Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1931-04-12 / 15. szám
Negyvenkettedik évfolyam. 15. szám. Pápa, 1931 április 12. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL IGAZG. PÁPA, FŐFŐMŰNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEC L. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. Indokolás az egyházi adóról, az egyházközségek háztartásáról és az egyetemes adóalap kezeléséről szóló törvényjavaslathoz. Zsinatunk által véleményadásra leadott tervezetünkhöz 4 egyházkerület és 26 egyházmegye szólott hozzá. Nem nyilatkozott a tolnai, az alsószabolcshajduvidéki, a békésbánáti és a beregi egyházmegye. Csupán az abauji egyházmegye kéri a törvénytervezet félretételével az egységes, egyenlő adózás behozatalát és az egyetemes központi adópénztár felállítását. A tiszáninneni egyházkerület pedig olyan intézkedések megtételét óhajtja, amelyek az egységes adózást a jövő törvényhozás idejére előkészítik. E véleményekkel kapcsolatban változatlan az a meggyőződésünk, hogy a történelmi fejlődés ezeknek a terveknek megvalósítása elé elháríthatatlan akadályokat gördít s egyébként is egy ilyen változás nem az óhajtott célt, a kis egyházaknak óriási mérvű tehermentesítését, hanem azoknak igen nagy számban történő kényszerű összeolvasztását vonná maga után, miután teljesen elképzelhetetlen az, hogy a nagy egyházközségek, amelyek saját anyagi erejükből 5000 telkenként sem képesek lelkipásztort beállítani, további megadóztatással saját szükségleteik előtt 2—300 lelkes, sokszor szomszédságban fekvő, apró lelkészségek további fenntartását biztosítsák. A többi vélemény mind a tervezet alapján áll. A legtöbb méltányolja az egyházi adózásnak mindenütt a teherbíró képesség tekintetbevételével kötelező rendezését. (Tervezet 8. §.) Progresszivitást követel a felsőszabolcsi egyházmegye, hivatkozva arra, hogy már az állam is a jövedelmi adónál belement a fokozatos adóemelkedésbe, érthetetlen tehát szerinte, hogy az egyház nem mer belemenni. Ezzel az állásponttal kapcsolatban a progresszivitást, mint egyházi adózási elvet, mereven keresztülhajtva nem vagyunk hajlandók elfogadni. Az egyházi adó a hívek adományait helyettesíti és éppen a kevés számú jómódú egyháztagoktól nem csekély támogatást igényel az egyház magasabb egyházi célokra, — nem volna tehát helyes őket egy rideg adózási rendszer által, amit a jelen gazdasági viszonyok még inkább indokolatlanná tesznek, irodalmi, közoktatási, missziói, szociális célokra való további adakozástól egyenesen elidegeníteni s minden anyagi lehetőséget velük szemben egy esetleg egészen kicsi egyház javára, amelyben ők talán nem is tartózkodnak, teljesen kihasználni. Egyetemesen kötelező adókulcsot követel a belsősomogyi és szatmári egyházmegyénk. E tekintetben a helyi körülmények figyelmen kiviil hagyásának, egy általános központi kezelés felállítása nélkül, alig volna jelentősége. A vélemények sokat foglalkoznak az u. n. külbirtokosok adózásával és a normál adókulcscsal. A fentiekben elvi álláspontunkat e kérdésekben máris jeleztük, a maguk helyén még visszatérünk ezekre. A veszprémi egyházmegye sajnálatosnak mondja, hogy hiányzik a javaslatból annak határozott kifejezése, hogy elegendő adósegély fog utalvánvoztatni. Ez a kérdés azonban túlhaladja zsinatunk hatáskörét. Ugyancsak sajnálatosnak mondja, hogy az államkormány maga akarja megállapítani, hány o/0-os egyházi adóbehajtásnál fog segédkezet nyújtani. Fél, hogy olyan intézkedések történhetnek, amelyek egyes egyházak elpusztulására vezethetnek. Ez aggodalommal szemben hangsúlyoznunk kell, hogy úgy az adózási, mint az egyházalkotmányi törvényjavaslatok szerint az állam segítsége az autonóm törvényes egyházi intézkedések számára a jövőben is teljes mértékben biztosíttatik, tehát jogfeladás nem történt. Felsőbaranya rendelkezést kíván arra nézve, hogy az adósegély csökkenése vagy végleges beszüntetése esetén a díjlevelek érvényességére és azok kiszolgáltatására vonatkozó 1921. évi 175. számú zsinati határozat veendő gyakorlatba. Zsinati határozatot addig, míg az újabb határozattal el nem töröltetett, új határozattal megerősíteni felesleges. A pesti egyházmegye azt kívánná, hogy az egyházmegyék utasíttassanak arra, hogy az egymáshoz közel fekvő és azonos összetételű egyházközségek, amelyek között a lakosság az ide-oda költözés folytán folytonosan hullámzik, azonos adókulcsot használjanak. Ezt nem lehet törvényben elrendelni, de autonóm hatáskörükben elősegíthetik az egyházmegyék. Ugyancsak a pesti egyházmegye az elköltözött egyháztag adóhátralékát új egyházközségével akarná beszedetni, ami teljesen indokolatlan. Felsőszabolcs új szakaszban kívánná kimondani, hogy a vegyesházasságban élőknél, valamint az özvegyeknél is, csak a saját személyüket terhelő állami adó vehető adóalapul. Ez természetes, törvényes intézkedést nem kíván. Ha a vegyesházasokra nézve a különböző egyházak között bizonyos megegyezés jönne létre, azt az egyetemes konvent később határozatával kötelezően közölné. A pápai egyházmegye azt óhajtaná, mondassák ki, hogy az egyházközség presbitériuma az egyházközség rendes szükségleteihez képest magasabb egyházi adót is vethet ki, mint a normál adókulcs. A zsinat 783. számú határozatával már állást foglalt arra nézve, hogy csupán presbiteri határozattal semmiféle egyházi adóemelés nem eszközölhető. A csonkaszalontai egyházmegye az egyházi és iskolai szükségletek elkülönítése, külön egyházi és iskolai adó kivetése mellett foglal állást és a törvénytervezet ilyen átdolgozását kéri. Ugyanígy a tiszáninneni egyházkerület is azt kívánja, hogy az adózási
