Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1932-11-27 / 48. szám
194. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1932. Ami 'ennél még sokkal fontosabb, az az, hogy a mi földmíves népünk körébe is bejönnek azok az eszmék, amelyek földmíves népünk konzervativizmusát meglehetősen felzavarják, lelkivilágába új gondolatokat, eltérő felfogást hoznak, amelyekkel szemben nekünk kötelességünk állást foglalni és megbizonyítani, hogy amig egyrészt a keresztyén vallás a szociális élet minden szükséglete iránt megfelelő megértést tanúsít, másrészt az igazi embert nem lehet olyan egyoldalúlag nevelni, mint azt a szociálizmus nevelni kívánja, hanem ki kell egészíteni a gazdasági célkitűzéseket szellemi tartalommal, amit a keresztyén vallás nyújt. Ma falvainkba a szociálista sajtónak egyes sajtótermékei nemcsak 10, hanem 100 számra eljutnak az olvasók kezébe, akik aztán ezekből merítik fő szellemi táplálékukat, s ezek hatására mindinkább elhanyagolják a templom látogatását, a lelkészre s min-< denre, ami az egyházzal kapcsolatos, kicsinylőleg néznek, mint amelyek tulajdonképen már teljesen antikváltak. Nekünk itt türelemmel lenni és elnézni azt, hogy hogyan ássa egyre jobban alá az egyháziasságot, a vallásosságot, a lelkésznek, a tanítónak a befolyását a hívek körében, nem szabad. Nekünk ezekkel szembe kell néznünk, ezekkel foglalkoznunk kell. Én csak nagy vonásokban akartam rámutatni azokra a szellemi áramlatokra, amelyek a XVI. század óta Európában uralmon voltak és amelyek közül a legutolsóval szemben való állásfoglalás az összes keresztyén egyházunknak, közelebbről református egyházunknak elsőrangú kötelessége. Azt gondolom, hogy a főgondnok úr őexcellenciája holnapi megnyitó beszédében közelebbről fogja ezeket a szociális feladatokat vázolni, azért ezekre kiterjeszkedni nem kívánok, amit azonban e tekintetben nyomatékosan hangsúlyozok, az az, hogy a protestáns egyházaknak, közelebbről református egyházunknak nagy privilégiuma van és nagy kötelesség vár rá. Privilégiumunk, hogy nálunk a lelkész a hívekkel közvetlenül érintkezhetik, kötelességünk az, hogy amit megtehetünk, azt tegyük is meg. Igyekezzünk behatolni népünk lelki világába, próbáljuk megérteni azt az elkeseredést, ami a mai gazdasági helyzetben a lelkeket eltölti és kíséreljük meg ennek az elkeseredésnek a töviseit kivenni, rámutatván arra, hogy nemcsak minálunk vannak bajok, hogy ma az egész világ óriási válságon megy keresztül, amely egyformán érinti a föld népét épúgy, mint a kereskedőt, az iparost és az intelligens osztályt. Meg kell értetnünk népünkkel, hogy az az eszmekor, amit a szociálizmus nyújt neki, tartósan nem elégítheti ki, hogy amellé kell kiegészítésképen egy magasabb eszmekor, amit egyedül a Jézus Krisztus vallása nyújthat neki, amint azt mi megtisztított alakjában minden egyes egyénhez hozzá visszük. Ha így híveinkkel kellőképen, egyénenként foglalkozunk, akkor nem lesz okunk üres templomokról panaszkodni, a hívőt a lelkészhez köti a közvetlen kapcsolat és ez vonzani fogja a hívőt arra a helyre, amelyet olvasmányai hatása következtében elhanyagolt. Ha van valami, ami minket arra képesíthet, hogy ezen a nehéz helyzeten az egyházat keresztül segítsük anélkül, hogy az megbénulna, úgy az nem más, mint az igazi értelemben vett kúra pasztorális, a