Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1932-06-26 / 26. szám
Negyvenharmadik évfolyam. 26. szám. Pápa, 1932 június 26. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A dunántúli református egyházkerület hivatalos közlönye .......................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ................................................ FELELŐS SZERKESZTŐ: DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. IGAZQ. PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ Papnövendék tanítók. »Elmenvén tanítsatok meg minden népeket. ..« szólt tanítványaihoz Üdvözítőnk, s a keresztyén egyház mint a legnagyobbszabású nevelő intézmény működik e parancs óta csaknem kétezer esztendeje. De mivel keresztyénnek lenni annyi, mint »krisztusi«-nak lenni, a feladat, amelyet az egyház el akar végezni, rendkívül nagy: olyan nagy, hogy csak a folytonos isteni segedelem, a Szentlélek közreműködése által végezhető. Másfelől pedig az Ősgonosz az emberi lélek bűnös hajlamai útján örökösen a fejlődő istenországa ellen dolgozik, s ezért a Civitas Dei a jó és rossz örökös mérkőzése alatt csak lassan tud alakulni. Ha a világtörténet dinamikáját, az ellentétes erők mérkőzését ismerjük, könnyen felelünk az olyan könynyelműen odavetett kérdésekre: »Keresztyének vagyunk-e még?« — s nem azt mondjuk, hogy nem vagyunk már keresztyének, hanem azt, hogy még nem vagyunk keresztyének. A tanítványok elmentek és megkezdték a tanítást, s a neveléstörténet sok-sok lapon számol be a katechéta, plébániai, székesegyházi, káptalani, kolostori iskolákról, a skolasztikái viták nyomán kifejlődő egyetemről. Luther már felveti az általános és kötelező népoktatás gondolatát s azt is kívánja, hogy senki se lehessen lelkész, aki tanító nem volt. A reformáció kora rakja le a mai értelemben vett középiskola alapját; egy protestáns theologus nevelő Koméniusz hirdeti a nevelésügyi demokráciát: mindenkit mindenre kell tanítani; s egy másik protestáns theologus nevelő, Francke, alkotja meg azt az intézmányt, amely nélkül ma az iskolaügyet el sem tudjuk képzelni, a tanító- és tanárképzőt; és ugyancsak az ő munkásságából ered két modern típusú iskolánk : a polgári iskola és a reáliskola. A felvilágosodás korában az egyháznak,, mint népnevelőnek erős versenytársa lép fel az államban, s ha egyes helyeken ,mint Franciaországban az állam ki is veszi a népoktatást az egyház kezéből, a legtöbb államban ma is jogosított iskolafenntartó az egyház, s így nálunk is. A közoktatásügyi kormány ugyan gyakorolja a legfőbb állami felügyeletet, de az állam másfelől államsegéllyel vagy fizetéskiegészítésseH igyekezett könnyíteni az egyház iskolafenntartó terhein. 1925-ben azonban a közoktatásügyi miniszter úgy intézkedett, hogy a fizetéskiegészítést nem adja tovább azon iskoláink tanítóinak, ahol a növendékek sztíína a harmincat el nem éri. Hogy iskoláinkat megmentsük, az Egyetemes Konvent egyházkerületünk felterjesztése folytán úgy intézkedett, hogy visszaállítja a lelkésztanítóságot, amely intézmény csak a közelmúltban szűnt meg, midőn a kiegyezés utáni nagy nemzeti fellendülésünkben és gazdasági/ megerŐsöi-\ ft£f unMAJuS FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE : DR. TÓTH LAJOS THEOL TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK désünkben módunkban állott kisebb egyházközségeinkben is lelkészt és tanítót tartani. A nemzetgyiE kos egykerendszer azonban kikezdte — sajnos — számos vidékünket és sok helyen megcsökkentette iskolásgyermekeink számát, s kisebb népiskoláinkat törpeiskolákká tette. Ha az ilyen gyülekezetekben gyermekeinket más felekezetű, községi vagy állami iskoláknak engedjük át, meglazul köztük és egyházunk közt a kötelék, amelyet pedig a kor radikális áramlatai is igyekeznek gyengíteni, sőt elszakítani. Ilyen körülmények közt a lelkésztanítóság visszaállítása volt a nehéz kérdés legjobb megoldása. A kis egyházközség nem lévén képes lelkészét és tanítóját eltartani, a két munkát egyetlen emberre bízza. Az állam az eltörpült iskola tanítóját elhelyezi; az egyházközség lelkészének módot ad a tanítói diploma öt év alatt magánúton való megszerzésére (holott egyébként a tanítóképző magánúton nem végezhető), s addig megengedi, hogy a lelkész egyházközsége iskoláját vezesse. A lelkésztanítóságra vonatkozó említett konventi rendelkezés után az 1929—30. iskolai évben Pápán és Sárospatakon megkezdődött a tlieologiai akadémia és a tanítóképző párhuzamos végzése; Pesten a tanítókéj^ző n^gy távolsága miatt nem indult meg ez a munka, Debrecen pedig, mint egye- i térni fakultás, nem foglalkozhatott másirányú mun- I kával, mint tudósképzéssel. A lelkészi és tanítói pályára való egyidejű elő- i készülettel kapcsolatban dr. Antal Géza püspöknek | sikerült a közokt. minisztériummal a tanítóképzői kö! telességek végzése terén olyan megállapodásokra jutni, amelyek mellett a kettős teher elviselése lehetővé vált. Az elsőéves papnövendékek évenként 10— 12 délelőttön hospitáltak a gyakorló-iskolában, a másodévesek két-, a harmadévesek három gyakorlati kiképzési órát kaptak a tanítóképzőben; emellett évfolyamonként 2—2 órát vettek énekből és zenéből a theol. akadémián, ahol a pedagógiai tárgyak is növekedtek terjedelemben. Így a tanítóképző a három első theol. évfolyamon kb. heti hat óra munkatöbbletet jelentett. 1932 június 22-én harmadéves papnövendékeink nyolcán tanítóképesítő vizsgalatra álltak, s a diplomát megszerezték, s ha az elmúlt három év alatt sóhajtoztak is a munkatöbblet miatt, most a fáradság érzése elmúlt, s csak az öröm maradt meg és egy nagy-nagy kincs: ők ma diplomás tanítók és ami még többet ér, értenek is a tanítói munkához. És ha nem is lesznek mindnyájan lelkésztanítók, vagy talán pár évi lelkésztanítóság után nagyobb gyülekezet élére kerülnek, mint iskolaszéki elnökök a legteljesebb kompetenciával vezethetik majd iskolájuk ügyeit. S ha községi vagy állami iskola iskolaszékének,-. illetve gondnokságának lesznek tagjai, pedagógiaiNtudásukkal ott is érvényesülni fognak. mm
