Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1930-07-20 / 29. szám

130. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1930 rrwtus egyháznak az a törekvése, h^gy templomát régi eldugott helyéről kihozva, külsőleg is díszes templomban mutathassa be hódolatát a Mindenható előtt, egyházkerületünk közös ügye. Mély tisztelettel, bizalommal és szeretettel kér­jük azért a Nagytiszteletü Lelkész urakat, hogy szi­vük sugallatát is követve, ez egyszer rendkivüli mó­don és áldozatkészséggel szíveskedjenek a Szent Sion­­ról megemlékezni és a gyűjtési akció előkészítésével, lefolytatásával és bevégezésével járó gondot és fá­radságot magukra vállalni. Magunkat, ügyünket és az? általunk legátusként küldött papnövendéket szives jóindulatukba kérve és áldozatos szeretetüket előre is hálásan megköszönve, mély tisztelettel maradtunk Pápán, 1930 július 17-én a pápai ref. egyház nevében kész szolgájuk: Dr. Cseh-Szombathy László s. k. Ólé Sándor s. k. főgondnok. lelkész. Tekintetes Tanító Urak! A pápai ref. egyház nevében azzal a tisztelettel és bizalommal teljes kéréssel fordulunk a Tekintetes Tanító urakhoz, hogy a pápai templomépítésre irá­nyuló adománygyűjtésben a lelkész uraknak és az általunk kiküldendő papnövendékeknek segítségére lenni, a gyülekezetekben megszervezendő gyűjtő-bi­zottságokban helyet foglalni szíveskedjenek. Bizalmas kérésünket megújítva, annak teljesíté­séért előre is hálás köszönetét mondva, mély tisztelettel maradtunk Pápán, 1930 július 17-én a pápai ref. egyház nevében kész szolgájuk: Dr. Cseh-Szombathy László s. k. Ólé Sándor s. k. főgondnok. lelkész. A papnövendékek és a gyülekezetek beosztása, melyet a nagytiszteletü esperes urakkal már megtár­gyaltunk, egyházmegyénként a következő: I. Belsősomogyi református egyházmegye. Antal Gábor: Aug. 3. d. e. Bürüsvárad, d. u. Hóból; aug. 17. d. e. Somogyhatvan, d. u. Somogyviszló (Csertő); aug. 24. d. e. Konúósd (Péterhida), d. u. Rinyaújnép. Csizmadia Károly: Aug. 3. d. e. Darány; aug. 10. d. e. Gyöngyösmellék, d. u. Pettend (Nemeske-Kistamási); aug. 17. d. e. Magyarújfalu-Zádor (Szörény), d. u. Kas­­télyosdombó-Drávagárdony; aug. 24. d. e. Hedrehely, d. u. Hencse; aug. 31. d. e. Pata-Poklosi-Somogyapáti, d. u. Basal-Molvány; szept. 7. d. e. Nagykorpád. Győr Sándor: Aug. 3. d. e. Kiskorpád; aug. 10. d. e. Hetes, d. u. Kaposszentbenedek; aug. 17. d. e. Szomajom, d. u. Kisasszond; aug. 24. d. e. Csököly; aug. 31. d. e. Szenna, d. u. Zselickisfalud (Szilvásszentmárton); szept. 7. d. e. Kadarkút; szept. 14. d. e. Gige, d. u. Rinyakovácsi; szept. 21. d. e. Kálmáncsa, d. u. Homokszentgyörgy; Szept. 28. d. e. Kaposmérő, d. u. Kaposújlak. Jindra József: aug. 3. d. e. Kutas, d. u. Jákó; aug. 10. d. e. Erdőcsokonya; aug. 17. d. e. Böhönye, d. u. Nemeskisfalud; aug. 24. d. e. Alsósegesd, d. u. Somogy­­szob (Nagyatád); aug. 31. d. e. Ótvöskónyi, d. u. Beleg; szept. 7. d. e. Nagybajom; szept. 14. d. e. Görgeteg, d. u. Rinyaszentkirály; szept. 21. d. e. Galambok; szept. 28. d. e. Somogyjád (Edde), d. u. Mezőcsokonya. Makár János: Aug. 3. d. e. Szenta, d. u. Bolhás; aug. 10. d. e. Alsók, d. u. Nagymarton ; aug. 17. d. e. Kis­bajom, d. u. Szabás; aug. 24. d. e. Somogyaszaló, d. u. Magyaregres; aug. 31. d. e. Somogyudvarhely. Takácsi Dezső: Aug. 10. d. e. Magyarlad (Patosfa), d. u. Vásárosbéc (Magyarlukafa); aug. 17. d.. e. Nagy­­dobsza, d. u. Kisdobsza; aug. 24. d. e, Istvándi; aug. 31. d. e. Merenye, d.u.Tótszentgyörgy; szept. 7. d. e. M -atád,d. u. Őrei. Mihályka János: Áug. 3. d. e. S.