Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1931-09-13 / 37. szám

168. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1931. hívásáért, s indítványozta, hogy a nagy napot tegyék maradandó emlékűvé azzal, hogy a 400 éves jubileum alkalmából alapítványt tesznek a főiskolára. Helyeslés­sel elfogadták. Czeglédy Sándor ceglédi lelkész a sárospataki és debreceni diákok példája nyomán buzdí­totta a jelenlevőket az Alma Mater pártfogására. Hodossy Béla, a sárospataki áll. tanítóképző igazgatója 50 év előtti emlékeit idézte fel, s mély hálával emlé­kezett meg jóságos tanárukról, Váli Ferencről. Ifj. Csehszombathy László hivatkozva arra, hogy a főiskola alapítványai tönkre mentek, helyénvalónak tartaná, hogy mindazok, akik valamikor a megsemmisült ala­pítványok kamatait élvezték, most hálából résztvenné­­nek azok rekonstruálásában. Ö egy időben a Laszli­­féle alapítvány kamatait élvezte, s most az alap helyre­­állítására 500 P-t ajánl fel. Éljenzéssel vették tudomá­sul. Fülöp József esperes a számvizsgáló-bizottság jelen­tését terjesztette elő, amelynek alapján Vitéz Karcsay Béla pénztárosnak a felmentvényt megadták s neki jegyzőkönyvi köszönetét szavaztak. Ezután megerősítet­ték az ideiglenes tisztikart, zajos ovációban részesít­vén dr. Antal Géza püspököt, a szövetség nagynevű elnökét. Elnök még bejelentvén azt, hogy dr. Győrffy Zoltán veszprémi ügyvéd 10 hektoliter bort adományo­zott az öregdiákok vacsorájához, a tömegesen látoga­tott közgyűlés a Szózattal véget ért. — Este 8 órakor részben a köztartás helyiségében, részben osztályter­mekben talál kozó-vacsora volt. Hétfő, szeptember 7. A jubiláns ünnep napja. Hétfőn borús, csöpögés időre virradtunk. Ám látható volt, hogy komoly eső nem fenyeget, amint­hogy el lehet mondani, hogy az ünnepnek általában jó idő kedvezett, amely délre és pláne délutánra, a szobor-leleplezés ünnepére a legszebb tavasziasra for­dult. Már reggel korán nagy tömegek jártak utcáin­kon s gyönyörködtek a remek díszítésekben. A vasút díszítéséről a Máv. üv. gondoskodott, méltó díszben várta ez magas vendégét. Az Esterházy grófi uradalom diszkapúja a győri úton virágfüzérekkel, nemzeti és grófi zászlókkal ékesen várta a bevonulást. Igen szé­pen volt díszítve a városháza az összes külföldi ven­dégek színeivel, magyar és városi címerekkel. Istentiszteletek. A nagy nap istenitisztelettel kezdődött a ref. és ev. templomban, melyekbe a nőnevelő udvarán sora­kozva évfolyamok szerint vonultak fel a találkozó öreg diákok. A református templomban Ólé Sándor, a kol­légiummal összeforrott pápai eklézsia ékesszóló papja hirdette az Isten igéjét, könnyekig megindítva gyö­nyörű szónoklatával ájtatos hallgatóságát. Hasonló­kép remek és megkapó beszédben szólt a nap jelentő­ségéről az ev. templomban Győry Elemér, a győri re­formátus egyház kitűnő papja. Istentisztelet volt még a püspöki székház udvarán is, ahol szintén nagy kö­zönség előtt Antal Gyula szénior igen szép alkalmi prédikációt tartott. Istentisztelet után a 2000-nél is többre tehető templomi közönség, köztük a szomszéd Adásztevel, Tapolcafő stb. községekből beözönlöttek szép rendben felvonultak a kollégium udvfarába a jubiláris közgyűlés színhelyére. A Kormányzó érkezése