Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1932-07-24 / 30. szám
118. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1932. tolva, vissza az evangéliumhoz! Hiszem, hogy a helyzetnek teljesen megfelel, ha azt mondom: a lutheránusoknak előbb Zvvinglitől és Calvintól is tanultatok kell, hogy hogyan gondolkozott Luther, mi reformátusok pedig Luther tanulmányozása révén akarjunk jobb reformátusokká válni. III. Arra kaptam felszólítást, hogy felszólalásom vallástétel legyen. íme, ez az. Ez az én hitem, amelyelj a jövőben is egész theologiai munkásságom szolgáljon.9 Hiszem, hogy nekünk az a feladatunk, hogy egyetértsünk abban, amiben a reformátorok egyetértettek és hogy csak akkor szabad a rajtuk túlhaladásról beszélnünk, ha előbb mi is annyira jutottunk, amenynyire már ők eljutottak. És addig még hosszú út áll előttünk. Ezt az útat járva nem szégyeljük, hogy négyszáz évvel ezelőtt élt férfiakban jelenünk és jövőnk tanítómestereit látjuk. Nem hisszük ugyanis, hogy ami azóta történt, minket a fődologban előbbre vitt. Persze, nem hiábavalók voltak ezek az évszázadok, de amire ezek tanítottak bennünket, az nem a középpontban, hanem csak a perifériákon fekszik. A fődologban, az Isten megisímerésében azonban hanyatlást jelentenek és nem fejlődést. A modern tévedések közé tartozik az a védekezés, hogy közöttünk és a reformátorok között, közelebbről az ő biblia- és Krisztus'-hitük között válaszfalként a modern tudomány emelkedik; nem, köztük és köztünk a más| szellem az elválasztó s ez az, amit le kell küzdenünk. A reformátorok hite, a szentírásba, mint Isten igéjébe, a szentháromság egy örök Istenbe, a Jézus Krisztus egyszeri kiengesztelő tényébe vetett hit az, amelyen manapság a dolog megfordul, éppen úgy, mint ahogy akkkor is ezen fordult meg. Ezt éppen a jelen nagy gyakorlati és szociális problémáira tekintettel mondom. Minden megoldási kísérlet, amely a reformálod megismerés mellett tovahalad, ahelyett, hogy azon át haladna, nem használ semmit, sőt csak még nagyobb zavarodáshoz vezet. Minél később látja be ezt az egyház, annál később fogja — végre! — azt hozni, amire a világ már ma vár és már régóta mindmáig hiába várt: egy olyan szót, az igét, amelyik viszonyaink között segít. És végül nem lehet, semmi áron sem szabad az egyházak jegységének a reformátorok megkerülésével, vagy a reformátorok fölibe helyezkedéssel, hanem csak a reformátorok alapján létrejönnie. Hát e szerint mi hátrafelé nézünk és nem előre? Éppen az a Krisztus-hit titka, hogy a keresztyén azért, mert hátrafelé, a múltba tekintve hisz,10 a jövőben reménykedik és előre haladva dolgozik, úgy, mint ahogy senki más nem tud a jövőben reménykedni és a jövőért dolgozni. Mert mi reménykedve várjuk annak az országát, aki értünk meghalt és feltámadott.11 (Vége.) Tö. 0 Brunner Emil „Die Mystik und das Wort“ (11. kiad. Tübinga, 1928) c. Schleiermacher-kritikájával tűnt fel. Nagyobb művei e mellett: „Der Mittler“ (II. kiad. Tübinga, 1930) c. krisztologiai monográfiája s a pár hét előtt megjelent protestáns-theologiai etikája : „Das Gebot und die Ordnungen“ (Tübinga, 1932). — Kisebb tanulmányai közül magyarra fordított egyet Benedek Sándor „Jézus abszolútsága“ címmel (Csurgó, 1930). Erre a tartalmas kis füzetre külön is felhívjuk az érdeklődők figyelmét. 10 A multba-tekintésre nézve 1. a II. rész utolsó bekezdését és az egész III. részt. 