Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1931-03-01 / 9. szám
36. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1931. Ezért az újabb theologia helyesen tett különbséget kijelentés és írás között. Bár ez meg gyakran a másik végletbe esett. Annyira elválasztotta az írást a kijelentéstől, hogy az voltaképen nem lett más, mint olyan esetleges függeléke, önkényes kitoldása, emberi okirata a kijelentésnek, ami talán még hasznos, de nem minden esetre szükséges. Mindenféle variációban megénekelték ezt a témát. Nem a betű, hanem a Lélek, nem az írás, hanem a Krisztus személye, nem a szó, hanem a tény a theologia princípiuma. És Less.ing elmondta az ismert fohászkodást. Ó Luther! te nagy és szent ember, te megszabadítottál bennünket a pápa igájától, de vájjon ki szabadít meg a betű igájától, a papír pápától. Ez a nézet nem kevésbbé tévesebb és veszedelmesebb, mint a másik. Ugyanis kijelentés és ihletés sok esetben összeesnek. Nem minden jelentetett ki előzőleg abból, ami az írásban meg van Írva, hanem csak irás közben merült fel az öntudatban, pl. a zsoltárokban, a levelekben stb. aki az ihletést tagadja és az írást lebecsüli, az igen nagy részben a kijelentést is elveszíti; az nem nyer mást, mint emberi iratokat. Továbbá a kijelentés, ha tényben vagy szóban megelőzte is a2 irásbafoglalást, egyedül és kizárólag a Szentirás útján lesz előttünk ismeretes. Istennek Izraelben és a Krisztusban adott kijelentéséből egyáltalán semmit sem tudunk, csak egyedül a Szentirásból. Nincs más princípium. Tehát a Szentirással együtt elesik az egész kijelentés, elesik a Krisztus személye is. Mivel a kijelentés történet, épen ezért más úton nem szerezhetünk róla tudomást, csak a történet szokott útján, vagyis a tanúság útján. Öntudatunk számára a tanúság határoz egy tény realitása felől. Nincs közösség Krisztussal, csak egyedül az apostolok szavával való közösség által Ján. 17:20—21. I. Ján. 1:3. A kijelentés számunkra, minden idők egyháza számára a Szentirás formájában létezik. És végül az Istentől-ihletettség, amint az később ki fog tűnni, tulajdonsága az írásoknak; Istennek külön, sajátos tevékenysége az írás készítésénél és ennyiben, mint kijelentési tény, ez is elismerendő és méltánylandó. Tehát a kijelentésre vonatkozó emberi tanúságra való tekintetből megvetni vagy elvetni az írást nem ártatlan cselekedet, hanem tagadása az Isten egy különös kijelentési ténykedésének. (Vége köv.) Meghalt Németh Zsigmond. Messze vidéken ha semmi mást nem mondanak az emberek, mint ezt a három szót, akkor is megérzi mindenki a maga teljes súlyában azt, amit ez a szomorú hír jelent. A kedves jó Zsiga bácsi nincsen többbé és hiányozni is fog mindörökké...! Hiányozni fog először is mint lelkipásztor. Mint lelkipásztor, kinek tevékenységéről nemcsak az a hatalmas kézirathalmaz tanúskodik, ami ott hever árván maradt Íróasztalának fiókjában, hanem sokkal inkább az alsok-csurgósarkadi ref. gyülekezet, melyet gondozottan, vallásos, Istenfélő lélekkel, Istenigéjét vasárnaponként tele templommal hallgatón hagyott itt a hitetlen világ csodálatára. Hiányozni fog mint tudományos és bölcs ember ... Sok ideig vezető emberét siratja benne a ''csurgói ref. reálgimnázium s hasonlóképpen a csurgói állami tanítóképezde. Hiányozni fog a szükebb családi körön kívül mindannyiunknak, kik ismertük őt s kik lelki kincseiről bizonyságot szereztünk; hiányozni fog, mert 89 éves prófétai alakja kitörölhetetlenül bele égett szivünk legmélyébe. Az alsok-csurgósarkadi ref. egyház a maga halottjának tekintette; haláláról gyászjelentést adott ki, amelyben kifejezett fájdalmon püspökpásztorok, esperesek, lelkipásztorok, mélyen s igazán érző emberek egész serege osztozott. Életrajzi adatai: Született 1842 május 26-án Magyarujfaluban (Somogy m.) tanítócsaládból, gimnáziumi tanulmányait végezte Csurgón 1, Pápán 4, majd Kecskeméten 3 esztendőn keresztül, hol érettségizett. Theologiai tanulmányait két éven keresztül Pesten, majd két éven át Pápán végezte, aztán 1 évig Pápán maradt az I. gimnáziumi osztály praeceptorának, 1865—67-ben kocsi rector lett, mig 1868-tól a somogyi egyházmegyében szolgált, először is négy évig mint s.-lelkész, 1872-től mint kutasi lelkész, 1876-tól mi it - öli lelkész, 1888-tól mint alsokcsurgósarkadi IcUész egészen 1931 febr. 18-ig, amikor reggel 8 órakor csendesen elszenderült. Temetése feor. 21-én d. e. 10 órakor volt. Mély gondolatokkal teljes beszédben (»ne bántsátok az én köreimet!«) Halka Sándor belsősomogyi ref. egyházmegyei esperes búcsúztatta a templomban, mely a gyászoló közönségnek nagy százalékát nem tudta befogadni. A gyászistentisztelet alatt megragadó gyászdalokkal szerepelt a tanítóképezdei, a gimnáziumi és az alsoki énekkar. A temetőbe is hatalmas tömeg kisérte ki az elköltözött ősz lelkipásztort, s ott az elhunyt rokona Németh Károly keszthelyi ref. lelkész végezte a lelkészi functiót, utána mélyen megkapó szavakkal a gimnázium nevében dr. Bene Kálmán gimn. igazgató, a képezde nevében Mácsai Károly tanár búcsúzott a mindnyájunknak kedves Németh Zsigmondtól. Az alsoki polgári dalkör gyászdalainak hangjai mellett lassan-lassan hantok s koszorúk serege lepte el annak az áldott hamvait, aki nekünk drága és pótolhatían. B. G. A kolozsvári Ref. Theol. Fakultás V. theo= logus konferenciája. 1931. 11. 3-7. Amióta Erdélyben az impériumváltozás megtörtént, ez az első alkalom, hogy »magyarországi« theologusok erdélyi theológusokkal konferencián, Erdélyben találkoztak. A kegyelmes Isten tavaszi verőfényt adott ehhez az örömteli találkozáshoz. A lelkek bizony nagyon is borús ege néhány napra kiderült és a kegyelemnek örök fénye mindent beragyogott. Kitáruló, kérő, kereső, sóvárgó lelkek találkozása volt ez a konferencia. Két lélek, az erdélyi és a magyarországi nézett itt szembe egymással. Ebben a nézésben akarások, tervek villantak meg. Vajha ráhangzanék onnan felülről az örök Isten kegyelmes ámene. Az összes magyarországi theológiák — Debrecen kivételével — elküldték képviselőiket. Sárospatakot 4, Budapestet 2 és Pápát 1 theológus képviselte.