-Viszló, d. u. Rinyaujlak; aug. 10. d. e. Lábod ; aug. 17. d. e. Inke, d. u. Nemesdéd. Márkus Jenő segédlelkész: Aug. 17. d. e. Riuya­­hosszúfalu-Rinyabesenyő. Ólé Sándor: Aug. 17. d. e. Kaposvár. Bakos Lajos: Aug. 17. d. e. Somogy csurgó. II. Mezőföldi egyházmegye. 1930 aug. 17-én: Bende Gyula: Balatonszabadi-Sió­­maros; Bóna József: Moha-Sárkeresztes; Mihályka Lajos: Berhida-Kiskovácsi; Pais Sándor: Falubattyán-Tác; Papp István : Városhidvég-Mezőkomárom ; Bogár Ferenc : Káloz- Kisláng; Kiss Zoltán: Ősi-Nádasdladány; Csóka Gyula: Lajoskomárom-Középbogárd-Dég; Rácz Béla: Csősz-So­­ponya; Lőrincze Géza: lgar-Egres; Somogyi István : Csajág- Kiingös; Szabó Dezső: Sárkeszi-Sárszentmihály; Ácsai József: Csákberény-Magyaralmás; Erdélyi Pál: Mőr-Bodajk; Varga Kálmán : B.-Főkajár-Füle; Vass Zoltán : Mezőszent­­györgy; Fejes Sándor: B.-Kenese-Papkeszi; Antal Gyula: Pol­­gárdi; Vargha Kálmán: Lepsény: Szalai Károly: Szilasbalhás. Augusztus 24-én: Ólé Sándor lelkész: Enying; Csóka Gyula: Pálfa-Simontornya. Augusztus 31-én: Ólé Sándor: Székesfehérvár. III. Tatai egyházmegye. 1930 augusztus 24-én: Bóna József: Bőny-Bana; Kiss Zoltán : Ete-Csép; Mihályka Lajos : Dad-Szend ; Papp István : Kömlőd-Bokod ; Bogár Ferenc : Esztergom-Lábatlan; Szabó Dezső: Ászár- (Kisbér) Tárkány; Rácz Béla:Duna­­almás-Neszmély; Lőrincze Géza: Mocsa; Somogyi István: Naszály-Szomód; Ácsai József: N.-Igmánd-K.-Igmánd; Er­délyi Pál: Kocs; Varga Kálmán: Tata; Vass Zoltán: Császár- Vérteskethely; Fejes Sándor: Ószőny-Komárom ; Györffy Lajos: Tatabánya-Felsőgalla; dr. Tóth Endre theol. tanár: Ács. Augusztus 31-én: Mihályka Lajos : Gyermely-Nagy­­sáp; Somogyi István: Tarján-Héreg. IV. Veszprémi egyházmegye. 1930 augusztus 31-én: Bóna József: Litér-Vilonya- Királyszentistván ; Papp István : Kádárta-Rátót-Sóly; Lőrincze Géza: Várpalota-Hajmáskér; Ácsai József: Fehárvárcsurgó- Iszkaszentgyörgy; Erdélyi Pál: Szentgál; Varga Kálmán : Szentkirályszabadja-Vörösberény; Vass Zoltán : Csór-Inota ; Fejes Sándor: Nemesvámos-Tótvázsony; Fazekas Mihály püspöki titkár: Veszprém. Október 26-án: Bende Gyula: Antalfa-Monoszló ; Bóna József: Alsóőrs-Felsőőrs-Lovas; Kiss Zoltán : Balaton­­udvari-Zánka-Szepezd ; Mihályka Lajos: Nemespécsely- Balatonszőllős; Pais Sándor: Köveskál-Balatonhenye ; Bogár Ferenc : Magyarbarnag-Mencshely ; Szabó Dezső : Balaton­­arács-Balatonkövesd; Antal Gyula: Balatonfüred-Tihany. V. Pápai egyházmegye. 1930 szeptember 21-én: Bóna József: Nóráp-Kéttornyú­­lak; Hatvani Lajos: Tápszentmiklós; Kiss Zoltán: Tósok- Devecser; Mihályka Lajos: Ajka-Padrag; Pais Sándor: Pápakovácsi-Kup; Papp István : Homokbödöge-Nagygyimót; Bogár Ferenc: Derecske-Dáka; Csóka Gyula: Pázmánd- Pér-Mezőőrs; Rácz Béla: Tapolcafő-Adásztevel; Lőrincze Géza: Bakonyszentkirály-Réde; Somogyi István: Mezőlak- Mihályhaza; Szabó Dezső: Noszlop-Somlóvecse; Ácsai József: Csögle-Nagypirit; Erdélyi Pál: Dudar-Csetény ; Varga Kálmán: Adorjánháza-Egerajja; Vass Zoltán: Gör­­zsöny-Nagyacsád; Fejes Sándor: Nemesszalók-Nyárád- Borsosgyőr; Antal Gyula: Szemere-Szerecseny. VI. Őrségi egyházmegye. 1930 október 12-én: Pais Sándor: Kerkanémetfalu ; Csizmadia Károly: Terestyénszecsőd; Rácz Béla: Kerca; Lőrincze Géza : Szentgyörgyvölgye; Somogyi István : Nagy­rákos; Szabó Dezső: Senyeháza; Ácsai József: Őriszent­­péter; Erdélyi Pál: Egyházasrádóc ; Vass Zoltán : Szalafő ; Ólé Sándor lelkész : Körmend ; Okt. 5-én: Fazekas Mihály püsp. titkár: Szombathely; Antal Gyula főisk. szenior: Zalaeger$zeg-Barabásszeg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom