Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1931-12-27 / 52. szám
240. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1931. Nincsenek adataink arról, hogy Márton István szerette-e a zenét, képet, szobrot, de hogy a művészet iránt nem volt idegen, mutatja az, hogy a nyelvkönyveiben levő pedagógiai fejtegetésekben a görög és latin Írókat, mint a jóizlés, a nemes emberiesség nevelőit ajánlja; őket az újhumánizmus elveinek megfelelően nemcsak nagy tudósoknak és művészeknek, de a legnagyobb embereknek tartja, akiket utánozni nagy és nemes feladat. Márton István a tudomány, az újhumánizmus révén egyúttal tehát művészlelkü embernek is mutatja magát. A tudós magatartás meglátszik erkölcsi felfogásán is. Kant erkölcstanát teszi magáévá, mert ez a kor legmodernebb erkölcsi tudása, s mert ez felel meg egyébként is az ő kemény, egyenes és szókimondó jellemének. Kant erkölcstanának középponti gondolata az ész autonómiája. Az erkölcsben az ész önmagának ad törvényt: cselekedj úgy, hogy cselekvésed főszabálya általános törvényhozás elvéül szolgálhasson. Ez az erkölcstan tipikus tudós erkölcstan: erkölcsi racionálizmus, amely a keresztyénség szupraracionális és irracionális erkölcstanát nem közvetlenül fogadja el, hanem az ész erkölcse szimbolikus kifejezésének tartja, s mint ilyet fogadja el. Milyen viszonyban volt Márton István a hatalmi szférával? Az uralomvágy benne volt természetében : mint iskolaigazgató keménykezü vezető tanártársaival, s az ifjúsággal egyaránt. Az egyházkormányzat terén nem jut jelentősebb szerephez: ifjabb, de politikusabb tanártársa, Tóth Ferenc lesz az egyházkerület püspöke. Megyei és országos politikában nem vett részt, de Kanttal együtt várja, hogy az erkölcsös emberek társadalma meghozza az örök békét, a földi istenországát. Vallási felfogását Kanthoz szabja: a vallás kö telességeinknek Isten törvényei gyanánt való elismerése. Isten létét az erkölcsiségből lehet és kell belátnunk és igazolnunk. Erénynek és boldogságnak harmóniában kell lenni egymással, de ez a földön nem történik meg. Szükséges tehát, hogy lelkünk halhatatlan legyen, s legyen egy igazságosan Ítélő Isten, aki végül is összhangba hozza majd erényünket és boldogságunkat. A vallásnak ilyen felfogásából következett az a gondolat, hogy a hittételekből csak azt kell elfogadnunk, amit erkölcsiségünk előmozdítására szükségesnek tartunk. Nem kell bizonyítgatnom, hogy ez a gondolatmenet az egyházi tanrendszerrel egyáltalában nem egyezik meg, s nem lehet csodálnunk, hogy az egyházi emberek jórésze nem is nézte jó szemmel Márton István munkásságát, tanítását. Befejezésül próbáljuk meg tudós Márton Istvánt azzal a segédeszközzel is megvizsgálni, melyet a Kretschmer-féle karakterológia ad kezünkbe. E szerint az ember lelki élete testalkatával is összefüggésben áll (nem szükséges ebben materiálizmust látnunk; hogy a lélek építi a testet, összefér ezzel a felfogással). A sovány emberek az ábránd, tépelődés, a gondolat emberei, közülök kerül ki a forradalmárok, vallásalapítók, költők, tudósok, filozófusok nagyrésze, de az intrikus cselszövők, Mefisztók is. A gömbölyded emberek derűsebbek, optimizmusra hajlók; s bár az öröm és szomorúság hullámozása szinte örökös náluk, ezek a hullámok nem nagyok. Ha haragra lobbannak is, az indulat hamar elmúlik náluk, bosszúvágyat nem táplálnak lelkűkben. Közülük