és bevonulása. A Kormányzó Túrán nevű vonatának érkezése d. e. 10 órára volt a programúiban jelezve. Ez idő­pontot már egy órával megelőzve felvonult a bevo­nulási útvonal mentére 900 főből álló vidéki és 400 főből álló pápai leventesereg. Ezek alkották — ki­egészítve az iskolák növendékeivel — a még kevés helyen látott pompás spaliért. Az ifjúság, a jövő re­ménye várta a vezért, aki hivatva van nekünk a szebb jövőt hozni. A sorfal mögött, főkép a nagyobb for­galmi pontokon hatalmas tömegek várták a Kormányzó bevonulását. Pontosan menetrend szerint berobogott az állo­másra a Kormányzó különvonata. A kocsijából ki­lépő államfőt a kivonult küldöttségek lelkes éljenzés­sel fogadták. Miután Király András őrnagy, h. állo­másparancsnok jelentését megtette, elsőnek dr. Antal Géza püspök az egyházkerület, utána dr. Horváth Lajos alispán mély hódolattal köszöntötték az állam­főt. Utolsó volt az üdvözlők közt dr. Tenzlinger Jó­zsef pápai polgármester, aki a város nevében üdvö­zölte a magas vendéget. A kormányzó a kíséretében volt urakkal együtt az állomásépület elé ment, ahol szemlét tartott a ki­vonult félszázad huszár és egy szakasz gyalogos felett, kedvteléssel szemlélve a kitűnő magatartáséi legé­nyeket. A Kormányzó fogadtatására kivonultak és a vas­úton sorfalat alkottak a vitézi rend pápai járásbeli tagjai. Most a kormányzó Antal püspökkel oldalán fel­ült dr. Jókay-Ihász Miklós nagybirtokos gyönyörű négyesfogatára, a kiséret is elhelyezkedett s aztán a menet a következő sorrendben megindult a város felé: az első kocsin dr. Ferenczy Tibor főkapitány és Kuthy testőrszázados, a másodikban az első szárny­segéd és a testőrezredes, harmadik volt a kormányzó fogata, következett a negyedik fogat a két szárnyse­géddel, majd Vértessy kabinetirodai főnök és vitéz Somkuty tábornok, a hatodikban Petri államtitkár és Módy vegyesdandárparancsnok ültek, utánuk Ke­­nessey főispán és Magasházy vitézi törzskapitány jöttek, a nyolcadik kocsiban Horváth alispán és a csendőrség parancsnoka ültek, utánuk Tenzlinger pol­gármester és Medgyasszay ehker. főjegyző következ­tek, akiket még további tiz fogat követett a küldött­ségek tagjaival. A bevonuló Kormányzót az egész útvonalon mély tisztelet és lelkes öröm fogadta. Különösen nagy volt az ováció, mikor a fogat elhaladva a szobor-le­­leplező ünnepre szépen felékesített Széchenyi-tér mel­lett, a kollégium kapujához ért. Itt a nő- és leányegy­letek elnökei helyezkedtek el és nevükben és a pápai nők nevében Karlovitz Adolfné virágcsokorral ked­veskedett a kormányzónak, aki a köszönet kedves és lekötelező szavaival fogadta el a bokrétát. Jubiláns díszközgyűlés. A kollégium udvarán művészi módon felállított széksorokban 2000 főnyi közönség várta már érkezé­sét. Az udvar minden része gyönyörűen diszítvi^,, szemben a bejárattal a Főiskola-utcai kapu előtt dísz­sátor, tőle jobbra-balra pódium a külföldiek és a kér. tagok részére. Megjelent előkelőségek. Megpróbáljuk e helyen összeállítani azoknak az előkelőségeknek névsorát, akik a jubiláris ünnepre távol­ból és közelből összejöttek: Dr. Aalders W. J. egyet, tanár, Groningen, Alapi Gáspár komáromi polgármester, Andaházi Kasnya Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom