Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1930-11-16 / 46. szám
218. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1930 elnökök egyike helyettesíti. 20. §. A társelnökök az igazgató-választmánytól vagy az elnöktől nyert megbízatás szerint a munkában résztvesznek s felhívás esetén az elnököt helyettesítik. 21. §. A főtitkár előkészíti a választmányi és közgyűlések tárgyait és az igazgató-választmány évi jelentését, intézi a levele-' zéseket, általában végzi a Szövetség ügyviteli teendőit. 22. §. Az osztályelnökök az egyes osztályok elnöki teendőit végzik, ügyeit az igazgató-választ* mány által megállapított ügyrend szerint intézik. 23. §. A titkárok (központi, utazó és osztály) az ügyrendszerinti teendőket látják el. 24. §. A körzeti vezetők teendője: a) a fiókok megalakítása, munkájuknak állandó irányítása', velük az összeköttetés folytonos fenntartása, levelezés, szükség esetén személyes kiszállás útján; b) a fiókokról s azok taglétszámáról, valamint a befizetésekről állandó nyilvántartások és pénztárkönyv vezetése; c) a fiókoktól a befolyt tagdíjak bevételezése; d) a központi levelezés, a befolyt pénzeknek igazolt készkiadásai levonásával a központi pénztárba havonként beküldése, a befolyt díjakról és fennálló hátralékokról összesített kimutatással ellátott jelentéstétel, a központ utasításainak végrehajtása. 25. §. A pénztárnok kezeli az R. V. Sz. pénztárát, a bevételekről és kiadásokról pontos és okmányolt számadást vezet, a pénztár állásáról és követeléseiről az elnöknek jelentést tesz, a költségelőirányzat tervezetét és a részletes számadást elkészíti, az elnök által utalványozott összegeket kifizeti. 26. §. A számvevő ellenőrzi a pénztárnokot; számadását, könyveit, valamint a körzetvezetők nyilvántartásait megvizsgálja s a vizsgálat eredményéről az igazgató-választmánynak jelentést tesz. Fiókok. 27. §. Minden gyülekezet az R. V. Sz. tagjaiból egyházközségi (a nagyobb gyülekezetekben egyházrészi) fiókszövetséget alakít. Á fiók elnöke rendszerint a lelkész, aki az ügyvezetéssel valamelyik buzgó tagot megbízhatja. A fiók az eszme ismertetésére, propagálására, tagok gyűjtésére gyűléseket tart, a helyi munka módozatait megbeszéli, a bevételek fokozására estélyeket rendez, eljárót alkalmaz. Az eljáró taggyüjtés céljából az összes egyháztagokat feljárja, a díjakat beszedő a pénztárosnak elszámol. A pénztáros lehetőleg az egyházközség gondnoka (pénztáros), csak rendkívüli esetben más egyén. A tagdíjakat a fiókok kötelesek kéthetenként a körzeti vezetőnek beküldeni. A fiók által beszedett tagdíjak 10o/o-a az eljáró díjazására, másik 10o/o-a helyi jótékony célokra fordítható. A szabályzat módosítása. 28. §. Az R. V. Sz. jelen Szervezeti szabályzatát az igazgató-választmány, esetleg mások indítványára az ORLE közgyűlése módosítja. Feloszlás. Az R. V. Sz. feloszlása tárgyában az ORLE közgyűlés a maga alapszabályainak 27. §-a szerint határoz. Feloszlás esetén az R. V. Sz. minden ingó és ingatlan vagyona az ORLE tulajdonában marad, ennek feloszlása esetén a magyar református egyházat illeti, amely tartozik azt külön alapítványként kezelni s jövedelmét a jelen Szervezeti szabályzatban* megállapított célokra fordítani. Tárgyaltatott és megállapíttatott a Kálvineum igazgató-tanácsának 1930. évi október hó 22-én Debrecenben tartott ülésében. Dr. Ferenczy Károly Kiss Ferenc jegyző. elnök. A fenti nagyszabású tervezetet közzétesszük, hogy olvasóink azt megismerve, hozzászólhassanak. A magam részéről, amidőn mélységes örömömet fejezem ki, hogy a Kálvineumok kiváló buzgóságu elnöke ez újabb elgondolással még merészebb munka megindítását célozza, az ügy érdekében szükségesnek tartom egyelőre a következők megjegyzését: 1. Ä címet illetőleg változtatást kívánok a Védő Szövetség helyett, mert ez félreértésekre ad okot. 2. Á célkitűzést szükebbre szorítva, megmaradnék az eredeti eszme mellett, hogy az új alakulat csupán a Kálvineumokat támogató tömörülés lenne. A mostani terv igen sok célt tűz ki, amelyek megvalósítása túlhaladja egy egyesület keretében mintegy bizottságként működő szerv hatáskörét. 3. Nem tudom elképzelni, hogy miként lehetne, a hála Isten már sok helyütt működő különféle szociális és karitatív egyesületeket ebbe az új alakulatba a régebbi egyesületek kára nélkül beszervezni. Azoknak már vannak tagjaik, vagyonuk; ha az új alakulat létrejönne, csak ennek kellene tagjává lenni és az így befolyt jövedelmekből jutna bizonyos rész a régi intézményeknek? 4. Ä c) pontot teljesen elhagynám, mert a külmisszió, a sajtó és a bibliaterjesztés fontosságánál fogva mindenik külön szervezetet kíván. 5. Jogi szempontból nem tartom kívánatosnak, hogy egy, remélhetőleg több ezer tagot számláló egyesület ne maga válassza elnökét és választmányi tagjai többségét és hogy 50 tag már elsőizben érvényes közgyűlést tarthasson. Ezeken okvetlen változtatni kell. p j A pápai református templomépítő=bÍzottság kérelme. Tisztelettel kérjük az egyházkerület gyülekezeteinek elöljáróit a következők szives figyelembevételére : 1. A nyár folyamán szétküldött vagy később otthagyott számozott gyűjtő-iveket — amennyiben a gyűjtés befejezést nyert — sürgősen visszaküldeni méltóztassék; még abban az esetben is, ha az ivén semmi feljegyzés sincs, mert a bizottság minden egyes ívvel elszámolni köteles. Mindaddig fel kellene tehát keresnünk levelünkkel a gyülekezetek elöljáróit, amíg mindegyik gyűjtő-iv vissza nem érkezik. 2. Ha a megajánlott kegyes adományok (gabonaféle, bor, pénz) későbbi időpontban vagy több részletben esedékesek, abban az esetben is kérjük a gyűjtő-ivek beküldését, a később fizetőkről készített másolat visszatartása mellett. 3. Ha már beküldetett a később fizető ajánlattevők neveit tartalmazó gyűjtő-iv és másolat még ott nincs, egy levelező-lapon méltóztassék tőlünk másolatot kérni és mi haladéktalanul elküldjük. 4. Annak szorgalmazására, hogy az ajánlattevők, az általuk előre meghatározott időben beszolgáltassák megajánlott javaikat, a mélyen tisztelt elöljárókat kell felkeresnünk, akik a jószivü adakozók között élvén, legjobb hatással lehetnek a hívek buzgóságának ébrentartására. 5. Ha a gyűjtő-iven nincs kiírva a nevek után, hogy az adakozó mely időpontban kívánja a felajánlott javakat beszolgáltatni, úgy a gyűjtő-iv lezárása alkalmával erre rávezetni kérjük.