Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1930-09-28 / 39. szám
1930 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 185. oldal. ® © I VEGYESEK • { — Dr. Révész Kálmán tiszáninneni püspök urat kerületünk közgyűlése bensőséges szeretettel és kedves visszaemlékezéssel üdvözölte 70. életéve alkalmából. — A főiskolai igazgatótanács Pápán, szeptember 23-án tartotta őszi rendes gyűlését a főiskola dísztermében Vargha Kálmán és dr. Darányi Kálmán főiskolai gondnokok együttes elnöklete mellett. A gyűlésen megjelentek dr. Antal Géza jpüspök és dr. Balogh Jenő főgondnok urak, kiket Darányi Kálmán főisk. gondnok lelkes szavakkal üdvözölt. A gyűlésen az igazgató-tanács tagjai egy kivételével teljes számban vettek részt. Az ügyeket Pongrácz József theológiai, Fejes Zsigmond gimnáziumi, dr. Kőrös Endre nőnevelő-intézeti igazgató és Szűcs Dezső ig.tanácsos referálta. Az igazgató-tanács jegyzőjévé a gyűlés Fejes Zsigmond gimn. igazgatót választotta meg. A gyűlés előkészítette és javaslatokkal látta el a kerületi közgyűlés elé kerülő főiskolai és nőnevelőintézeti ügyeket. Véglegesen határozott a tandíj és köztartási segélyek tárgyában. A theológiára 45, a gimnáziumba 538, a nőnevelő-intézetbe 272 növendék iratkozott be. — Az ORLE konferenciáját a kerületi közgyűlés üdvözölte. „Szivünk mélyéből óhajtjuk, hogy a közgyűlés tanácskozásai szentegyházunk külső és belső építése és továbbfejlesztése érdekében minél hatályosabbak legyenek, hogy a léke eme nagy jelentőségű munkája áldást hozó legyen súlyos viszonyok között élő szentegyházunkra és imádott hazánk érdekeire.“ — Dr. Révész Imre debreceni egyetemi tanárt hivatalos eskütétele alkalmából dr. szentpéteri Kun Béla rektor üdvözölte magvas beszéddel, rámutatván arra, hogy Révészre szigorú kritika vár, mert őt az elődök — nagyatyja, atyja és a tanszéken volt előde — magas mértékével mérik. — Halálozások. Mély részvéttel közöljük, hogy a lelkes, volt pápai diák, Pollák Illés budapesti ügyvéd, a kiváló jogász és bölcselő, 78 éves korában elhunyt. A megboldogult a múlt év márciusában ünnepelte 50 éves ügyvédi jubileumát, amely alkalommal főiskolánkról is melegen emlékezett meg a köszöntésekre adott válaszában. A múlt évben és ez esztendőben is 300—300 P-t küldött a három legjobb ére’ttségi vizsgát tett ifjú jutalmazására. A temetésen főiskolánk képviseletében Pongrácz József igazgató jelent meg. A nemes férfiú, a mélyen járó gondolkozó emlékét kegyelettel őrizzük. — Özv. Borza Mórné sz. Molnár Ida, Borza Mór volt hetényi ref. lelkész özvegye szept. 14-én, életének 65. évében, hosszas szenvedés után elhunyt. A megboldogultban Borza Ferenc tatabányai főjegyző és Borza Zoltán dunaradványi ref. lelkész édesanyjukat gyászolják. Áldás emlékére! — Az egyházkerületi lelkészértekezlet szept. 23-án délután 6 órakor folyt le a főiskolai díszteremben. Dr. Antal Géza püspök úr elnöki megnyitójában széleskörű tanulmány alapján művészi emlékbeszédben áldozott Harnack emlékének. Két előadás volt, az egyiket Izsák Aladár somogyjádi leikész, egyházkerületi tanácsbiró tartotta „Miért nincs kellő hatása igehirdetésünknek?