11 Közölve a Das Marburger Religionsgespräch, Gotha, 1930. c. jubileumi emlékköny nyomán; közleményünk egyben szolgáljon ez egyébként is figyelemre méltó kiadvány mutatványául. f KÖNYVISMERTETÉS H Rácz Lajos: Comenius Sárospatakon. Kiadja a Miagyar Tudományos Akadémia. Budapesten, 1931. 265 oldal. A M. T. Akadémia még 1893-ban megbízta Kmcsala János pozsonyi tanárt, aki német nyelven írt munkáival mint Comenius-kutató már ismert nevet szerzett magának, hogy e nagy pedagógus munkásságát magyar nyelven ismertesse, s benne Comenius pataki működésének különös figyelmet szenteljen. Kvacsalát életpályája mindinkább elsodorta a magyar tudományosság köréből (ma a pozsonyi cseh egyetem tanára), s az akadémiai megbízásnak nem tett eleget. Rácz Lajos dr., mint a pataki theol. akadémiának filozófiai-pedagógiai tanára, kétszeresen is érezte — mint magyar és mint pataki tudós — |ezt a hiányt, s miután Kvacsala úgy nyilatkozott neki, hogy az akadémiai megbízásnak már nem is szándékozik eleget tenni, a pataki főiskola négyszáz esztendős jubileumára megírta a leghíresebb pataki tanár munkásságának történetét. Munkáját csendben és lassan érlelte ki, s mig tanári pályája derekán inkább kisebb dolgozatokat bocsátott közre, s német és francia folyóiratban ismertette filozófiai irodalmunkat, tanári pályája alkonyán ajándékozta meg irodalmunkat Rousseau kétkötetes életrajzával (két Rousseau-fordítást régebben adott közre) és a Történeti materiálizmus és <a vallás című szép könyvével, s ezek mellett időt szakított magának a Comeniusszal való beható foglalkozásra is. Munkája egyik maradandó emléke a pataki főiskola jubileuma alkalmából megjelent kiadványoknak. Comenius pataki munkásságával már régebben is foglalkoztak Sárospatak tudós tanárai, Ivátiyi Ede is szól róla ismeretes Comenius életrajzában; 1930- ban Schönsbßuni A. lipcsei tanár írt e témáról nagyobb dolgozatot. A csehek összegyűjtötték és kiadták Comenius levelezését és a rávonatkozó levéltári anyagot; a külföld tudósai újabb és újabb munkákat bocsátottak közre a nagfy pedagógusról, s így a magyar tudomány számára is valóban itt volt az ideje, hogy Comeniusszal érdeme szerint foglalkozzunk. Rácz Lajos elkészítette ennek a munkának sürgősebb részét, a pataki munkásság ismertetését a nála szokott gondossággal és alapossággal. Nagyon kívánatos volna, hogy írja meg Comeniusnak teljes életrajzát is, ha nem is ilyen arányokban. Comenius pataki működését minden neveléstörténet ismerteti, s így nincs szükség arra, hogy Rácz Lajos munkáját tartalmilag ismertessük. Hogy forrásait átbúvárolta, az idevágó irodalmat ismeri, arról munkájának minden lapja beszédes bizonyságot tesz. Rácz Lajos elérte azt a célt, amelyet munkája Írásánál szeme előtt tartott: hogy a pataki iskola »legnagyobb tanítómestere működésének és hirdette eszméinek e munkába hű képét« nyújtsa; s ha ő már ezzel megjutalmazva látta fáradságát, ehhez a juta-^ lomhoz hozzájárul még az az elismerés, amely alapos és derék munkáját a kritika részéről megilleti. Comenius munkásságának ismertetésénél a külföldi neveléstörténelmek is megemlékeznek a pataki évekről, s az eredménytelenség okát a jpataki és a magyar viszonyokban keresik. Erre különben maga Comenius jogosítja fel őket, mert pataki éveiről emlékeztében sokszor emlegeti a patakiak maradiságát,
