Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1931-11-29 / 48. szám
■ 226. óidat. - DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP:.. ©®S@®®(&@©®®@®&®©®®®®®®®®®®®®®®®®@#3@®®@ 1 VEGYESEK 1 ® © k@®@@®@®®®@®®®®®®®®®®®®®®®®@®©®@®®®®@®<?i — Személyi hír. Főt. dr. Antal Géza püspök úr hollandiai tartózkodásából nov. 27-én, a d. u. 3 órai vonattal érkezett meg Pápára, ahol az állomáson az egyház és a kerületi tanintézetek képviselői fogadták és melegen üdvözölték a főpásztort. A theologus ifjúság teljes számban, a reí. leányegylet küldöttségileg jelent meg a fogadáson. A leányegylet nevében az egyik választmányi tag virágcsokrot nyújtott át. Püspök úr a hosszú utazás fáradalmait ki sem pihenve, félnégykor már egyik vidéki lelkésztársunkat fogadta irodájában. — Gyászhír. Mély megdöbbenéssel értesültünk a szomorú hírről, hogy Kátay István balatonarácsi ref. lelkész, egyházmegyei tanácsbiró életének 46-ik, lelkipásztori működésének 19-ik évében rövid, de nehéz szenvedés után nov. 25-én váratlanul elhunyt. Temetése nov. 28-án volt nagy részvét mellett. Az Úr vigasztalja meg hátrahagyott szeretteit. — Lelkészbeiktatás. A szennai ref. gyülekezet f. hó 15-én iktatta be lelkipásztori állásába Szalay Benő volt hencsei lelkészt. A beiktatást Szabó Bálint egyházmegyei főjegyző végezte a tőle megszokott ékesszólással, majd Szalay Benő hirdette az Isten igéjét s szépen felépített beszédével a lelkeket magával ragadta. Istentisztelet végeztével a volt h. lelkész, tanító és gondnok üdvözölték szeretettel az új pásztort s működésére és a választó gyülekezetre Isten kegyelmének bő áldását kérték. — Leány nap. A pápai református leányegylet vasárnap szépen sikerült leánynapot rendezett, amelynek műsorában a megbetegedett dr. Szabadi Béla koll. tanár helyett Ólé Sándor református lelkész tartott nagy figyelemmel hallgatott szép szabadelőadást a szenvedésről, amelynek füzében lelkileg megacélosodik, naggyá lesz az ember. — Kisköri konferencia. Az újabb missziói szabályrendelet szerint, a kis körök évenként egyszer kötelesek összejövetelt tartani. A várpalotai kiskör megtartva régi szokását, az őszi konferenciáját nov. 4-én tartotta Csórón, hol a kör tagjai a mohai lelkész és iszkaszentgyörgyi tanító kivételével, kik betegségük miatt nem jöhettek el, mindnyájan jelen voltak. A konferenciát imával és bibliaolvasással kezdtük. Előadó: Pőcz István iszkaszentgyörgyi lelkész volt, ki „A mai élet nehéz kérdése és az egyház“ címmel tartott értékes felolvasást. Felolvasása után többen hozzá szóltak a nehéz kérdéshez, bízván Isten gondviselésében, ki a benne bízókat még sohasem Hagyta el! Este 6 órakor a villannyal szépen megvilágított templomban vallásos ünnepély volt. Igehirdető Hölgye Endre várpalotai lelkész, egyházmegyei pénztárnok volt, ki a vallás drága gyöngyeit csillogtatta a nagyszámú gyülekezet elölt, a hallgatókat foglyul ejtvén az ige ereje által. A helybeli énekkar énekeivel emelte égfelé az áhítatos lelkeket. Kovács Lajos fehérvárcsurgói lelkész, egyházmegyei főjegyző a „Szeretet szövetségről“ tartott mindenkit lebilincselő és megindító előadást. A tavaszi konferencia, ha az Úr engedi, Iszkaszentgyörgyön lesz. — A karácsonyi szünidő a pápai gimnáziumunkban dec. 21-én kezdődik és január 3-ig tart. A theologián dec. 18-án kezdődik és január 3-ig tart. Az 1. félévi kolloquiumok január 7-től január 30-ig tartanak. — Az Ébresztő novemberi száma a következő érdekes