“ címmel; választékos nyelven megírt, erőteljes lendülettel előadott, tartalmas dolgozatát lapunk későbbi számában fogjuk közölni. A másik előadás dr. Tóth Endre theol. tanáré volt, aki Tóth Ferenc püspök életének ama részletét ismertette rendkívül élvezetes és a figyelmet mindvégik lebilincselő, amellett valóban forrásokra támaszkodó, módszeres dolgozatában, hogy miként akarta a nagy elméjű, széles látókörű főjegyző és püspök elősegíteni a prédikátorok tudományos munkásságát. Hozzászólás csak az első előadáshoz volt, amikor is Keresztes Gyula kaposmérői, Győry Elemér győri, Bakó Lajos balatonfőkajári, Végh János adorjánházai lelkész és főt. Püspök úr mutálták rá a kérdés különböző , oldalaira. Főt. Püspök úr abban foglalta össze az eredrnynyes igehirdetés titkát, hogy a lelkész legyen valóságos atyja a gyülekezetnek. — Czipott Géza, a Harangszó szerkesztője, szombathelyi ág. h. ev. lelkész ■ szept. 18-án elhunyt. Lapjának kitűnő szerkesztésével nagy szolgálatokat tett egyházának, mint ember életével prédikálta az evangéliumot. Halála nagy vesztesége a magyar protestáns sajtónak. Mi a kedves, hűséges barátot is siratjuk. — Tildy Zoltán tahitótfalui ref. lelkész, a református sajtó és irodalom érdemekben gazdag munkása lemondott lelkészi állásáról, hogy minden idejét a Sylvester nyomda fejlesztésére fordíthassa. Adjon Isten neki erőt, egészséget, hogy látásait valóra tudja váltani és hatalmas lépésekkel vihesse előre a sajtó segítségével református egyházunk ügyét. Az Alma Mater részéről is szeretettel köszöntjük őt és munkájára Isten gazdag áldását kérjük. — Nyugdíjazások. Az országos református lelkészi nyugdíj- és özvegy-árva gyámintézet folyó hó 20-án tartott ülésében egyházkerületünkből saját kérésükre a következő lelkészeket nyugdíjazta: 1931 január 1 -jévei Sziits Károly balatonkövesdi, Ráczkevy Béla szentantalfai és Csomasz Gyula szentkirályszabadjai-, 1931 március 1 -jével Tánczos Gyula balatonudvari, 1931. évi április hó l-jével Héjjas Zsigmond komiósdi, Vörös János naszályi, Janó István ötvöskónyi és Écsy Pál pettendi lelkészeket. Őszinte szívvel kívánjuk, hogy még hosszú éveken át élvezhessék jó egészségben a jól megérdemelt nyugalmat. — A mezőtúri ref. gimnázium 400 esztendős jubileuma szép és felemelő ünnepségek keretében, a lapunkban közölt programm szerint zajlott le. Hatalmas, erejű volt dr. Baltazár Dezső püspök prédikációja, magával ragadó Kiss Ferenc debreceni egyetemi tanár lángoló beszéde, megkapó szépségű Szép Ernő volt mezőtúri diák, az ismert költő alkalmi verse. Főiskolánk üdvözletét a díszközgyűlésen Pongrácz József főiskolai igazgató tolmácsolta, aki beszédében rámutatott arra a tényre is, hogy a mezőtúri iskola rektorai közül, 1718 óta, 8-an jöttek Dunántúlra lelkészi állásba és viszont a mostani mezőtúri papok és tanárok között öt pápai diák van. — A sárospataki ref. kollégium a szokottnál nagyobb fénnyel ünnepelte ez évben a tanév megnyitását. Ez alkalomra halasztották az új internátus alapkő letételi ünnepségét és ekkor olvasott székfoglaló értekezést dr. Vasady Béla theológiai igazgató és Boda Béla gimnáziumi tanár. — Lelkészválasztás. A komáromi égyházmegyében levő marcelházai .gyülekezet az eltávozás folytán megüresedett lelkészi állására meghívással Tárnok Gyula nemesócsai s.-lelkészt választotta meg. Gratulálunk ! — A külsősomogyi ref. egyházmegye fennállása alkalmából Dombóvári szép ünnepet rendezett szept. 9-én és 10-én. Az egyházmegye történetét Miklós Ödön nagycsepelyi lelkész, theológiánk volt tudós egyháztörténet tanára ismertette, aki már évek óta gyűjtötte az erre vonatkozó adatokat. Az ünnepen a belsősomogyi egyházmegyét Halka Sándor esperes képviselte.