Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1930-04-06 / 14. szám
Negyvenegyedik évfolyam. 14. szám. Pápa, 1930 április 6. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. IGAZG. PÁPA, FŐ- , FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK. A diakonissza. A Református Figyelő folyó évi március 8-iki számában Czeglédy Sándor tollából jelent meg egy cikk, amely a diakonissza-képzésre irányítja figyelmünket. A hatalmas cikk lélekbemarkoló erővel ráz fel és kötelez el bennünket, hogy vessük latba minden erőnket a diakonissza-képzés szent ügyéért. Felsorakoztatja a munkamezőket, hol a Krisztusnak átadott szivü, öntudatos református életű nők százaira van szükség; a munkamezőket, ahol nem hiányozhatik a diakonissza, ha virágzó életet akarunk. Meg kell ragadnunk — úgymond — minden alkalmat, hogy Krisztus leikétől áthatott, a krisztusi élet felülmúlhatatlan szépségei által megragadott leányainkból százakat irányítsunk az áldott otthonok, a diakonissza házak, a Filadelfia felé. Én a cikknek minden sorát átéreztem, sőt azóta is újra meg újra átélem, mert szentül meg vagyok győződve, hogy minden szava igazság. Egyénileg megtapasztaltam, nem is olyan régen, a Bethesdában, azt az áldott szolgálatot, amit a diakonissza teljesít. Megtapasztaltam, hogy a diakonissza valóban a Krisztus szolgálóleánya, aki szivét, lelkét, egész életét Krisztusnak adta át. Megtapasztaltam, hogy fehér ruhába és napsugárba öltözött leánylélek a diakonissza, akinek áldott a munkája a kórházban, de bizonyára áldott a gyülekezeti életben is. Miután a Krisztusnak adta át szivét, lelkét, életét, ennélfogva élete önkéntes szolgálat, szives szolgálat, örömmel, napsugárral és fénnyel, odaadással teljes szolgálat. A szeretet szolgálata. Soha még annyira nem éreztem és nem értettem át ennek a két szónak a súlyát és jelentőségét, mint a Bethesdában, ahol márványlap is hirdeti ennek a szolgálatnak eszmei alapját: „Úgy szerette isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érette“. A szeretetnek olyan szolgálatát végzi a diakonissza, ami meggyőződésem szerint utolérhetetlen. Igazán önzetlen és mindig vidám, mindig jókedvű, szives szolgálatát. Egészen bizonyos, hogy ha így megállja helyét a kórházakban, mindnyájunk várakozását felülmúló mértékben megállja helyét a gyülekezeti szeretetmunkákban is. Mert szivét, lelkét egészen átadta Krisztusnak és az Ő egyházának. Minden fenntartás és utógondolat nélkül. Neki nincs más gondolata, csak az Ő egyháza és még az élet se drága neki, csak elvégezhesse a szolgálatot, amit vett a Jézus Krisztustól. Ezzel a lélekkel nekivágni annak a rengetegnek, amit az elhanyagolt lelkek világa jelent, nagyszerű elgondolás, aminek feltétlen, kézzel fogható eredménye az egyházi élet nekilendülése, sőt felvirágzása lenne. Ezzel a lélekkel látogatni rendszeresen a családokat, gondozni a betegeket, a szegényeket, számbavenni a munkanélkülieket, fölvenni a gondozatlan gyermek és árvák gondját: nem volna-e kiteljesedése mindannak a kötelességnek, amit Urunk bízott ránk ezekben a szavakban : „Amit cselekedtetek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, velem cselekedtétek.“ Olyan szolgálatot végez a gyülekezeti életben a diakonissza, amit senki más úgy elvégezni nem tud és senki más pótolni nem képes. Boldognak mondhatja magát az a gyülekezet, amely eljutott odáig, hogy igénybeveszi a diakonissza szolgálatát. Ahol akadnak olyan buzgó egyének, akik szivükön viselik a lelkek sorsát és az egyház jövő virágzását és azt mondják: mi áldozatot is hozunk azért, hogy diakonissza legyen a gyülekezetben. Hadd érintsék angyalszárnyak a tó vizét. Hadd legyen mozdulás, indulás, gyógyulás, élet. Hadd szégyenüljön meg a hitetlenség, hadd sompolyogjanak el a szekták, hadd melegedjenek a közönyös, langyos szivek. Ha ilyen hasznos a diakonissza, szinte csodálatos, hogy buzdítani kell bennünket a Filadelfia és az egész diakonissza-képzés szent ügyének, valósággal egyházunk égetően fontos és sürgős szent érdekének a felkarolására. És az az orcapirító feltevés, hogy ha mi hideg közönnyel tudnánk nézni a magyarországi református diakonissza-ügy erőfeszítéseit és ha a női szeretetmunka ezer és ezer áldott alkalmát önként átengednénk másoknak : akkor letettük a vizsgát, megbuktunk a történelem nagy vizsgáján. Lehetetlen az, hogy hideg közönnyel nézzük a diakonissza-ügy erőfeszítéseit, hogy lemondjunk a női szeretetmunkákról, hogy átadjuk azoknak alkalmait másoknak, hogy úgy kelljen felkorbácsolni érdeklődésünket az iránt az ügy iránt, melynek fellendülése egyházunk életérdeke. Lehetetlen. Hiszen mi élni akarunk. Mi nem akarunk megbukni és eltűnni a történelem színpadáról. Nekünk hivatásunk, rendeltetésünk, hitünk, reménységünk van. Életcélunk, eszményünk és programmunk van. A magyar éjszaka bevilágítására, a magyar jövő előkészítésére Istentől nyert megbízatásunk, küldetésünk van. Mi nem merülhetünk el, nem alhatunk el. Húsból, csontból, vérből való krisztusi egyházat, élő egyházat akarunk, a nemzet életét kikelesztő, kivirágoztató egyházat, tehát nem tűnhetünk el a történelem színpadáról. Éljen és álljon és növekedjék és virágozzék hát a kedves Filadelfia. Mi pedig, ha igazán akarjuk ezt, legyünk rajta minden erőnkkel, ne csak szóval, de cselekedettel is, hogy az ezer diakonissza, Krisztus szolgálóleányainak ez a hatalmas tábora, valóra váljon ama fehér leánylelkekből, akik adódnak gyülekezeteinkben. Ólé Sándor. — Segédlelkészek áthelyezése. Püspök úr Dömjén Károlyt Pilismaróiról Mezőcsokonyára, Halka Sándor ref. esperes Tóth József alsoki ref. segédlelkészt Szennára, Beck Gergely kutasi ref. segédlelkészt pedig Alsókba helyezte át. — A Magyar Diákok Pro Christo Szövetsége (MEKDSz.) április 12—16-ig tartja tavaszi vezető konferenciáját Apostagon (Pestmegye). A programmon többek között Csia Sándor dr., Koczogh András dr., Hilscher Zoltán dr., Karácsony Sándor dr., Deák János dr., Victor János dr., Árokháty Béla szerepelnek mint előadók.