kerülnek ki a Luther Mártonok (mig Kálvint bajosan tudnók kövér embernek képzelni), a békés, derék papok, a közkedvelt emberek, a türelmes, fáradhatatlan üzletemberek, de költők és tudósok is. Harmadik típusul Kretschmer az izmos testalkatot veszi fel. Az idetartozó embereket az erélyesség, tetterő, a cselekvésvágy jellemzi. Ők a józan és hűvös gondolkozók, a valóság emberei, akiket az érzékfölötti világ, a misztikum kevésbbé érdekel. Ez a típus a hadvezéreké, hódítóké, felfedezőké, a nagy szervezőké, pénzembereké és politikusoké. Reánk maradt arcképe tanúsága szerint Márton István az izmos típushoz áll közel, arcvonala némileg a gömbölyded típussal is rokonnak mutatja. Tóth Dániel a szemtanú és tanítvány azt mondja róla, hogy csaT öreg korában lett testesebb; ami viszont az öregedésnek természetszerű járuléka. Életpályája, munkássága valóban úgy mutatja Márton Istvánt, mint a cselekvés, az alkotó munkásság emberét, a nagy szervezőt. Tudományos művei sem revelálnak eredeti rendszerikidolgozó lángelmét, hanem a rendkívüli befogadó képességű, nagy munkaerejű tudóst, aki sokkal többet is produkált volna, ha munkakedvét a legszebb nekilendülés idején el nem veszik. Erélyének, szervezőképességének köszönjük azt, hogy főiskolánk újjáéledt, s hamvaiból megelevenedett Főnixként indult neki XIX. századbeli dicső pályájának; szelleme örökségét láthatjuk iskolánk azon törekvésében, hogy mindig modern kíván lenni, a nélkül, hogy ez magyarságát és keresztyénségét veszélyeztetné. A Gondviselés ajándéka volt ő, akiért »az örök Istennek adassék tisztelet«. (Folytatás és vége.) A dunáninneni ref. egyházkerület közgyűlése. A dunáninneni református egyházkerület december hó 9-én tartotta évi rendes közgyűlését Komáromban, a közgyűlés tagjainak élénk érdeklődése mellett. A délelőtt 9 órakor megkezdett közgyűlésen megjelentek Balogh Elemér kerületi püspök, konventi elnök, Szilassy Béla dr. szenátor, kerületi főgondnok, Patay Károly, Gyalókay László esperesek, Nagy Nándor komáromi egyházmegyei gondnok, Gaál Gyula dr. kerületi világi főjegyző, Akucs Lajos, Bihary Kálmán Gálffy Géza, Rácz Elemér, Soós Károly, Nagy Béla dr., Schmidt Imre, Tóthkárolyi Lajos, Tóth Sándor dr. világi tanácsbirák, Nemes Kálmán kerületi pénztáros, Boross Kálmán, Czeglédy Pál, Csiba Imre, Felvéts Sándor, Fülöp Zsigmond, Galambos Zoltán, Pap Elemér, Sándor Benő, S. Szabó Zsigmond, Vágó Ede egyházkerületi képviselők, Kovács Alajos kerületi tanügyi előadó, Czibor József lelkész, püspöki titkár, Nagy Sándor tanítóképviselő, valamint a kerület lelkész! karának számos tagja. Szilassy Béla dr. egyházkerületi főgondnok megnyitó beszédében foglalkozott a súlyos gazdasági helyzettel, amelynek terhei ránehezednek a' kerület református egyházaira is, azok tagjaira is. Megemlékezett az egyházkerületnek ezelőtt tiz évvel történi megalakulásáról és a lefolyt küzdelmes évtized állandó harcairól, amelyet az egyházkerületnek kellett törvényes jogainak elismeréséért folytatnia az állami kormányzattal, amely a legnagyobb bizalmatlansággal viseltetett az egyházzal szemben. A helyzet az utóbbi időben némi enyhülést mutat. M.ajd vázolta az egyházak nehéz gazdasági helyzetét és utalt arra, hogy a mai nehéz viszonyok között fokozottabb gondoskodással kell a református nép sorsa iránt viseltetni. Majd Czibor József püspöki titkár terjesztette
