Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1930-10-05 / 40. szám
Negyvenegyedik évfolyam. 40. szám. Pápa, 1930 október 5. DÜNÁNTŰLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ............................................................* MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ................................................................. FELELŐS SZERKESZTŐ : PONORÁCZ JÓZSEF THEOL 1QAZG. PÁh-A, FŐISKOLA, AKIMEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ, FŐMŰNK ATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOl . TANÁR l’ÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK 1NTÉZENDÖK. A belmisszió fontossága* A gyülekezet nem valami befejezett kész mű, mely elől el van zárva a fejlődés lehetősége. A gyülekezet munka alatt álló remekmű, olyan, mint egy készülő szobor, mely már nemcsak körvonalaiban, hanem általános kidolgozásában kész ugyan és a laikus szeme gyönyörűségesnek látja, de a művész keze még mindig talál rajta javítani valót, hogy tökéletesen visszaadhassa az eszményt, mit kifejezni akar. Az egyházban a gyülekezeti élet tökéletessé tételén Krisztus lelke állandóan dolgozik és építi azt, hogy az egyház, illetve a gyülekezet valóban a hívőknek e világból válogatott serege legyen. Az a tény, hogy mi Pál apostol szavai szerinél »Isten munkatársai vagyunk«, magában foglalja azt a követelményt, hogy a Fő irányítása mellett és miszsziói parancsa szerint tartozunk munkálkodni az anyaszentegyház épülésén és mindeneket elhívni a munkára. Arról van tehát szó, hogy minél több aktiv tagja legyen a gyülekezetnek, akikben az a missziói lelkűiét él, mely megfundálta az anyaszentegyházat és testvéri felelősségük tudatában áron is megveszik az alkalmat, hogy jót cselekedhessenek és bizonyságot tehessenek az Isten kegyelmének evangéliumáról. Ennek a munkának a természete hozza magával, hogy »éberek és józanok legyünk«, vigyázzunk és imádkozzunk, hogy e munka a Krisztus lelke szerint való legyen. Thimme szerint (Kirche und Secten) két veszély fenyegethet: a határok megszükítése és a határok eltörlése. A határok megszükítésének okát az önelégültségben találjuk meg, mely nem engedi meglátni a hibákat. Ezt mutatják az üres jelentőlapok, vagy az ilyen még ma is előforduló kifejezések! »nincs rá szükség«, vagy: »nálunk nincs gondozásra szoruló«. Ez az önelégültség elzárja az épülés lehetőségét, mert az épülés a hiányérzetből indul ki. Nem szólva a szektárius mozgalmakról, hanem megmaradva a mi egyházunk falain belül, a korlátozás rendszerint a centralizációban szokott jelentkezni. Centralizációval lehet létrehozni erős szociológiai formát, de nem lehet vele teremteni ecclesiát újtestamentomi értelemben. A második veszély, t. i. a határok elmosódása a szabadegyházban fenyeget, a felekezeti öntudat elhomályosodásával és mondhatjuk, a hittudat elsekélyesedésével. Ezeket a veszélyeket elkerülni csak úgy lehet, ha hitünk fejedelmére nézvén munkálkodunk és az élő, igaz Istennek szolgálunk. Ez a Krisztusban vetett hiten és az evangéliumon alapuló szolgálat fejezi ki a gyülekezet pneumatikus jellegét, melyet Pál apostol oly erősen kidomborít a pásztori levelekben. Csak a lélek pünkösdi tüzében megvilágosított és megforrósított gyülekezet tudja tagjai ál* Részlet Győry Elemér egyházkerületi belmissziói előadó 1930. évi jelentéséből. tál megoldani az egyház ma égetően előtérbe nyomuló problémáit, a közönyösségből való kiemelést és az egyház szociális munkáit. A belmisszió, mint a református egyház Önépítő tevékenysége, a hívek szolgálatát az őskeresztyénség példája szerint fokozottabb mértékben kívánja igénybe venni, mint történt ez az utóbbi évtizedekben. Azért lanyhult meg a szolgálat ereje, mert egyházi életünk a laikusok szolgálatát úgyszólván teljesen kikapcsolta. Ez az egyoldaliivá lett szolgálat nemcsak ellentétbe jutott a gyülekezeti élet újtestamentumi és kálvini jelentésével, de kitermelte a lelkész nélkülözhetetlensége és a gyülekezet nélkülözhetősége hamis, evangéliumellenes felfogását. Ezenkívül magával hozta azt, hogy a lelkész olyan terhet kénytelen hordozni, mely alatt egy ember csak roskadozva és hamar kimerülve tud járni és általánossá tette azt a felfogást, mely az egyházi élet lanyhaságáért és hibáiért a lelkészt szokta felelőssé tenni. Pedig annak oka egészben nem a lelkész, hanem a passzív gyülekezet is. A passzív gyülekezeti élet eredménye lett a keresztségkényszer, a konfirmációkényszer és az adókényszer, valamint a gyülekezeti közösségnek mechanikussá átváltozása. Püspöki egyházlátogatás a pápai egyházmegyében. 27-én délelőtt 9 órakor indult el Püspök úr Adorjánházáról Csöglére. Kíséretéhez csatlakozott Végh János egyházmegyei főjegyző Jakab Áron esperes helyett, aki pár pillanatra búcsút mondott Püspök úrnak, hogy a saját gyülekezetében irányítsa a püspöki egyházlátogatás előkészítésének külsőségeit. Bélák főszolgabírót dr. Csorba Géza tb. főszolgabíró váltotta fel. Mire előállt Püspök úr részére dr. Jókay-Ihász egyházmegyei gondnok négyesfogata, együtt volt a templomnál az egész gyülekezet, mely frappánsan, »kálvinistásan«: énekkel búcsúzott el a főpásztortól, elénekelte ugyanis a gyülekezet a CXXXIV. zsoltár 3. versét. A gyülekezetből 11 kocsival kisérték el Püspök urat Csöglére. Egeralján valóságos virágzápor hullott Püspök úr kocsijára, de bőven jutott kíséretének is az egeraljaiak lelkesedő szeretetéből s virágjából. Csögle község határán az elöljáróság élén Makay Károly körjegyző üdvözölte Püspök urat, az önkéntes tűzoltók nevében Gáncs Ernő tűzoltóparancsnok. A templom, illetve lelkészlakás előtt felállított diadalkapunál, melyen ezt a feliratot olvashattuk: Áldott leszel bejöveteledben, Rápolthy László hosszabb beszéddel köszöntötte a szívesen látott Püspököt, aki válaszában rámutatott arra, hogy a püspöki körút célja nem az ünneplés, hanem a hitélet mélyítése, nemcsak törvényszabta kötelesség, hanem lelkiindítás