tartalommal jelent meg: Őrszem. KIÉ vezető: Szociális munkát! — Ifjúsági munkánk eredménytelenségének okai. Erős Sándor: Hogyan tanulmányozzuk a Bibliát? — Módszer. Töltéssy Zoltán: Előkészület, alapelvek, korcsoportok, (s. k.): Hogyan szolgál a pesti KIE-ház? — Imahét. — KIE-hét. — Levelek. — Heti összejöveteleink. Bibliatanulmányok: A nyu1931.. godalom napja. — jézus és a szombat. — Szombat vagy vasárnap. -— A vasárnap megszentelése. — Ismeretterjesztő: Vasárnapi törvények. — A vasárnap és az egészség. — D. K.: Társas játékok. — Érdekes KIE-hirek. — Mellékleten: KIÉ nótagyüjtemény. — Reklámrajzok. — Kézügyességi munkák. — A lapot a Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Szövetsége, Budapest, VIII., Horánszky-u. 26. I. 9. adja ki. Előfizetési díj évi 4 P. Felelős szerkesztő és kiadó: Töltéssy Zoltán. mi HIVATALOS RÉSZ 1=1 KMDMMM4Í«* A dunántúli református püspöki hivataltól. 3522/1931. sz. Pályázat. A nyugdíjazás folytán megüresedett sárkeresztesi rendes lelkipásztori állomásra pályázatot hirdetek. ‘Javadalom. 1. Készpénz 73.08 P. 2. Búza, kétszeres, 37.52 hl. 3. Szántóföld: 1. vető 7290, 2. vető 7287, 3. vető 7573 négyszögöl, melyekbe magot annak idején a lelkipásztor ad, megszántatja, elvetteti, learattatja s behordatja az egyházközség. 4. Kukorica föld 1 hold és 1052 négyszögöl, kenderföld 321 négyszögöl, melyeket megszálltat, terméseiket betakaríitatja az egyházközség, a többi munka a lelkipásztorra néz. 5. Káposztásföld 353 négyszögöl, ennek minden munkáltatása a lelkipásztort illeti. 6. Moharföld 2 hold és 1075 négyszögöl, melyet megszálltat, a termést behordatja az egyházközség, de egyéo munkáltatása a lelkipásztorra néz. 7. Felső rét 2 hold 95 négyszögöl, melynek termését lekaszáltat.a, behordatja az egyházközség, de a felgyűjtés a lelkipásztorra néz. 8. Alsó rét 3600 négyszögöl, melynek termését lekaszáltatja, felgyűjteti s behordatja az egyházközség. A földadó az egyházközség pénztárából fizettetik. 9. 56 kgr. hús. 10. 56 kgr. só. 11. 11.20 kgr. faggyú. 12. 28.965 köbméter hasogatott tűzifa, felvágással. 13. Trágya kihordás és őrletés ősszel és tavasszal. 14. Eklézsiái szőlő, melyet az egyházközség szüreteket. 15. Legeltetési illetőség 14400 négyszögöl, melyből 10188 négyszögöl, két dűlőben már eke alá van véve s a hozzá szükséges munka kiállítása a lelkipásztorra néz. A közös legelőben még benn levő illetőséghez arányítva legeltetési joga van a lelkipásztornak. A temető használhatási joga, országos törvény szerint, saját költségére a lelkipásztort iileti, termését azonban az egyházközség behordatja. A kellően felszerelt pályázati kérvényeket a f. évi december hó 20-ig a mezőföldi református esperesi hivatalhez, Lepsénybe kell küldeni. A lelkészi állomást, a választás jogerőre emelkedése után azonnal el kell foglalni. Pápa, 1931 évi november hó 26-án. Dr. Antal Géza püspök. 3540 1931. sz. Felhívás. Tudomásul közlöm egyházkerületünk lelkészi karával, hogy az egyetemes konvent 44/1931. számú határozatával a béke gondolatának hirdetésére békevasárnapot állapított meg, s ilyenül advent II. vasárnapját jelölte ki. A konventi határozat értelmében felhívom a Nagytiszteletii Lelkész Urakat, hogy e napra alkalmas lekciókat válasszanak s a második imádságban könyörögjenek a világbékéért s egyben igazságos békéért hazánk számára. Pápa, 1931. évi november hó 28-án. Dr. Antal Géza püspök. Pápa, 1931. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál.