Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1930-02-09 / 6. szám
26. oldal. DUNÁNTÚL! PROTESTÁNS LAP 1929. szabadítja meg lelkét a gonosz tudás halálából. Ezt a több hitet nyújtsa az új lelkésznevelésben a theológia mennyei ajándékul az ifjú papi nemzedéknek! Zárom igénytelen hozzászólásomat kegyel e te s megemlékezéssel. Sírjából felkél képzeletem előtt gyermekéveim első oktatója. Kisded egyház lelkésztanítója volt 10 éven át. Ö tanított az elemi iskola I—IV. osztályaiban irásra-olvasásra, számolásra, kér. kiskátéra és énekekre. Ahány ének van a zsoltárkönyvben, mindet tőle tanultam. Debrecenből jött, a hires kollégiumból. A lelkészi oklevél mellett hozta ,a tanítói képesítést is. Derék papi nemzetség sarja volt. Soha nem láttam szürke vagy csikós kabátban, nadrágban, színes nyakkendőben. Mindig állig-gombolós fekete mellényben és hosszú kabátban tanított az iskolában is. Két pálcát tartott a preceptori asztalon. A szelence- Vesszővel verte a tenyerünket. A nádpálcával verte a taktust, amikor énekeltünk. Hej, milyen énektanítás volt az, Istenem! Mintául vehetné akármelyik mai kántortanító. Tudománya, tekintélye olyan elismert és félelmetes volt az egyszerűségben, prudens a lelkek közvetlen gondozásában és hatásos az igehirdetésben. Sohase tudjon többet a nép, mint amit áldott emlékű papunk nyújtott a falunak! Sohase járjon kevesebb hivő a templomba, mint amennyi szomjazó szív őt hallgatta! Sohse szálljon alább az egyház érték-szinvonala, mint ahol állott az ő életében! Isten áldja meg haló porában nemes kálvinista bizonyságtételeiért egykori lelkész-tanítómat! Csak jöjjenek minél előbb, minél nagyobb számban az ilyen bizonyságtevő lelkész-tanítók! Kaposszentbenedek. Kovács József. Napjaink mentalitása és a nemzetgazdaság alapelvei. Fenti cim alatt tartott dr. Antal Géza püspök úr február 2-án, a pápai Lloyd-Társulat kulturdélutánján nagy figyelemmel hallgatott előadást, kimutatva, Smith Ádám hires könyve alapján, hogy a nemzeti vagyonosodás alaptényezői a munka és takarékosság. A munka, amelynek segélyével az ember képes arra, hogy nemcsak napi szükségleteiről gondoskodjék, hanem annyit termeljen, hogy az élete fenntartásának legfontosabb szükségleteit napokra, hónapokra, sőt évekre biztosítani képes legyen. A munka ezen termelését a takarékosság segélyével biztosíthatja az ember magának s ezzel emelkedik felül az emberi élet az állati életen, mely, ha vannak is egyes állatok, amelyek jövőjükről ösztönszerüen gondoskodnak, mégis abban merül ki, hogy a mindennapi szükségleteit meg tudja magának szerezni. A vagyonosodásnak ezek a megdönthetetlen alapelvei a világháború alatt és a világháború után meginogni látszottak. A háború ezen a téren is, épúgy mint erkölcsi téren, a rendes társadalmi élet alapclveitől eltérő felfogást érvényesített, vagy engedett érvényesülni. Azok az erkölcsi parancsolatok, amelyek a 10 parancsolatban isteni szentesítést is nyertek, az ölés és lopás tilalmára vonatkozók, a háborúdban elvesztették érvényüket, sőt azt tekintették legkiválóbbnak, aki legtöbb ellenséget ölt és legnagyobb zsákmányokat szerzett. A gazdálkodás terén is a takarékos emberek takarékossága céltalannak bizonyult, mert önhibájukon kívül kénytelenek voltak látni az összegyűjtött vagyonnak folytonos csökkenését s teljes megsemmisülését. Mig