Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1931-12-13 / 50. szám

Negyvenkettedik évfolyam. 50. szám. Pápa, 1931 december 13. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE .............-...........—..............-......... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ..........................-....................• FELELŐS SZERKESZTŐ: DR. PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. IGAZQ. PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ Márton István az iskolaépítő.* Márton István Iszkaszentgyörgyön született 1760 november 23-án. Tiz éves korában atyja a szentkirály­szabadjai partiéul,aris iskolába vitte tanulni. Pár év múlva elkerült a kecskeméti nagyobb iskolába, majd pedig későbben a debreceni kollégiumba. Huszonhat esztendős korában kiment a debreceni kollégiumból a nánási partikula igazgatására, három év múlva pe­dig Németoírszágba, az akkor igen hires göttingai egyetemre ment tanulni s 1790-ben, harminc eszten­dős korában végezte be tanulmányait. Ebben az év­ben meghívták a pápai iskola rektorának s itt tanár­­kodott 41 esztendőn keresztül s 1831-ben, szeptember 21-én halt meg kolerában. Temetési végtisztességté­­tele a nagy kolerajárvány miatt csak hónapokkal ké­sőbb, december 11-én ment végbe. Síremlékét 1833- ban, emlékszobrát pedig 1874-ben leplezték le. íme ez, egészen rövidre összefogva, dátumsze­rűen egy emberi élet váza, azé az életé, akit e földön Márton Istvánnak hívtak. Ezeket a dátumokat, ezt a csontvázat húsba és vérbe kell öltöztetni, meg kell lelkesíteni s csak ak­kor tudjuk elképzelni, ki is lehetett Márton István. Mikor 1790 december vége felé először állott meg tanítványai előtt, ott a mai ókollégium Szent László utcai épületrészében, ahol mindössze három tanteremben folyt a tanítás, vájjon milyen gondolatai lehettek? Bizonyára átgondolta, hogy ebben a kis iskolában valamikor egy rektorprofesszor mellett hat, vagy hét tanító is működött. Az elemi ismereteken kívül tanítottak itt filozófiáig és theologiáig mindent. S most ebben az iskolában a conjugation és mondat­tanon kívül jóformán semmit sem taníthat. Képzeljük csak el. Márton István harminc esz­tendős koráig tanult, megjárt két hires hazai főisko­lát, tanult ,az igen hires göttingai egyetemen. Közben Nánáson egy kisebbfajta középiskolát is vezetett. Volt tehát ismerete, tudománya elég. Szerzett tanításbeli tapasztalatot is. Vájjon kecsegtető volt-e számára, ha további életében egy ilyen kis iskolát fog vezetni, mint akkor volt a pápai iskola, — vagy még inkább az, hogy egy-két esztendei rektorkodás után kimen­jen ő is valamelyik dunántúli faluba lelkésznek, mint elődei, a volt pápai rektorok cselekedték. Bizonyára nem. Eszményei is voltak nagy tudo­mánya mellé. És volt akarata is tenni, alkotni. És itt előtte volt a cselekvési tér. Nagy lehetőségek. Fel­emelni a pápai iskolát újra arra a színvonalra, vagy ha lehet, még magasabbra, mint a teveli száműzetés előtt volt századokon keresztül. Igaz, hogy ennek na­gyon sok akadálya volt. Mindenekelőtt a pápai egy­* Irta és a főiskola december 9-iki Márton-ünepélyén el­mondotta dr. Tóth Endre theol. tanár. FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THE( L TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK. ház, az iskola akkori fenntartójának nagy szegény­sége. Azután a többi öt dunántúli iskolának féltékeny­sége és versenyzése. De Márton az az ember volt, akit a várható akadályok nem csüggesztettek el, sőt inkább erősebben sarkaltak a cél elérésére minden akadályon keresztül. És neki is látott eszménye megvalósításának. Pénz nélkül házat építeni senki sem tudhat! És Márton nekilátott pénz nélkül megépíteni egy kétemeletes fő­iskolát! De azért nem volt vakmerő. Volt hite. Hite Istenben és a dunántúli református hívekben. És- az erős hitü ember hite nem szégyenült meg. Alig három esztendővel azután, hogy Márton el­foglalta kathedráját a pápai iskolában, 1794-ben már ott állott készen a mai Petőfi-utcában, a ma is meg­levő ókollégiumnak, az akkori méreteket számítva még hatalmasabbnak tetsző épülete. Pedig az építési költ­ségeknek tizede sem volt meg. Az egészet kölcsönből kellett megépíteni. De azzal az erős hittel épült az az iskola a dunántúli hívek áldozatos szeretetére tá­maszkodva, hogy rövidesen nem lesz azon semmi adósság. És úgy is volt. Márton hatalmas szelleme megtalálta a módját, hogy a dunántúli híveknek szi­vükhöz nőjjön a pápai iskola. Kitartó munka, fárad­ságot nem ismerő agilitás meghozta a gyümölcsöt rövidesek, úgy hogy 1797-ben már a dunántúli kerü­let a maga kerületi anyaiskolájának ismerte el a pápai főiskolát, sőt 1804-ben a magyarországi négy egy­házkerület a debreceni és pataki iskolák mellé az or­szágos anyaiskolák sorába is felvette a pápai főis­kolát! Márton eme nagy munkájában igen jó segí­tőkre talált a pápai diákokban. Leveleit, üzeneteit ezek hordták szerteszét Dunántúl, sőt az egész országban. Igaz, hogy a diákoknak is nagy érdekük fűződött hozzá, hogy Márton nagy törekvése sikerüljön, hogy a pápai főiskola anyaiskolává legyen, amelyik segít­ségre és támogatásra tarthat számot. Márton előtt teljesen nyilvánvaló volt, hogy a pápai főiskola csak akkor lesz életképes, ha anyaisko= Iává lehet, olyan iskolává, mely számíthat az egyhá­zak támogató készségére a növendékek és általában az egész intézmény segítésében. Hogy mennyire szük­séges volt, elgondolása szerint egy ilyen anyaiskola, erre vonatkozó nézetét bőven kifejti a Keresztyén theologusi morál c. nagy munkájának elöljáró beszé­dében. Érdemes egy-két pillanatra elidőznünk ez el­vek vizsgálatánál. M.eglepő mindjárt az, hogy egy professzor nyom­tatásban kiadott tudományos munkáját tanítványai­nak, »\a pápai refornwtum collegiumban theologiát és filozófiát tanuló, nagy remétiységii iff,oknak, mint ked­ves hallgatóinak és barátinak« ajánlja s mintegy húsz oldalas lelőljáró beszédet intéz hozzájuk. Mindenekelőtt megindokolja, hogy azért ajánlja

Next

/
Oldalképek
Tartalom