Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1932-12-18 / 51. szám
Negyvenharmadik évfolyam. 51. szám. Pápa, 1932 december 18. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK A gyermekek vallásáról. Fenti cím alatt a Dunántúli Protestáns Lap folyó évi 45. (november 6-iki) számában dr. Tornyos György megismételve azt az indítványát, amelyet legutóbbi egyházkerüieti közgyűlésünkre az őrségi egyházmegye útján előterjesztett, nyomatékosan kifogást emel egyes árvaszékek azon eljárása ellen, hogy hét éven felüli gyermekeknek a törvényes vallás helyett más vallásban nevelésére engedélyt adnak. Cikke végén felhívja magasabb egyházi személyeinket arra, hogy a vallási törvények helytelen értelmezése és alkalmazása miatt a magyar királyi kormánynál emeljék fel tiltakozó szavukat. Az eredeti indítványt egyházkerületi közgyűlésünk i ,a kérdés minden oldalú megvilágítása céljából kiadta az egyházkerületi jogügyi bizottságnak, mely a kérdéssel annak idején foglalkozni fog. Célszerűnek látjuk azonban az alábbiakban közölni a m. kir. belügyminiszter urnák folyó évi december hó 2-án 132.456/ 1932. XIII. számú véghatározatát, mely egy adott esetben foglal el e kérdésben elvi álláspontot, amely elvi álláspont teljesen fedi Tornyos György indítványának lényegét. Az eset maga a következő: Egy özvegy anya, akinek férje református volt s elhalt, azt kérte, hogy két, törvény szerint református vallásit fia — az egyik 10 éves, a másik 15 éves — a református vallásról a rom. kát. vallásra áttérhessen. Az árvaszék a két gyermek áttéréséhez a gyámhatósági hozzájárulást megtagadta, hozzájárulását adta azonban ahhoz, hogy a gyermekek 18 éves koruk betöltéséig az anya vallásában, vagyis a róm. kát. vallásban legyenek oktathatók és nevelhetők. Ez az ügy a református lelkész felülvizsgálati kérelme folytán került a belügyminiszter döntése alá, aki a felülvizsgálati kérelemnek helyt adott s az özvegy anyát gyermekei vallásának és vallásos nevelésének megváltoztatására irányuló kérelmével elutasította. Az indokolást az alábbiakban teljes szövegében közöljük: »A gyermekek vallásáról szóló 1894: XXXII. t.-c. 2. §-a éritelmében a vegyes házasságból született gyermekek szüőik vallását nemük szerint követik, kivéve, ha a szülők a törvény 1. §-a szerint a házasság megkötése előtt megegyeztek arra nézve, hogy a gyermekeik valamennyien az atya vagy az anya vallását kövessék. A kérdéses két kiskorú szülei ilyen megegyezést nem kötöttek, ennélfogva, minthogy az atya református volt, a házasságból született két fitigyermek törvényes vallása a református vallás. A törvény 2. §-ában foglalt fentemlített szabály alól a törvény 4. §-a értelmében eltérésnek később csak abban az esetben van helye, ha az egyik házastárs a másik vallására tér át és ezáltal a házasság egyvallásuak házasságává válik. Ebben az esetbe.í a szüle- 1 tendő, valamint a 7. életévüket még be nem töltött gyermekek a szülők közös vallását követik, a 7—18 éves gyermekek pedig a gyámhatóság beleegyezése mellett áttérhetnek szülőik közös vallására. A tárgyalás alatt álló esetben azonban a református vallásu atya nem tért át az anya r. kát. vallására, ennélfogva még gyámhatósági beleegyezés mellett sincs mód arra, hogy a gyermekek, akik 7. életévüket már betöltötték, de a 18. életévüket még nem érték el, a korhatár elérése előtt vallásukat megváltoztathassák. Kétségtelen továbbá, hogy a gyermekeket abban a vallásban kell oktatni és nevelni, amely valláshoz a törvény rendelkezései értelmében tartoznak. A gyámhatóság tehát ahhoz, hogy a 7—18 éves kiskorú ne az ő törvényes vallásában, hanem más vallásban neveltessék, nem adhat engedélyt, mert ez a törvénnyel ellenkező gyakorlat meghonosítására vezetne«. A lelkész! továbbképzés. 3. A lelkipásztori gyakorlatra is áll az, hogy nincs gyakorlatibb dolog a világon, mint az igazi elmélet. Ez a rövid summája eddigi fejtegetéseimnek. További érvelés helyett, bizonyítsa ezt a tételt maga a gyakorlat: azok az igehirdetők, akik nálunk ma a színvonalat jelentik: egy Benkő István,, Czeglédy Sándor, Muraközy Gyula, Ravasz László, Révész Imre, Szabó Imre, Victor János stb. nemcsak »szép stílusuk«, vagy »szónoki képességük« révén lettek ígehirdetőkké, (hiszen egyik-másikuknak sem »szép« stílusa nincs, sem valami rendkívüli orgánuma) hanem igehirdetőkké lettek elsősorban azért, mert hivatásukat komolyan vették abban a vonatkozásban is, hogy folytonos theologiai (munkássággal ellenőrizzék és mélyítsék igehirdetésüket. Rendkívüli elfoglaltságuk közepett is tudtak és tudnak időt szakítani a legelvontabb tudományos munkák olvasására, — éppen olyan munkák olvasására, amelyekről a drégelypalánki egyházmegye a határozott tiltakozás hangján mondja: »arra semmi szükség nincsen, hogy tőlünk igen messze álló német, holland, vagy akár skót theologusok einsteini magasságokba szökkent gondolataival teletűzdelt rendszereinek tárgyalása neveztessék továbbképzésnek«. S ha ez az eh.megye theologiai továbbképzés helyett »evangelizációs konferenciák« rendezését ajánlja a lelkészek számára, arra csak azt mondhatjuk, hogy a theologia az evangelizációt természete szerint nem közvetlenül, hanem csak közvetve szolgálja — ennyiben tehát evangelizáció és theologiai továbbképzés külön lapra tartozik. Mindazonáltal a theologiai továbbképzés is lehet eszköz Isten kezében pl. meglevő, de szunnyadó hivatás felkeltésére, meglevő, de elásott talentumok napfényre hozatalára és kamatoztatására. Úgyhogy ebben a vonatkozásban is jó reménységgel nézhetünk a továbbképzés gondolatának a megvalósulása elé ... Ennyit