azok, akik adósságot adósságra halmoztak, megszabadultak terheiktől s akik életüket csak az élvezetek után való hajszában töltötték, igazoltnak látták eljárásukat, addig a takarékos emberek sírva gondolhattak arra, .hogy minden munkájuk és takarékosságuk kárbaveszett. Ez a háború alatt és után szemünk előtt lejátszódó gazdasági megrázkódás olyan mentalitást teremtett a lelkekben, amely mentalitás a nemzeti vagyonosodás alapelveinek igazságát ma is, a normális viszonyok helyreállta után hajlandó kétségbevonni. Az élvezetek hajszolása még ma is dominál, a luxus hihetelen mérvben emelkedik, a takarékossággal szemben az emberek még ma is szkeptikusok, mert újabb összeomlástól tartanak. Pedig ma már a normális társadalmi viszonyok helyreálltával újra érvényesülni kell a nemzetgazdaság örökérvényű alapelveinek, hogy csak munkával és takarékossággal lehet úgy az egyesnek a maga életét, mint a nemzet életét előbbre vinni. Hozzájárul ehhez a mentalitáshoz még az a körülmény is, hogy a munkaalkalmak és elhelyezkedés lehetősége nagyon meg vannak nehezítve s ez a nehézség a kereseti források feltalálása terén a lelkekben bizonyos csüggedést, lemondást idéz elő. Sajátságos ellentétben van e tekintetben az újvilág mentalitása az óvilág s közelebbről a mi nemzetünk mentalitásával. Az újvilágban is voltak és vannak gazdasági krízisek, de az ilyenek nem hatnak a kétségbeesésig csüggesztőleg a lelkekre s aki egy foglalkozási ágban megélhetése biztosítását nem találja meg, az átmegy más foglalkozási ágra, de nem engedi magát a gazdasági krízistől leveretni. Nálunk a teljes csüggedés jelei mutatkoznak a lelkekben s ez az, ami a nemzetgazdasági élet szempontjából is a legszomorubb szimptoma. Ez ellen kell teljes erővel küzdeni s küzdelmünknek meg lesz a maga jutalma abban, hogy sikerül úgy az egyest, mint nemzetünket a gazdasági életnek arról a mélypontjáról, ahova lehanyatlottunk, kitartó munkával és megfelelő takarékossággal a jólét magasabb fokára emelni. A tartalmas és kedves illusztrációkkal átszőtt előadást szűnni nem akaró tapssal honorálta a hálás közönség s az ünneplés csak fokozódott, mikor az előadás végeztével Wittmann Ignác elnök a Társulat és a közönség hálás köszönetét tolmácsolta dr. Antal Géza püspök úr előtt. Elpusztult somogyi református egyházak. Kiskomárom. Mint vár emelkedett fontosságra, mint végvár, — mert hosszú időn keresztül az volt, a portyázó török csapatok elől mély sánca s megerősített fala védte meg a környék értékeit, a rabló hordák elől menekülőknek ez a hely adott nagyon sokszor menedéket. A népesség folyton növekedő arányszámot mutatott fel, mint végvárban a vallás gyakorlatában nem állíthattak fel korlátokat s így minden feltétel meg volt arra, hogy Kiskomáromban virágzó gyülekezet álljon elő. Alakult is. A református' gyülekezet megalakulásának pontos idejét nem lehet megállapítani, 1612 utánról azonban nagyon sok adatunk van róla. Beythe István püspök idejében (1585—1612) Soos János volt a lelkésze, egyúttal esperes is, aki a reformátusok és az evangélikusok között felmerült s épen ekkor annyira kiélesedett ellentétek elsimításán fáradozott s a nagyon erőszakoskodót kíméletlen szavakkal ostorozta (pl. Reczés esperest, Beythe püspök engesztelhetetlen ellenségét, a német szigorú lutheránus papok vezetőjét). A Beythét követő Pathai
