Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1932-02-07 / 6. szám
22. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1932. temben. Az egyház használja a tanítói birtokot, hogy ne kelljen ezzel vergődnie egy kezdő, az életet még nem ismerő tanítónőnek. Havi fizetésként fizet 50 pengőt és teljes ellátást. Hogy pedig egyházunknak ez ne jelentsen terhet, a gyülekezet tagjai — kivéve a szegényebbeket — sorkosztot adnak. Havonta kb. egyszer kerül egy-iegy családhoz s bár már második éve így történik tez nálunk, még nem hallottam senkitől sem, hogy teher volna rájuk nézve. így lehetne fenntartani felekezeti iskoláinkat s gyermekeink nem szívnák magukba azt a levegőt, mely egyházi szempontból sokszor nagyon is káros a másvallásu iskolába járás következtében. A praeorantiás állásokon pedig legjobbnak vélném bevezetni a végzett papnövendékek alkalmazását. Ha egyszer meg kell már szerezniük a tanítói oklevelet is, vegyék hasznát legalább addig, mig rendes lelkészekké nem lesznek, amikor pedig mint iskolaszéki elnökök nagy hasznát fogják venni annak, hogy értenek a gyakorlati tanításhoz. Meg lenne oldva a tanítás és istentiszteletek elvégezésének a lehetősége is, s nem lennének kitéve legkisebb egyházaink sem a pusztulás veszélyének. A legtöbb gyülekezetben ma még megvan az élni akarás ösztöne. Talán lennének helyek, melyek a tanítói jövödelmen kívül is hoznának áldozatot jövőjük biztosítása céljából. Ne ringassuk magunkat abban a csalóka reményben, hogy több iskolánk felett nem függ már a Damokles kardja. Aki figyelemmel kiséri a népszaporodást arra a szomorú tapasztalatra jut, hogy sok olyan iskolánk van még, melytől szintén megvonja az állam a tanítói fizetéskiegészítő államsegélyt akkor, ha a mostani tanító nyugdíjba megy, vagy elköltözik az élők sorából. Vigyázzunk, hogy meglepetésként ne érjen bennünket egy újabb megpróbáltatás! Juttassuk, habár szerény, de mégis tisztességes kenyérkeresethez végzett tanítónőinket, kik sokszor egy-egy bús özvegy édesanya könnyeit is leszáríthatják; fogjuk fel az árván maradt leánygyülekezetek ügyét és Isten áldása nem fog elmaradni. Egyházi hatóságaink pedig bizonyára segítségünkre lesznek a célból, hogy az ily módon működő iskolák szabadíttassanak meg a tanítói nyugdíj fizetéstől, mert az ezekben működő tanítók — sajnos — úgy sem élvezhetik a nyugdíj áldásos segítségét. Szilassy Sándor a veszprémi ref. egyházm. tanügyi elnöke. A Pro Christo huszonötéves jubileuma. A »Pro Christo« diákszövetség ezzel a kiáltással hivott minket, 25 éves jubileuma alkalmából, ez idei téli nagy táborába: »Állj meg egy pillanatra! Kataklizmákon keresztül halad a ma, egy új világot hoz a holnap. Mai életünk építményei megmaradnak-e, vagy rombadőlnek, ezt a mi szemeink nem látják előre. Egyet tudunk és meggyőződéssel hirdetünk: nem a külsőség, hanem a. lélek szerint fog megitéltetni minden ; nem az épület stílusa, hanem a fundamentuma lesz a döntő. Jöjj, testvér, egy mindennél előbb való revízióra: Isten és önmagad közötti viszony tisztázására! Jöjj minden kételyeddel, vívódásoddal, hogy bizonyságot nyerj! Jöjj minden hiteddel, meglátásoddal és minden bizonyságtételeddel, erő és támasz gyanánt és nagyszerű demonstrációra, melyben rajtad keresztül akar bevonulni Krisztus a magyar életbe«. Ezek a szavak világosan beszélnek — már