Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1930-11-02 / 44. szám

Negyvenegyedik évfolyam. 44. szám. Pápa, 1930 november 2. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATA-LOS KÖZLÖNYE .......................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ......................................................... FELELŐS SZERKESZTŐ : PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL IOAZG. PÁPA, FŐ- .ifc, FŐMŰNK ATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEf L. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDCK. Őrölt reformáció Ha az Egyház Krisztus teste, a változhatatlan Atya öröktől fogva való elképzelésének megtestesü­lése, akkor mintha jogosulatlan volna, hogy Ecclesia semper re for mari debei, mert az Örökkévaló munká­ját tennénk kifogás tárgyává. Lehet-e, szabad-e arra még gondolni is, hogy javítsuk, újítsunk rajta, hogy formáljuk? Nem szentségtörés-e az, ha hozzányúlunk és változtatni akarjuk? Az Egyházat Isten alapította, organizmussá, élő szervezetté formálta, emberi közösséggé tette és mint ilyen tagjaiban, egyetemében állandóan ég, kopik, csorbul, gyengül, betegségekbe esik; épúgy, mint az emberi szervezetet orvosolni, gyógyítani, javítani kell, rászorul a pótlásra, a kiegészítésre, kopott for­májának eredeti alakba való visszaformálására: a re­formációra. Ecclesia semper ref or mari debet! Nagyon jogo­sult ez a követelmény, ha nem tévesztjük szem elől, hogy nem a láthatatlan Egyházra vonatkozik, hanem a bűnös emberek vállán és szivében hordozott látha­tóra. A láthatatlan Egyházat nem kell reformálni, azt élteti, kormányozza, diadalra viszi felekezeti, faji ha­tárokon és szakadékokon keresztül is Istennek Szent­lelke. A láthatónak reformációja éppen abban áll, hogy Isten kijelentése és hitünk ereje segítségével igyekezünk ehhez a láthatatlanhoz formálni, tőle való elhajlását kijavítani, kisiklásaiból visszaemelni, hogy a mindenkori Egyház egyre közelebb jusson, vagy leg­alább ne távolodjék el az eszménytől, az örökkévaló, változhatatlan és láthatatlan Egyháztól. Amíg embe­rekből fog állani az Egyház, addig mindig lesznek benne botlások, elerőtlenedések, hűtlen eltérések, tu­datos lázadások, vagy gyengeségből származó elté­velyedések, de amig Isten Lelke a bibliai kijelentés­ben és a hitben szivünket megragadja és ráirányítja a láthatatlan Egyházra, addig mindig igyekezni fog a földi Egyház a hiányok pótlására, kiegészítésére, addig mindig lesz reformáció. Az a reformáció, melyet a XVL században Luther és Kálvin szolgáltak, nem magában álló jelenség, ha­nem tarajosabb és zúgóbb hullámfodor volt annak az örök reformáló folyamatnak a hátán, melyet Izrael prófétái indítottak meg az egy Istenhez való vissza­térés és a kézzel csinált istenek összetörése érdeké­ben és amelyet Idvezítőnk koronázott meg az Egyház célja, istentiszteletének mikéntje előirásával, szemben a ceremóniákkal és papok áldozati szertartásával: Az Isten lélek és akik őt imádják, szükség, hogy lélek­ben és igazságban imádják! A reformációt a Szentlélek diktálja, felfedvén az eszménytől való elhajlásokat és képesítvén a gyenge ember lelkét arra, hogy a helyes útra visszatérjen és azon megmaradjon. Áldjuk az Istent a mai napon, hogy hitünknek hőseit olyan nagyokká és ingathafat­­lanokká tette, áldjuk azért, hogy a reformáció hul­lámverése átfolyt a magyar lelkeken is és megtanított a Szentlélek az Egyház reformációja mellett olyan feladatok megoldására is, melyet a református és evan­gélikus keresztyén Egyház tagjai előtt nem végezte­tett el senki mással magyar hazánkban. Az elhanya­golt és lenézett magyar nyelvet reformátoraink he­lyezték a nemzeti nyelvet megillető polcra. A refor­mált keresztyén hiten levőknek köszönhető, hogy Isten Aki zsidóul és görögül és végre diákul Szól vala rigen, szól néked az itt magyarul. A renaissance és humanizmus latin-görög-olasz műveltsége után, mely különben sem ért el a nép szé­lesebb rétegeihez, hogy két pogány közt egy hazáért való harcaiban megszületett a magyar irodalmi nyelv és vele együtt a nép nagyobb tömegeit felemelő és pallérozó iskoláztatás, az szintén a reformáció iskolái­nak, a túri, pápai, pataki iskoláknak köszönhető. Nem­csak az egyes ember lelkének Istenhez való viszonyát javította meg és tette olyanná, amilyennek azt Krisz­tus elképzelte és kívánta, hanem az egész magyar nem­zetet is visszaállította olyan egészséges alakjába, amilyenben Szent István korában indult el keresztyén­­ségének első esztendeiben, mikor az idegenlelkü és idegenszavu Gellért püspök fennmaradt nyilatkozata tanúsága szerint Audis symphoniam Hungarorum? a magyarok magyar nyelven örültek, énekeltek (bizo­nyára magyarul imádkoztak is!). A reformáció mentő munka volt mindig, veszen­dőbe menő drága kincseknek utolsó órában való biz­tosítása. Mentette az Isten és ember között való igazi kapcsolatot és mentette a nemzeti értékeket. Termé­szetszerűleg kapcsolódott össze mindenhol a nemzeti szabadságmozgalmakkal és acélozta meg az önálló­ságért és öncéiuságért küzdőknek izmait, derekát és csatavasát. Magyarországon talán jobban, mint bárhol másutt összekapcsolódott az evangélium szerint refor­mált Egyházak ügye a nemzet fennmaradásával és szabadságával. Istennek a magyar protestantizmussal épúgy, mint a magyar nemzettel való különleges céljait mutatja, hogy a kettőt annyira egymásnak aján­dékozta. És Istennek kegyelmes céljára mutat az is, hogy az Egyház szüntelen való reformációját hazai evangéliumi Egyházainkban belülről végezteti, belül­ről indíttatja meg, vagy belévezeti a kívülről jövő in­dításokat is. Lehetett sok fogyatkozása a magyar re­formátus Egyháznak 400 esztendő során, azonban a benne élő Szentlélek ennek az Egyháznak az egysége felett őrködött Körmendtől Sepsiszentgyörgyig olyan

Next

/
Oldalképek
Tartalom