Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1931-04-26 / 17. szám
72. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1931. ményjövödelmet élvező lelkészek bevételi rovatában igen nagy csalódást okozott a termények őszi ára s a legtöbb lelkész arra számított, hogy tavasszal majd jobb árban értékesítheti terményeit s jobban fizetheti járulékait, de ez a reménység sem valósult meg és így fennmaradt a sok hátralék. M.edgyasszay Vince kerületi főjegyző úr április 19-iki »Nyílt levelében« felemlíti, hogy a felszaporodott hátralékok megszüntetésére lehetővé kell tenni a járulékok havonkénti részletfizetését. Ez volna a leghelyesebb megoldás! Ma mindenben a részletfizetések korát éljük, miért ne lehetne ezt megvalósítani itt is? A megvalósítás módjára azonban nem találom helyesnek azt, hogy a lelkészi államsegélyek az egyházmegyei pénztár útján küldessenek meg s ezekből előre levonassék a nyugdíjjárulék. Most, hogy közvetlen az állampénztár útján kapjuk kongruánkat, minden lelkész, minden hónap elsején már reggel nyolc órakor átveheti pénzét. A taníttató lelkészeknek, akiknek városokban tanuló gyermekeik után havonta —• elsején — kell fizetniök, ez nagy előny. Ha egyházi úton kapjuk a havi államsegélyt, az nem fog ily gyorsan megérkezni. A mi egyházi pénzügyi adminisztrációnkat ne terheljük ez újabb feladattal! Lehetetlen volna a posta szempontjából is az egyházmegyei pénztárakra ruházni a kongrua szétküldését. Ezek a pénztárak többnyire falun vannak, tehát egy falusi postahivatalhoz kellene Pestről küldetni az egész egyházmegye lelkészi kongruáját s onnan hivatalos levonás után újra utalványozni, felesleges utalványozási postaköltséget okozva a lelkészeknek, akik csak későn, a hónap 10—15-ike táján kapnák meg kongruájukat. A kongruának egyenesen Pestről küldése oly nagyon jó és kitünően bevált dolqg, hogy ezt semmiesetre se változtassuk meg. Leghelyesebb az volna, ha kimondaná az egyetemes konvent, hogy a lelkészi nyugdíjjárulékot ezután havi részletekben kell fizetni s minden lelkész tartozik azt a hónap ötödikéig csekklapon beküldeni. Amelyik lelkész be nem küldené, azzal szemben tessék alkalmazni szigorú megtorlást, fizetésletiltást... stb. Bizonyos azonban az, hogy erre nem kerül a sor, mert minden lelkész kötelességének tartja a fizetést s csak az a kívánsága, hogy méltányos feltételek mellett, részletekben fizethessen; mert mindenki könnyebben tud fizetni havi 20 pengőt tizenkétszer egy évben, mint 240 pengőt egyszerre. Szűcs László senyeházai lelkész. Az istentiszteletnek célja nem az építés, hanem a gyülekezet erősítése* Irta: Heydemann Erich, Grosz-Spiegel. (Pomeránia.) Apologetikai előadásokon, missziói estélyeken olyanok is meg szoktak jelenni, akik egyházonkivülieknek tartják magukat és a rendes istentiszteletről hiányoznak is mindig. Az istentisztelet és a missziói estélyek közötti különbséget abban találhatjuk, hogy mig itt nem tételezünk fel hitet, hanem a hithez segítést és a hitben való erősítést akarjuk szolgálni, addig az istentisztele* Gveling Oszkár: Feiernde Gemeinde című munkájából (mely az Ev. Pressverband für Deutschland kiadásában jelent meg) a kiadó szives engedelmével. ten a feltételezett közösségi hitről teszünk ünnepi bizonyságot. Ha az Egyház meg akar maradni népegyháznak, akkor istentiszteletének nem szabad csak az ecclesiola in ecclesia számára szolgálni, hanem a külsőleg és gyenge szálakkal hozzátartozókat is figyelembe kell vennie, azokat, akik már nem állanak hitvallásának alapján és nincsen meg ugyanaz a közös hitük és egykönnyen nem is szerzik meg azt. Az evangéliumi keresztyén egyháznak legközelebbi és legfontosabb feladata ennek a bizonyos tekintetben egységes hitállapotnak a helyreállítása. Amig azonban ezt megvalósíthatja, szüksége van épen a gyülekezeti istentiszteleten egy közvetítő megoldásra. Az istentiszteleten nyújtandó értékeket nem szabad más területekről szedni, mint amilyenek pl. a nemzeti, hazafias stb. vonatkozások, mert ez részben a keresztyénség alapfelfogásánaK mond ellent, részben pedig különben is kivihetetlen ott, ahol a protestáns egyházak nemzeti kisebbségek, hanem a közös hitbirtok alapján kell a célt kitűzni, mely nem más, mint a gyülekezet erősítése. Minden további nélkül megláthatja minden józan keresztyén lélek, hogy milyen szükséges ez az erősödés, ha életét összeveti az Idvezítő által szabott követelményekkel. Erősödni kell Isten szeretetében (az Istenben való hitben, — hiszek, Uram, légy segítségül az én hitetlenségemben! — az Isten szeretetében való kételkedés és hitetlenség ellen való harcban), erősödni kell a felebaráti szeretetben (mely korunk nyomorúságában és osztályharcában mintha kihalt volna). Sohasem szabad szem elől téveszteni sem a pozitív kötelességet: a jónak és isteninek hangsúlyozását, sem a negatívot: az emberben levő gonosz és bűnös ösztönöknek és hatalmaknak legyűrését. Hogy a mi evangéliumi keresztyénségünkbeni szükség van az ilyen erősödésre, korunknak erős vallási keresése és kutatása rá a bizonyság, melyet feltétlenül bele kell vonnunk istentiszteletünkbe. A tulajdonképeni erősítés ugyanis annak a vázolásával történik, hogy nagy szükségünk van az ilyen erősítésre; istentiszteleteinken meg kell jelennie a bűnbánati hangnak. Azt az átkozódó, Ítélkező hangot, mely az embereket el szokta riasztani, könnyen elkerülheti az az igehirdető, aki hasonlóképen bűnösnek és erősítésre szorultnak érzi magát, épúgy, mint a gyülekezet, amelynek prédikál. M.agától értetődik azonban, hogy az egyes istentiszteletek, főleg pedig az ünnepi- és urvacsorai istentiszteletek (meg a kazuáliák) megtartják azt a jelleget, hogy ünnepi bemutatásai legyenek a közös hittartalomnak. Magától értetődik az is, hogy kiváltképen mélységes vallásosan érző emberek számára, kik Istenükben élnek és üdvösségükről biztosak, az ilyen erősítő istentiszteletek nem lesznek elegendők, de nagy tömegek számára, mint átmenet, megfelelő az egyszerűen és minden különös díszítés nélkül való erősítő istentisztelet. Az erősítő istentisztelet három részre tagozódik: 1. Könyörgés az erősítésért. 2. Erősödés Isten Igéje és a prédikáció által. 3. Hálaadás a megtapasztalt erősítésért. Csak az a gyülekezet, amelyik a keresett erősödést elnyerte, ismeri el hitben Istent és tekint fel Reá imádságában és könyörgésében ilyen hitében. Ezért kell az apostoli hitvallást az istentisztelet végére tenni. Fordította: Hatvani Lajos theologus.