önmagukban is — az elmúlt konferencia célkitűzéséről, de mégis jól esik beszámolni, ha gyarló szavakkal is, az ott vett áldásokról. Körülbelül kétszázan lehettünk Budapesten — többen más nemzetek fiai is —, akik szomjas lélekkel, egy pillanatra kilépve a hétköznapok keserves aggodalmaiból, megtelepedhettünk a mi szerető Urunk lábainál. Maga a programm, melynek homlokán ez a három szó áll, mint egységes vezérgondolata a megszentelt négy napnak: »Új Élet Küszöbén«, csodálatos hozzáértéssel volt megkonstruálva, magába foglalva az örök krisztusi programm újszerű alakban megjelenését. Mi egy modern bár, de múlandó világ vándorai, mindjárt az első napon szemébe néztünk őszintén a szörnyű jelennek. Sokszor vagyunk annak a kisértésnek áldozatai, hogy a fájó sebek megtekintése és gyógyítani akarása helyett narkotikus álomba kényszerítjük magunkat, vagy jobb esetben a fantázia színes új világát építgetjük magunk köré — balgatagon — a helyett, hogy felfigyelnénk a valóságra: robajjal buknak alá egy összeomló világ falai! Fáj ezt látni, fáj tudni, hogy örök válságok zúgó tengerében él ember és világ egyaránt. Pedig az emberiség életében nincs megoldva a válság problémája, bármennyire is így képzeljük. Olyanok vagyunk, mint az a beteg, aki egyik bajából kilábolva, másik betegség áldozatává lett. Ez az örök válság az élet három síkjában mozog, mondotta dr. Szabó Aladár előadónk, a politikai, szociális és lelki síkban. Történeti példákkal igazolta (főként Egyiptom, Kina és Róma) az örök válságot, melynek külső és belső okaiként a gazdasági szükségletet, gőgöt, becsvágyat stb. említette. A szociális válság örök mozgató rugói a hogyan osztozkodjunk? és kié legyen? kérdések. És a társadalmi nagy differenciálódások szűnni nem akaró háborúk okai lesznek. A lelki válságban az igazság, jóság és boldogság kérdései és meghatározni próbálásai játszák a főszerepet. (Filozófia!) De maga a keresztyénség is válságos időket él mindaddig, mig meg nem valósul a földön a legnagyobb, krisztusi cél: »Ut omnes unum sint!« Az egyéni élet örök válságáról Szabó Imre esperes szólt szivbemarkolóan. Bukott lévén az ember, magában hordozza a válság csiráját. Olyan az életünk, mint egy léket kapott hajó a viharos tenger közepén, melyből egyre szivattyúzzák a vizet: kérdés, elérúe még a túlsó partot? ítélet alatt áll az egész világ s ha egy-egy korszak vagy nemzedék nem is érzi, mégis szörnyű agónia és krízis kopogtat a jövendő ajtaján. Ez a jövendő már jelenné is vált a magyar életben, a szivattyúk munkában vannak, de kérdés, messze-e még a túlsó part? Ne mellőzzük szem előtt tartani az elsüllyedt és újjászületett nemzetek példáit! A fehér és piros vérsejtek küzdelme az egyén életében is megvan. Ahol Isten igéje felhangzik, ott beáll a krízis s eldől életté vagy halállá. Egyideig kettősség uralma alatt élünk, de egyszer csak vagy Krisztus, vagy a bűn megbénul életünkben. Jaj nekünk, ha nem érezve a halál csókját, a tüdővész pirosságát életrózsáknak gondoljuk. Ha Krisztus belép egy életbe, ott beáll a krízis. Mutatja nékünk a Szentirás sok példája: Zákeus, Péter, Má’té és Pál életében a krízis győzedelmes életté vált, úgyszintén Nikodémusnál is, akinél ez csak egy év múlva — ama titkos éjszaka után — vált nyilvánvalóvá. (Hosszú, kínos krízis.) Pilátus, Judás életében agónia, majd lelki
