Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1932-05-01 / 18. szám
Negyvenharmadik évfolyam. 18. szám. Pápa, 1932 május 1. Kálvin művelődéstörténeti jelentősége. (Folytatás.) Az egyházhoz hasonlóan az állam is szerves test, amelyben az uralkodó és a felsőség a fej, a^ alattvalók a tagok. Ezért a polgári rend az emberek közt éppoly szükséges, mint a mindennapi kenyér. Aki mindezen túlteszi magát, vagy a paradicsomi abszolút tökéletes állapot után nyújtja ki kezét, vagy égretörő forradalmár, aki az eljövendő államnélküli boldogság felől képzelődik, s minden történeti kapcsolatot vakmerőén szétszakít. Szükséges tehát, hogy az alattvaló a felsőségnek készségesen, szivesen és őszintén alávesse magát, mivel ezzel Istennek engedelmeskedik. Ezért a keresztyén lojális marad még akkor is, ha a fejedelmek nem teljesítik kötelességüket; tulajdonképpen nem előttük hajol meg, hanem a nekik Istentői adott tekintély előtt. A fejedelmektől vele és a nép többi tagjaival szemben elkövetett jogtalanságban Istennek nevelőcélzatú látogatását látja. A felsőbbség előtti passzív magatartást fel kell adni, s az engedelmességet meg kell tagadni, ha a világi hatalom képviselői azon vannak, hogy a kormányzottakat az Isten iránti engedelmességtől elszakítsák. Ekkor az embernek egyedül Istenre kell hallgatnia mindenek felett és mindenki számára. Az Isten tekintélyét megsértő fejedelemmel inkább szembe kell szállni, mint engedelmeskedni; különben emberek szolgájává méltatlanítja magát. Az ellenállás jogának gyakorlása azonban nem a magánszemélyeket illeti, hanem a hatóságokat, amelyeket Isten azért állított, hogy a-királyok önkényét korlátozza, minők Rómában a néptribunok, Athénben a démarchosok, s Kálvin idejében a rendek voltak. Ha ezek meghátrálnak, elárulják a nép szabadságát, amelynek védelmezésére rendeltettek. Látjuk ebből, hogy Kálvin az ellenállási jogot csak a fennálló pozitív közjog keretében engedi meg. Felfogása fordulópontot jelent a forradalom jogának történetében. Kálvin előtt, főként a középkor publicisztikájában, a forradalom kötelességét csak a minden pozitív jog felett álló természetjogból vezették le. Az ellenállási jog hívei az úgynevezett monarchomachosok Kálvin óta kezdik eszméik indoklására a népet képviselő rendeknek az akkori államban, főleg a németben kifejlődött pozitív jogait is felhozni. S ha nem is tudnak szabadulni a természetjogi gondolkozási- és segédeszközöktől, mégis kiépítik az ellenállási jog azon rendszerét, amelyből később a modern értelemben vett közjog fejlődött ki: az egyén viszonyainak és az államhatalomhoz való szabadságszférájának szabályozása. Ha ebben a megvilágításban látjuk a dolgot, akkor nyilván igazságtalanság volna az ellenállási jog felvétele miatt Kálvinnak forradalmi érzületet tulajdonítani. Az ellenállási jog nála csak szükséges rossz; normális viszonyok közt teljes épségben fenntartja a tekintélyi kapcsolatokat, a törvényes engedelmességet, s az adott viszonyokba való köteles beleilleszkedést. Ezek után csak következetes, ha Kálvin az államformákat a szerint Ítéli meg: mennyire juttatják kifejezésre az egyének szabadságának és a felsőségnek organikus összeköttetését. Mig kezdetben Aristoteles tekintélye meggátolta Kálvint abban, hogy a monarchiát egészen elvesse, később, főképpen a francia tirannisz túlkapásai következtében a monarchia iránti ellenszenve csaknem a teljes elvetésig fokozódott. Mint ideális fonna, olyan állapot lebegett szeme előtt, amelyben a nép összeségének meg van az a joga, hogy felsőségét megválassza és Isten szuverén uralma alatt éljen. Közjogilag ugyan nem indokolta meg a. népszuverenitást: ugyanis hiányzik nála az úgynevezett uralkodási szerződés gondolata, amely szerint a nép átengedte szuverénitását az uralkodónak. Az uralkodó és az alattvalók közti viszonyt Kálvin a kölcsönös kötelezettség viszonyaként formulázza (mutiia obligatio); az uralkodó kötelessége alattvalói alapjogait megvédelmezni, az alattvalóké a törvények keretében engedelmeskedni. De megteszi a lépéseket a társadalmi szerződés gondolata felé, mely szerint minden emberi társas élet a társadalom egyes tagjai által kötött szerződésen alapul. így pl. a férj és feleség közti szerződésnek tekinti a házasságot; s ugyancsak szerződés az alapja a családi életnek: atya és gyermekei között. A demokratikus beszüremlés ellenére az állam mégis megtartja arisztokratikus jellegét, amennyiben a rendeknek, mint népképviseletnek intézményét pozitív kialakultságukban hangsúlyozza, de ennek a népakaratból való levezetését mellőzi, s ezzel a népszuverénitást megkerüli. Kálvinnak az államra vonatkozó gondolatai közül ezek sem maradtak hatástalanok. Tanítványai a közjogászok mindenoldalúlag és rendszeresen kiépítették azokat. Elsősorban kell itt említenünk a kálvinista jogászt, Althusiust. Kálvin gondolatát, mely szerint az állam szerves test, Althusius határozottabban és mélyebben kifejtette; a társadalmi szerződést a közösség minden jogi szférájára kiterjeszti, a Kálvin szerinti egységes államszemélyiséget kettéválasztja a kormányzó testre és a vele szemben önálló népközösségre, s nála a rendek a nép megbizottaiként működnek. így Althusius a népszuverénitást mindeni irányban kidolgozza. Rendszere visszaesések ellenére is fenntartotta magát, bejutott a porosz tartományi jogba, s ma is él bár megváltozott alakban, a modern államnak községszervezetek magasabb egysége gyanánt való felfogásában. Az egyház és állam szétválasztása, amit Kálvin nem óhajtott, később mégis bekövetkezett a kálvinizmus körében. De ez a szétválasztás csak kisegítő eszköz volt az államnak ellenséges, Krisztus uralmát s ezzel az egyház önállóságát FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. IGAZG. PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ
