Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1932-12-04 / 49. szám
Negyvenharmadik évfolyam. Pápa, 1932 december 4. 49. szám. FELLLŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐMŰNK AT ÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK A felekezeti népoktatás állami és községi segítése. A vallás- és közoktatásügyi miniszter 1932. évi november hó 22-én értesítette a konventi elnökséget, hogy a hitfelekezeti elemi népiskolák fenntartásában jelentkező fennakadások komoly aggodalmat keltettek benne s szilárd elhatározása, hogy a Nemzeti Munkaterv 86. pontjában foglaltaknak megfelelően a valláserkölcsös nevelésnek ezeket a bástyáit lehetőleg megerősítse. A miniszter ettől az elhatározástól vezettetve hajlandó a tanítói internátusi alapokból kedvezményes kölcsönt nyújtani azoknak az iskolafenntartóknak, amelyek tanítóik 1931—32. évi helyi javadalmát nem tudták teljes mértékben kiszolgáltatni s akik ezen a címen tanítóiknak legalább 400 pengővel, vagy ennél magasabb összeggel tartoznak. A miniszter — mint mondja — tudatában van annak, hogy ez a különben is szűk korlátok között adható kölcsön csak átmeneti segítséget nyújt a vergődő iskolafenntartóknak és a helyi javadalmuktól vagy annak nagyobb részétől elesett tanítóknak s mert a hitfelekezeti népiskoláknak állami kezelésbe való átvételére az állami költségvetés mostani keretei egyáltalában nem adnak módot, arra törekszik, hogy az 1868. évi XXXVIII. te. 23. §-ában foglalt rendelkezésnek megfelelően a politikai községek, mint kötelezett iskolafenntartók, olyan mértékű támogatásban részesítsék az iskolafenntartási terheket önként vállalt hitfelekezeteket, amely arányban áll a felmerülő költségekkel. A politikai községek egy része eddig is felismerte azokat a nem csupán erkölcsi, de igen tekintélyes anyagi előnyöket, amelyek reá abból származtak, hogy a hitfelekezetek magukra vállalták az iskolafenntartásjsal járó terheket s igyekeztek ezeknek a terheknek elhordozásában a hitfelekezetek segítségére lenni. Igen sok panasz hangzott azonban el amiatt, hogy a községek költségvetését felülvizsgáló tárcaközi bizottság törölte a községi költségvetésekből a felekezeti iskolák segélyezésére felvett összegeket. Ezeket a panaszokat az egyetemes konve it a vallásos közoktatásügyi miniszter elé terjesztette és ismételten kérte ezeknek orvoslását. A miniszter most arról értesítette a konventet, hogy közbenjárására mind a belügyminiszter, mind a pénzügyminiszter azt a megnyugtató kijelentést tette, hogy a tárcaközi bizottságok ezentúl neim törlik a községi költségvetésekből azokat a segélyeket, amelyeket a községi képviselőtestület szabályszerű és a törvényhatósági közgyűlés által jóváhagyott határozattal szavazott meg az iskolafenntartó hitfelekezetek javára. A református gyülekezeti gondozásról.* Manapság, amikor a nemzetgyilkos trianoni béke és közelebbről az egy évvel ezelőtt ránkszakadt bankzárlat szomorú következményeképen eddig talán soha nem ismert nyomor nehezedik szegény hazánkra, egyre égetőbb szükségként nyomul, élettérbe a gyülekezeti, Iszegénygondozás megoldásának nehéz kérdése. De hogy e szegénygondozás munkájában helyes legyen a kiindulási pont, áldásos legyen az előhjaladás és biztos a célhozjutás, először is az Életkönyvéhez kell fordulnunk útmutatásért, erőforrásért s világító szövétnekért. M.ár az ótestamentum nagy törvényadója, Mózes is megértette a krisztusi kijelentést, hogy »szegények mindenkor lesznek tiveletek« s nagy vonásokban úgy oldotta meg a szegénygondozás ügyét, hogy a hetedik évet szent évvé (szombat év), a hétszer hetedik év utáni évet pedig örömévvé (jubel) avatta (3. Móz. 25. r.), amely évek szociális intézkedései gátat vetettek a szegények örök nyomorának s megadták a lehetőséget a szegények lábraállására. — Bölcs Salamon Példabeszédei is bevilágítanak a sötétségbe ez igékkel: »Aki elnyomja a szegényt... (Péld. 14:31) s aki megcsúfolja a szegényt, gyalázattal illeti annak Teremtőjét« (17:5); ellenben »kölcsön ád az Úrnak ki kegyelmes a szegényhez« (19:7) és »aki elnyomja a szegényt — végre — szükölködésre jut« (22: 16). Az Úr Jézus, a szeretet fejedelme, pedig úgy utasít, hogy »mikor ebédet vagy vacsorát készítesz, ne hívd barátaidat stb., nehogy viszont ők is meghívjanak téged és visszafizessék neked; hanem mikor lakomát készítesz, hívd a szegényeket stb. és boldog leszel, mivelhogy nem fizethetik vissza neked; mert majd visszafizettetik neked az igazak feltámadásakor« (Luk. 14:12—14). És kijelenti, hogy az örök Biró úgy veszi és fizeti, amit a szegénnyel »eggyel az én legkisebb atyámfiai közül cselekedtetek, mintha énvelem cselekedtetek volna« (Máté 25:40). — A nagy apostol, Pál pedig elrendeli, hogy »ami a szentek számára való alamizsnát illeti... a hétnek első napján mindenitek tegye félre, amit sikerül összegyűjtenie« (1 Kor. 16: 1—2). — Az Ap. Csel. VI. része szerint a szegénygondozás szerveiül már az első jcruzsálemi gyülekezet választ hét diakónust s e diakónusi, majd diakonisszái tisztségben intézményesen lesz biztosítva az őskeresztyénségben a szegénygondozás. E bibliai szellem új életre kel a középkorban a valdensek vagy lyoni szegények körében, kik Vald Péter példája szerint vagyonukat szétosztva, fapapucsban (innen: sabbath-iati), páronként széjjel jár* A belsősomogyi ref. egyházmegye lelkészértekezletén tartott előadás.