gyüleke-* zet tagjainak lelki gondozása. Ha ezt a kúra pasztorálist igyekezünk minél lelkiismeretesebben és buzgóbban elvégezni, akkor az áldás nem fog elmaradni. Meg fog ennek jótékony hatása látszani népünkön, de meglátszik a kúra pasztorálist végzők lelkiismeretén is, ha azzal a nyugodt öntudattal tekinthetnek munkájukra, hogy e téren is teljesítették a rájuk váró feladatot. Ezek előrebocsátásával mai egyházkerületi lelkészértekezletünket megnyitódnak nyilvánítom. (Vége.) A predestinádó az egyéni felelősség és az akaratszabadság szempontjából. Irta és a tatai egvh. lelkészértekezletén felolvasta : Márkus Jenő. Hogy a feladott kérdésre egészen világos feleletet találjunk, a következő felosztást kell használ-* Oiunk: 1. beszélnünk kell a predestinációról, 2. az akaratszabadságról s a vele egy felelősségről; a 3. pont alá ,a predestinációt az akaratszabadság és a felelősség szempontjából vesszük vizsgálat alá. A predestináció röviden ezt jelenti: Isten Ür s amit akar, megteszi (115. Zs. 3. v.). Ez a mindenség kivétel nélkül az övé. Nemcsak az életadás, de a mindennapi gondviselés jogánál fogva is. Ő az, aki a maga dicsőségéért létrehozza az univerzumot, célt ad neki, lehetőséget és szükségszerűséget, hogy az Ő akarata teljesedésbe menjen. Minden és mindenki uralma alatt áll. Nincs kétféle világ: egyik Isten uralma alatt, a másik uralma nélkül. Nincs kétféle irányítóakarat: isteni és emberi. Csak egy akarat van, amely jósággal és szigorral, irgalommal és kegyetlenséggel, kegyelemmel és szigorú megítéléssel valósítja meg elgondolásait, viszi ezt a világot dicsőségen és gyalázaton, győzelmen és veszteségen, felmagasztaltatáson és megaláztatáson, fényen és sötétségen, könnyeken és vérhulláson át a cél felé, amit Ő rendelt. Isten Űr, akinek Ítélete sohasem esik emberi mérték szerint, sőt mindig az ellen, akinek utai emberileg járhatatlanok. Ha valaki csak a mindent megbocsátó, mindent megértő, mindent jóváhagyó, mindenbe beleegyező Atyát látja Istenben, a kijelentést hamisítja meg. Az Ő atyasága nem a mindent elfogadás atyasága, de a szuverén Úr atyasága. Neki nemcsak a megváltás joga áll rendelkezésére, de az elvetés joga is. Nemcsak megtartás, idvezítés száll Tőle e földre, de kárhoztatás is. Mindezt csak a hitemen keresztül fogadhatom el. A hiten, mely mint az én szellemi képességeim kulminációja, dőreség s lázadás egyúttal, betörés a szentélybe, amely Isten ajándéka úgy, mint a napsugár. Ha ezt az Isten-fogalmat elfogadtuk, a predesztinációt is elfogadtuk. A predestinációt egy mindennapi példával bizonyíthatom : Isten igéje nem mindenkinek hirdettetik s nem mindenki fogja azt fel egyformán. Miért Van az, hogy a prédikáció is hatás nélkül szalad el az egyik hallgató füle mellett, a másikat pedig megfogja? Honnan van az, hogy az Istnről csak szájukkal tudók milliói élnek a keresztyénségben? Egy feleletünk van erre: Isten akaratából van. Isten az egyiket elválasztotta, a másikat halálraszánta. Az egyiket a dicsőség magaslatai felé viszi, a másikat feneketlen mélyséfgbe taszítja. Egyedül Isten az oka az én üdvözülésemnek vagy kárhoztatásomnak. A jócselekedetem csak gyümölcs s a gyümölcs önmagában nem dicsekedhetik. A gyümölcs a fát átjáró életerők dicsősége. — Miért vet el? Ö így akarja. Kegy etlenség ez? Nem. isten nem adósa senkinek sem
