelem nélkül, Isten felsége előtti tisztelettel eltelve megragadta a szétszaggatott valóságot, s annak szerteszórt tagjait szerves egységbe illesztette össze, olyan egységbe, amelyet áthat és megdicsőít az érzékfölötti Isten felséges ragyogása. És ezen á ponton lehet tőle tanulnunk. A mi korunk is szétszaggatott, s nagyon szenved hangulatai és negédeskedő érzelmei folytán. S mindez a minden ízében romantikátlan háború, sőt talán a mögöttünk levő romantikátlan küzdelem ellenére. Szükségünk van ezért férfias életszemléletre, amely nem pihenésre vagy magakiélésére, hanem önkifejtésre vágyik. Vasra van szükségünk szellemi testünk vérébe, kegyességünk vérébe, theologiánk vérébe. Mert ha a theologiának van mondanivalója korunk számára, ennek a theologiának le kell hatolnia az élet mélységeire, de nem azért, hogy azokat kifürkéssze, hanem hogy az érzékfölötti lénnyel megtöltse; kell továbbá, hogy ez a theologia felfelé vezessen, tűi az embereken és a földön: az erőteljes egységnek és koncentrációnak theologiája. Miként Rafael az Athéni Iskola cimű képén Plátót felfelé mutató, biztos karmozdulattal örökítette meg, Kálvinnak is úgy kell az emberiség emlékezetében élni, mint aki fáklyája annak az igazságnak, amely felülről jött és oda fel tér vissza, amely újból szabaddá és naggyá tesz bennünket. (Vége.) Dr. Bohatec József. Lencz Géza. Dr. Lencz Géza professzor — mint már lapunk legutóbbi száma közölte — április 29-én váratlanul elment közülünk. Jegyezzük fel a távozó emléke iránti kegyelettel hatvankét éves pályafutásának főbb állomásait. * A debreceni kollégiumban végezte a theologiát, azután Becsben, a következő évben pedig Utrechtben tanult s e tanulmányokat Budapesten klasszika-filológiai tanulmányokkal egészítette ki. Bécsben szerzett licenciátusi és doktori fokozata alapján tíz éves lelkészkedés után 1909-ben a debreceni kollégium dogmatika professzorává választották. Professzori tevékenysége mellett tizenöt éven át szerkesztette a Lelkészegyesületet, hét éven át a Debreceni Lelkészi Tárt s több egyházi lapnak volt munkatársa. Egyéb tisztségek mellett viselte egy ízben az időközben egyetemi rangra emelkedett főiskola rektori méltóságát s messze kinőtt a hazai keretek közül, mikor 1927-ben a Hit és Szervezet világkonferencia fenntartó bizottságának és theologiai bizottságának tagjai közé hívták és e két bizottság munkájában közreműködött. — Ezek pályafutásának főbb állomásai. Körülbelül ennvi az, ami távolról is látható volt: amit a világ látott Lencz Gézából. Vájjon milyen lehetett ennek a munkás életnek titokzatos belseje? * Emberi részfről az indíttatásokat főként bécsi professzorától, Böhl Eduárdtól nyerte. Mivel Böhl révén lett azzá, ami lett, vessünk egy tekintetet mesterére. Böhl főműve egy vaskos hittani kézikönyv (1887), amelyet abban a tudatban írt, hogy a XVII. század alkonya óta az övé az első református egyházi alapon álló dogmatika. Mig főmüvén dolgozott, kialakult Németországban az űjabb idők gondolatvilágába illeszkedő új protestáns theologia: a szabadszellemű ritschliánizmus. Böhl számára ez a más praemissákra épített theologia ép oly idegen volt és mindvégig olyan idegen maradt, akárcsak a ritschliánizmus szóvivői számára az ő theologiája. — Ilyen körülmények között mi lehetett egy Böhl-tanítvány feladata? Az •állásfoglalás, mely annál sürgetőbb volt, minél inkább nyilvánvalóvá vált a ritschliánizmus uralomra jutása és nálunk is mutatkozó hatása. Ennek az állásfoglalásnak az első kísérleteivel találkozunk Lencz Géza 1902-ben megjelent »Ritschliánizmus és Orthodoxia« c. rövid dolgozatában, valamint a Debreceni Protestáns Lap és a Lelkészegyesület hasábjain 1909-ben közölt rendszeres theologiai cikkeiben. Konzervatív szellemben birálgatja itt a ritschliánizmust. Kritikája helyénvaló és határozott, — de még nem eléggé beható és nem eléggé végigvezetett. Nemesen tárgyilagos, — de még inkább kívülről, mint belülről vizsgálja a tárgyalt irányzatot. Nem kétséges, hogy ha folytatja ezt a munkát, a ritschliánizmussal vitázva kikristályosodott volna saját dogmatikai rendszere. Miért nem folytatta? Nem tudom. Kutató munkája egyre fokozódik ugyan, de mintha hajlama más természetű feladatok megoldására vezette volna. Publikációiban hűséggel és gazdagon gyümölcsözted tehetsége sokoldalúságát, — csak éppen ennek az alig megkezdett
