Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1932-01-31 / 5. szám

Negyvenharmadik évfolyam. 5. szám. Pápa, 1932 január 31. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ......................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. .............................................. FELELŐS SZERKESZTŐ: DR. PONGRÁCZJÓZSEF THEOL. IGAZG. PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR.TÓTH LAJOS THEOL. TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. A huszonötesztendős MEKDSz. A Magyar Diákok Pro Christo Szövetsége, vagy ahogy kezdetben nevezték és ahogy ma is a legtöbben ismerik: a MEKDSz, a Magyar Evangéliumi Keresz­tyén Diákszövetség január 30-tól február 2-ig tartja 25-ik, jubiláris, téli konferenciáját. Illő, hogy ez alkalomból első cikkben emlékez­zünk meg e mozgalomról, mert tárgyilagosan nézve az elmúlt huszonöt esztendő történetét, megállapít­hatjuk, hogy a Magyar Evengéliumi Keresztyén Diák­­szövetség egyike volt a leghűségesebben és legered­ményesebben dolgozó mozgalmaknak, melyek egyhá­zaink életének új szint adni próbáltak. Az ilyen szellemi áramlatokat csak bizonyos táv­latból lehet megfelelően értékelni, amikor már a be­lőlük kiindult hatások nyilvánvalóan működnek és elég számú adat áll rendelkezésre a következtetések helyes levonásához. A MEKDSz legnagyobb eredménye minden­esetre az volt, hogy diákok százaihoz és mondhatjuk ezreihez igyekezett eljuttatni az élő Isten örömüzene­tét, amelyet Ö adott a Jézus Krisztusban. Nem töre­kedett látszateredményekre. Megelégedett azzal, ha egy főiskoláról egyidőben 3—4 ember csatlakozott táborához. Erre nézve jó kezdet volt az a határozat, amikor Balatonalmádiban kimondották, hogy csak tényleg dolgozó egyéneket választanak be a tiszti­karba. Inkább kevés tag legyen, de az dolgozzék, mint tömegek szerepeljenek a statisztikában és mindenki arra várjon, mit csinál a másik. E sorok írója végig élte Isten kegyelméből ezt a huszonöt esztendőt és bizonyságot tesz itt arról, hogy bár a mozgalmat képviselő egyénekben volt sok tévedés, túlbuzgóság, de ezek háttérbe szorultak a buzgó hit és az őskeresztyén időkre emlékeztető test­véri szeretet mellett. Régóta nem látott, új típusa fej­lődött ki a magyar diákságnak ismét, lehetett látni imádkozó, Krisztusért és az Egyházért lelkesedéssel dolgozó főiskolás diákokat. Ennek a mozgalomnak egyik legrokonszenvesebb vonása az volt, hogy nem annyira másokat bírált, mint inkább tagjait állította oda a legmagasabb itélőszék elé, hogy Isten Lelke naponta megbírálja őket, hogy így mindig jobban megszabadulva bűneiktől, gyarlóságaiktól, alkalma­sabb edények lehessenek a Mester kezében. Ez a mozgalom sohasem tekintette magát ön­célnak. Rosszul ismerték azok, akik benne külön egy­házat vagy szektát próbáltak látni. Mindig az volt a főtörekvés, hogy a mozgalom, mint ilyen, eltűnjék, háttérbe szoruljon és a tagok a meglevő egyházakat segítsék, híven teljesítve az egyházak által reájuk bí­zott feladatokat. Túlzás nélkül lehet állítani, a ma élő, gyüleke­zeti munkások csaknem mind kaptak valami lelki aján­dékot a MEKDSz révén. Több ezerre rúg azok száma, akik részt vettek a mozgalom nyári és téli konferen­ciáin. Még ma is kipirosodik az arca sok, már az élet delén túljáró lelkipásztornak, tanárnak, orvosnak és más pályán dolgozó vezető egyénnek, ha arra gon­dol, minő felejthetetlen áldásokat nyert a debreceni Nagyerdő sátraiban, vagy a ladói fennsíkon, vagy a tahi tábortűz mellett. Olyan szellemi légkör jelle­mezte ezeket a diákgyűléseket, hogy ezeken könnyebb volt hinni Istenben és az Ő Krisztusában. Sőt erőt is nyertek a megalázkodók, az új életre vágyók, hogy a látomások helyéről eltávozva, a régi élet köznapi mun­káiban is megállják helyüket és sokszor bukva bár harcaikban, mindig újabb erővel és több győzelem­mel járják a keskeny utat, áthaladva a szoros kapun, vonzatva mindig feljebb és feljebb. Az az irodalmi evangélizáció, amelyet a mozga­lom végzett, túljutott a protestáns egyházak keretein és sok komoly róm. katholikus pap és szerzetes talált épülést pl. Fosdick könyveinek olvasása közben. Az Ut umues unum sint felséges jeligéje, ha csak pilla­natokra is, de sokszor megvalósult a mozgalom éle­tében. Megtanulták a tagok, hogy életüket az igaz alapokra kell építeni és bebizonyosodott, hogy akik az igaz alapokra építenek, azok megértik egymást. És nem szabad megfelejtkezni azokról a szolgá­latokról, melyeket a Diákmozgalom nemzetünknek, külföldi összeköttetései révén tehetett. Beszélő bi­zonysága ennek a budapesti Diákok Háza, melyet Amerika adott testvéri szeretetből szegény magyar diákok támogatására. A magyar református egyház örömmel állapít­hatja meg a mozgalom e határkövénél megállva, hogy Isten kegyelme a M.EKDSz-t hathatósan felhasználta a református egyház céljaira is. Magasztaljuk Istent, aki alkalmas időben kibocsátja Lelkét és előállnak a harcosok, akikre vár a világ. Ilyen harcosokat segí­tett felkészíteni a MEKDSz egyházunk számára. Hisszük, a huszonöt esztendőnél való megállás csak újabb munkára való elköteleztetést jelent. Ma is hangzik a felhívás: Munkára fel, munkára fel! Ki nézné tétlenül az aratást, Míg mind körülte leng a dúskalász, És sorba szól az Úr szolgáihoz: „Menj és dolgoz, Menj és dolgozz!“ És ma is csak úgy lehet beállani a csapatba, mint kezdetben: Amint vagyok, sok bűn alatt, De mert hallom hívó szavad S mert értem áldozád magad, Bárány Jézus jövök. Dr. Pongrácz József.

Next

/
Oldalképek
Tartalom