Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1931-03-22 / 12. szám

Negyvenkettedik évfolyam, 12. szám. Pápa, 1931 március 22. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE •............................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ................................................................ FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. IGAZG. PÁPA, FŐ­ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ A házasság védelme. Apokaliptikus időket élünk. A társadalom fi­gyelme napról-napra nagyobb érdeklődéssel fordul az egyház felé. Ettől várja egyre nyomorúságosabbá váló életünk száz és száz nyavalyájának a gyógyulását. Szövetségek, társulatok, testületek vetik fel mindig több oldalról az erkölcsvédelem, a családvédelem, a házasságvédelem problémáit. A nagy történelmi egyházak maguk is kezdenek a rendkívüli jelenségek hatása alatt életalakító hiva­tásukra ébredni és nemes versenyben indulnak men­teni mindazt, ami Isten akaratából menthető. Ezúttal nem kisebb jelentőségű ügyről szeret­nénk egyet-mást elmondani, mint aminő a házasság védelmének a kérdése. Helyesebben akarjuk szándé­kunkat kifejezni: a házasságra nevelés kérdésének egyházi szolgálatáról óhajtanánk valamit szólni re­formátus nyomokon. Nem tudományos elmélkedést kí­vánunk folytatni a házasság lényegéről, isteni rende­lésen nyugvó voltáról, a közösség fel- vagy nem fel­bontható természetéről, csupán egy-két módot látunk szükségesnek, régi mesgyén haladva, pasztorális szem­pontból érinteni. V,an-e azonban parancsoló szükségesség a há­zasság, mint isteni intézmény tisztaságáért és nemes­ségéért apostoli fegyverzetben harcot indítani? Erre a kérdésre megfelelt klasszikus veretű enciklikájában nemrégen a római pápa. A jó házasságra, erre a ne­mes állapotra nevelni kell a feleket! Egyháza harcos katonáit ekként oktatja a pápai szózat: »Mindez, Tisz­telendő tesvérek, nagyrészt a házastársaknak kellő előkészítésétől függ. Valóban nem lehet tagadni, hogy a boldog házasság biztos alapja is és a szerencsétlen házasság romlása is már a gyermek- és ifjú kortól fogva készül és alakul az ifjak lelkében«. — A ma­gyar kath. egyház papjai gyakorolják is derekasan a kívánt nevelés munkáját. Szigorúan fegyelmező erő­vel és nagyszerű lélekgondozói szellemmel ragadják meg a házasulandókat azáltal, hogy kánoni és gya­korlati jogszabályok szerint megkövetelik a házas­ságra lépők személyes jelentkezését, beiratkozását, eszközük pontosan a templomi hirdetést és ezen pasz­torális előkészítés koronájául, hogy ezáltal legfensé­gesebben kifejezésre juttassák és megpecsételjék az egyház és a házasság közti benső kapcsolatot, a je­gyes párokat a frigykötés előtt meggyóntatják és megáldoztatják. Vájjon református egyházunk miként gyakorolja a házasságra nevelés kötelességét? Milyen előkészítő eszközök alkalmazásával bizonyítja meg, az esketés szertartásán kívül, evangelizáló, azaz istenországát terjesztő, a legáldottabb közösség állapotába beve­zető hivatását? És minő eljárással szolgálják e tekin­tetben is a ref. lelkipásztorok seregei nagymultú egy­FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐ^ házunk tekintélyét és képviselik szociális vonatkozá­sokban vonzó erejének érdekeit? Ha magunkba szállunk és a házasságra nevelés érdekében alkalmazásba vett módszerünket lelkiisme­retesen megvizsgáljuk, meg kell vallanunk, hogy egy­házfegyelmünk meglazulásával párhuzamosan nagyon alászállott nevelésünk értékszinvonala. Néhány so­mogyi községünk nemcsak az egyke-rendszer, hanem az elválások alapján is rekordot állított fel. Nem az a baj gyökere, hogy református elvi alapon a házas­ság nem »üdvbiztosító szentség« és a református fel­fogás nem tudna eszményi alapot adni a házasélet alá. Református egyházunk igenis vallja Pál apostol­lal (L. Ef. levél 5:22—33), hogy az anyaszentegyház alapkövei isteni rendelésen a keresztyén házasságok; éppen ezért a házasságnak is tisztának, megszentelte­­tettnek, dicsőségesnek kell lennie. A kettő között olyan szoros és fenséges a látható és láthatatlan vi­szony, hogy ez a Krisztus királyságának misztériuma már. »Felette nagy titok ez«: mondja a férj és fele­sége életközösségéről és az ^.nyaszentegyházról az apostol. Éppen a házasságról alkotott eme magasztos elgondolás kötelezi újtestamentomi alapon a ref. egy­házat felvenni és folytatni a lelki harcot a házasság szeplőtelenségéért. Mostani erőtelenségünk magyarázatát jórészben abban találom, hogy a házassági jogról szóló 1894: XXXI. t.-c. életbeléptetésével nagy hibát követett el a magyarországi ref. egyház. A házasságról vallott szabadabb elmélet súlyos rést ütött az egyház tekin­télyén és eddigi közéleti befolyásán. A lelkészek sok gyülekezetben, félreértve az új idők szellemét, meg­­tántorodtak a szabadelvű eszmék nyomása alatt. Elő­ször felhagytak a »kézfogás« néven ismert jegyes­oktatással, pedig ez az egyházi gyakorlat igen nép­szerű és kiváló nevelő eszköz volt a lelkipásztorok kezében. Lassanként elkopott a személyes jelentkezés is. Az állami anyakönyvi hivatal küldött a beiratko­zott jegyesekről egy »Értesítőt« az egyház számára is és ezt elvitte a szülő vagy a násznagy, vagy egy csa­ládtag a paphoz. Egyik helyen aztán a lelkész kihir­dette a házasulandókat 3-szor, másik helyen 2-szer vagy 1-szer, vagy egyszerse, mert az lett a felfogás: Minek az? A házasság érvényességén nem változtat. Kevesebb a dolog ezzel is. Majd esküvőre eljönnek. Ez a fontos!... Lelkipásztor és nép felesleges pará­dénak ítélve ezeket a szokásokat, lassanként feledésbe ment s divatját múlta sokfelé a szép, ősi gyakorlat. Hiába való volt egyetemes konventünk tájékoz­tató »Utasítása« (1895. év) az egyházi esketéssel kap­csolatban lelkészek és híveik eljárására nézve: »1. §. ...tekintve, hogy eddig is az egyházi kihirdetés nemcsak a házasság érvényességének kelléke, hanem a vallás és egyházi élet egyik ápolója volt, — jövőre nézve pedig különös mód és alkalom arra, hogy ál-

Next

/
Oldalképek
Tartalom