Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1930-05-04 / 18. szám
Negyvenegyedik évfolyam. 18. szám. Pápa, 1930 május 4. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. IGAZG. PÁPA, FŐ- Ä FŐMŰNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. Az élet adventje. A pápai református egyházmegye egyházközségei már április hó elején kézhezvették főtiszteletü és méltóságos Püspök úr értesítését arról, hogy e folyó év május havában püspöki egyházlátogatást fog körünkben végezni. Az egyházmegye esperesi hivatala szét is küldte az egyházközségek lelkészi hivatalaihoz a május 12-től junius 4-ig terjedőleg megállapított püspöki egyházlátogatási programmot. Azóta — amaz örök, hitbeli Advent mellett* mellyel az élő Krisztus királyi hatalmának teljes megdicsőülését várjuk anyaszentegyházában — a mi egyházközségeink és híveink, és mi magunk lelkészek is, az élet adventját éljük. Bizonyos reménységgel óhajtjuk és várjuk a kedves és lekötelező főpásztorí ígéretnek köztünk való beteljesedését, annyival inkább, mert nincs oly történelmi feljegyzésünk, mely a pápai egyházmegyében végzett generális vizitációról emlékeznék meg. Az élet ez adventje nekünk felette boldogító. Itt él, küzd és virágzik Pápa vidékén, Bakony szélén, Bakony közepén, Győrvármegye szélén, elég szétszórtan 40 kicsiny és még kisebb egyházközségünk, törpe, egyszázon alóli, többnyire párszáz, legföllebb néhány száz lélekszámmal, — a legtöbb dicsőséges múlttal s a kicsinye és kisebbje törhetlen élniakarással e hitetlennek mondott világban is. Van okunk örömmel várni szeretett főpásztorunknak körünkben való megjelenését, mert bizonyosan tudjuk, hogy örömét, nagy lelki örömét fogja találni ezekben a parányi gyülekezetekben, az uralkodó rendben, a soha nem pihenő munkás hitben, a szinte hősies áldozatkészségben és egyházunk iránti törhetlen hűségben; a nemcsak az ezen alkalomra feldíszített, de mindig tiszta parányi templomokban és sugár tornyaikban; a szép egyházi épületekben, melyek mintha az örök jó Isten kegyelméből a földből nőttek volna ki, —- mert az átutazó vándor tamáskodva hiszi el, hogy ezeket egy-egy maroknyi nép önerejéből építé —,'de amelyek mind-mind, a kálvinista öntudat lebirhatlan erejéről bizonykodnak. Épen ezért van jogunk reménnyel tekinteni a jövendőbe is! Ezt az alapot fogja megerősíteni méltóságos Püspök urunk; még erősebbé tenni a bizonytalan jövendő akármilyen megpróbáltatásának elbírására. Ezek a parányi egyházközségek, melyek nagyobb zavar nélkül állták ki a tizenegy évvel ezelőtti megrázkódtatást, mivel érzik, hogy van bennök fogyatkozás is, várván várják a kegyelmi ajándékokat, hitből-hitbe, lélekből-lélekbe, szivből-szivbe, hogy mindenek felett azokban legyenek bővölködők. Aranyunk-ezüstünk nincsen nékünk! A szivünk, a lelkünk legdrágább virágaival: hittel, hűséggel, szeretettel ékesítjük főpásztorunk útját s buzgó imában esdünk áldást a "kegyelem örök kútfejéből közöttünk való forgolódására, hogy nyomain áldás fakadjon. Életünk édes adventje, teljesülj! Áldott vendégünk, jövel! Jakab Áron. Jóslatok. Egyházunk jövőjét illetőleg időnként sötét jóslatok kélnek szárnyra, melyeket egyik részről ellenséges indulat, másik helyről a közöny, harmadik irányból a féltő szeretet sugall. Tanulságos volna a jóslatokat minél nagyobb terjedelemben megismerni. Meglátnék belőlük az ellenséges indulatuak körének szélességét, a fölényes közönyösek lelkületét, s a harmadik csoport aggodalmaiból egyházunk valódi, s részben talán hajszolt bajait. Egy rövid cikk keretében két csoport jellemző megnyilvánulását mutatjuk be. Peter Petersen a jénai egyetemen a neveléstudomány tanára. Munkáiból úgylátszik, protestáns ember; az Űjnémetország azonban ő benne is felszabadította a szociáldemokratát. »Az új európai nevelési mozgalom« cimü munkájában ezt Írja: »A gazdasági megfontolásokkal párhuzamosak az új Európa politikai formájára vonatkozó gondolatok: miképen fognak csoportosulni a pártok az európai gazdasági vagy politikai parlamentben. Bizonyosnak látszik, hogy a hatalmon két párt fog osztozkodni: a római katholikus világ s a nemzetközi, bár még szerteforgácsolt munkásság« (36. oldal). Petersen szerint a protestántizmus tehát nem lesz politikai tényező a jövőben. Ez a jóslat még nem volna lehangoló, hiszen egyházunk elsősorban és mindenekfelett vallási és nem politikai intézmény. Lehangolóbb volna arra gondolni, hogy a politikai hatalom ilyen megoszlása esetén a protestántizmusra a felőrlődés várna. Annál is inkább, mert mint Petersen később írja: »Az a cél, amelyet a kúria nyíltan is kimondott, 1871 óta, a protestáns császárság megsemmisítése volt, amire a Németország elleni legközelebb elkövetkező háborúban várta az alkalmat«. Most pedig az a törekvése, »hogy Bajorországból kiindulva, céltudatos ellenreformáció által Németországban a politikát és a szellemi művelődést, főképp pedig az iskolát és a tudományt hatalmába kerítse...« (40. oldal). Könnyen belátható, hogy ha a Petersen-féle jóslat valóra válna (aminek nagyon kevés a valószínűsége), a protestántizmus sorsa meg volna pecsételve. Egy darabig talán eredményes lehetne a két nagy tábor közti lavirozás, de már maga ez a kétkulacsosság sem felelne meg a protestáns jellemnek, s a romlás csiráit rejtené magában. Növelné a veszélyt, hogy mind a két tábor állandó erős propagandát fejtene ki, egyik a római egyház, másik a materiálizmus irányában. Hogy
