Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1931-01-11 / 2. szám

Negyvenkettedik évfolyam Pápa, 1931 január 11. 2. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE----- - - —— MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. — -FELELŐS SZERKESZTŐ : FONORÁCZ JÓZSEF THEOL IGAZQ. PÁPA, FŐ- .A, FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. A keresztyén misszió indító oka és célja* Sokan félreértik, hogy miért végzünk keresztyén missziót és hogy tulajdonképen mit is csinálunk. Sok oldalról és forrásból illeti nagyon szigorú kritika a misszió íegész kérdését. Ami engem illet, szivesen ve­szem ezt a kritikát. Ha van létjogosultsága annak, amit csinálunk, akkor nem fog ártani neki a kritika; ha pedig nincs, jobb ha ez minél hamarább kiderül. Elneveztek minket nemzetközi fogadatlan pró­kátoroknak. Keleten hittel kalmárkodóknak, lázas egy­házi embereknek, akik megkerüljük a földet és a ten­gert, csakhogy valakit a mi hitünkre téríthessünk. Más oldalról az a kritika ér, hogy faji felsőbbségi tu­datunkat elégítjük ki azáltal, hogy más népek hasznos szolgálatára megyünk, mi vagyunk az imperiálizmus barátságos oldala, elől megyünk mi és az iskolák, kórházak és emberbaráti munkáink nyelvén beleszó­lunk a viszonyokba, utánunk pedig jön az imperializ­mus s a birodalom nevében elfoglalja az előkészített helyet, vagy a kapitalizmus veszi át és zsákmányolja ki azt a területet, melyet rettenthetetlen misszionáriu­sok nyitottak meg. Ismét azt mondják, bizonyos szel­lemi impertinencia kell ahhoz, hogy valaki egy olyan néphez menjen, amelyik egy Gandhit, vagy egy Tago­­ret adott a világnak. Sőt azt is hallhatjuk, hogy az egész missziói munka voltaképen csak egy nagy téve­dés, mivel a nem keresztyén kutatók szerint Jézus utolsó parancsa, hogy menjünk el és minden népnek hirdessük az evangéliumot, — betoldás, s így az egész misszió egy téves eszmén alapszik. Mindezek komoly kritikák; igazságosan és be­csületesen keli velük foglalkoznunk. Ha a misszió ügye igényt tart a jövőben is az egyház érdeklődésére és szeretetére, akkor ezt az ügyet értelmileg is tisz­táznunk kell, mert ami nem ragadja meg az értelmet, az nem fogja sokáig hatalmában tartani a szivet sem. E mellett legyen szabad megjegyeznem, hogyha a ke­­resztyénséget nem érdemes terjeszteni, akkor arra sem méltó, hogy megtartsuk azt. Ha nem tudjuk tovább­adni, nem is tudjuk megőrizni. A múltban érvényes indítóokok közül, ma már egyik-másik érvényét vesztette. Azokban a napokban, amikor én misszionárius lettem, az a gondolat uralko­dott, hogy a pogány világban az emberi lelkek nagy zuhataga ömlik alá a kárhozatba s mi azért vagyunk, hogy minél többet megmentsünk közülük. Akár he­lyes volt ez a gondolat, akár nem, többé nem szere­pel a külmisszió indító okai között. A háború végén az volt az általános felfogás, hogy a világ bajainak csodaszere a demokrácia és Amerikának, mint a de­* E. Stanley Jones Krisztus India ország útján c. kötetéből. mokratikus ideál megtestesítőjének az a feladata, hogy a keresztyénségtől áthatott demokráciát az egész vi­lágon elterjessze. A Methodista Centennáriumot és az Egyházközi Világmozgalmat életrehivó gondolatok jórészét ez a szellem hatotta át. Most látjuk, hogy a demokrácia, akármilyen eszményi is, nem csodaszer a világ betegségei ellen, mert az emberi életet megbé­nító bűnök ép úgy virágoznak a demokrácia mellett, mint az önkényuralom alatt. Egy gondolkodó hindu elolvasván Bryce: Modern demokráciák cimü köny­vét, letette és barátjának azt mondotta róla: »Vég­eredményében a demokrácia csak ideál és addig so­hasem fog megvalósulni, mig istenorszá^ga el nem jön a földre úgy, ahogy meg van a mennyben«. Nekünk a demokráciánál mélyebbre kell hatolnunk. Volt idő, mikor sokan azt gondolták, hogy azért vagyunk Keleten, hogy azt általában nyugatosítsuk. Élénk emlékezetemben van egy húsz év előtti előadás, melyet egy kiváló keresztyén szerkesztő tartott a kö­vetkező sorok alapján: »Az éj sötétjéből a vil4g a világosság felé ha­lad. Hajnalodik mindenfelé.« Az egész előadás, annak előszámlálása volt, hogy Bombayban villamos kocsik, Afrikában amerikai ekék vannak s Japánban európai ruhákban járnak. Ez je­lezte azt, hogy »hajnalodik mindenfelé«. Őszintén meg­mondom, nem nyújtanám ki a kezemet sem azért, hogy Keletet nyugatosítsam, de bízom abban, hogy életem odaáldozására is volna erőm, csakhogy keresztyénné tehessem. Nem tudom elég világosan kifejezni, hogy ez a két dolog nem hasonló jelentésű. A világháború alatt mintegy kísérteties villanáson keresztül, meg­láttuk, hogy a mi civilizációnkból még sok minden po­gány. Valaki egyszer így imádkozott: Szeretném látni a világot egészen leplezetlenül! [gén! Mi láttuk azt leplezetlenül és pogány múltúnk zord formái mered­tek felénk a mélyből. Az a pogány múlt külsőleg ra­gyogó civilizációnk felszín alatti életéből sok min­dent tartott irányítása alatt. Modern városaink ken­dőzetlen arcának látása kigyógyítana könnyelmű op­timizmusunkból. Nem, a pogányság nem olyan valami, amiről a térképre mutatva, azt mondhatjuk, »itt van« és »ott van«, mert nem földrajzi adat, hanem szellemi valóság. A világ mindkét felén a gondolkozás, a szán­dék és a szellem hatalmas területei még mindig po~ gányok. Pogányság egyaránt lehet Keleten és Nyu­gaton. Mindezideig nincs »keresztyén nemzet«; vannak krisztianizált egyének és csoportok, de egyetlen nép közösségi élete sem nyugszik Jézus felfogásán. Krisz­­tianizációnk csak részleges. Ez nem jelenti azt, hogy mi nem értékeljük a megtörtént krisztiánizációt s nem vagyunk hálásak iránta, csak azt jelenti, hogy bár nem vagyunk vakok azzal a ténnyel szemben, hogy való­színűleg a mi civilizációnk a legjobb az eddig fel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom