Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1930-08-03 / 31. szám
140. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1930. get. A bizonyosság: nyugalom, béke, üdvösség, mig a bizonytalanság: kétely; a vélekedés mindig bizonyos kellemetlen és nyugtalan érzéssel vegyül. A bizonyosság szellemünk normális, természetes állapota, épen úgy, mint a testnek az egészség. Ezért már maga az igazság kutatásának tehetsége is szép és felséges adomány, de sokkal szebb és jobb, ha azt meg is találjuk, élvezzük és fényébert élünk. A kétely ellenben sohasem a helyes, hanem az abnormális állapot és a betegséghez hasonlít; néha ugyan szükség van rá azon tévelygések és hamisságok miatt, amelyek lényünkhöz tapadnak, mint ahogyan a láz is néha hasznos a testnek és a vihar a légkörnek, de magában véve mégis csak fájdalmas rossz az. Aki kételkedik, hasonlít a tenger hullámához, de aki hisz, áll mint a szikla. | A bizonyosságnak azonban különböző fajai vannak. Már a görög bölcsészek elválasztották azt a bizonyosságot, amit az érzéki tapasztalás ad, attól,1 amit gondolkodás útján szerzünk. Aristoteles ez utóbbit ismét felosztotta közvetlen bizonyosságra, amely a tudomány végső alapelveit szolgáltatja és közvetett bizonyosságra, amihez már gondolkodás és bizonyítás által jutunk. E három fajta bizonyosságot — a teljes szkepticizmust kihagyva — általában ma is elismerik. Egészen bizonyosaknak érezzük magunkat azokkal a dolgokkal szemben, melyeket érzékszerveinkkel tapasztalunk. A különböző tudományok legfőbb, önmagukban szilárdan álló, bizonyításra nem szoruló alapelveivel szemben sem kételkedünk pl. azon axiómákkal szemben, melyekből a mathematika kiindul. És végre azokban az igazságokban is egészen bizonyosak vagyunk, amelyeket a tudományokban érvényes tételekből logikai következtetésekkel vezetünk le és így elegendő bizonyítékokon alapulnak. Azonban e különböző fajta tudományos bizonyosság mellett van még egy másik fajta is, nevezetesen a hitbizonyosság. Ennek értékét különbözőképen becsülik meg, sokan létezését is kétségbevonják. Pedig számo.t kell vele vetni a filozófusnak is. Különösen Kant Immanuel tette ezt meg, aki a tapasztalati és logikai bizonyosság mellett helyet adott az erkölcsi bizonyosságnak is (»moralische Gewissheit«). Bár nem követjük az ő gondolkodásának útját, mégis hálásan tekintünk a filozófiára azért, hogy a legélesebb eszű gondolkodók egyike rendszerében egy másik, nem csupán tudományos bizonyosság létezését is elismerte. Tényleg rosszakaratú vaknak kell annak lennie, aki a hitbizonyosság realitását kétségbevonja. Mert végül is senki sem teszi tudományos bizonyítékoktól függővé az ő bizonyosságát a vallásban és erkölcsben., Nem értelmi elmélkedés alapján győződünk meg Isten léteiéről, a lélek halhatatlanságáról, Krisztus megváltó munkájáról, az írás tekintélyéről és más állításokról. Hiszen mindnyájunknak tulajdona az a meggyőződés, hogy e dolgokba a tudomány nem szólhat bele és nem is tud beleszólni. Ezért minden magasabb fokú vallás kijelentésre támaszkodik és azok közül egy sem tisztán a gondolkodó ész alkotása.. A bizonyítékok minden vallásban csak hátul következnek; nem előzmények, hanem következmények. Azok ellen kell kigondolni, akik nem hisznek. A hivő ugyanis az ilyenekkel szemben mégsem állhat meg azzal a védekezéssel: én hiszem és azért így van! Mélyebb alapra kell tekintenie, nem azért, hogy a saját hitét arra építse, hanem hogy azt az ellenfél számára elfogadhatóvá tegye, őt elhallgattassa és hitetlenségének minden mentségétől megfossza. Az apologetika a hitnek gyümölcse, nem pedig gyökere. Gyakran nagyon szegényes ehnefuttatás az, amivel az apologéta saját hitét másnak akarja nyújtani és megerősíteni. Amennyiben erre alapítja hitét, nagyon gyenge fundamentumra épít. Mert az sokkal mélyebbre nyújtja gyökereit, mint a később következő értelmi meggondolások vannak. A legerősebb meggyőződéseinket, világ- és életnézetünket nem tudományos bizonyítékok útján szerezzük és tartjuk meg. Ezek nem az értelem alkotásai, sem nem az akarat produktumai. Mindkettőn túl van a hazájuk, a lélek legmélyén, a szívben, ahonnan az élet megnyilvánulásai jönnek. Magának az embernek egy darabját képezi mindenik, lényegének részei, azok képviselik az egyént úgy, amint az bizonyos társadalmi körben született, táplálkozott, nevelődött és kialakúit. Ezért nagyon helyesen szólhat Fichte J. G. úgy, hogy ki milyen filozófiát választ, az attól függ, hogy miféle ember ő? Gondolkodásunk alkata ugyanis legtöbbször nem egyéb, mint a szivünk történelme. (Folyt, köv.) Püspöki egyházlátogatás a pápai egyházmegyében. Délután fél 3-kor indult tovább püspök úr a homokbödögei bandérium által kisérve a nagygyimóti leányegyházba. A község határában 12 tagú lovasbandérium s 10 kerékpáros levente várta Püspök Urat, kit a 12 taggal képviselt dcözségi elöljáróság élén Grézló Andor körjegyző meleg szavakban köszöntött. Mindhárom templom harangjainak zúgása közben vonult be a főpásztor a faluba, hol a díszkapuval s zöld ágakkal ékesített tanítólak udvarán Somogyi János homokbödögei lelkész, mint a gyülekezet gondozó lelkésze mondott üdvözlő szavakat. A vegyeskar id. Tóth Albert igazgatótanító vezetésével üdvözlő dalt énekelt, majd Tóth Ilonka V. osztályú tanuló kedves vers kíséretében csokrot nyújtott át, I id. Tóth Albert nagygyimóti praeorans igazgatótanító ! pedig a kis gyülekezet örömét tolmácsolta. Alig fért be a sokaság a virágokkal ékesített kis templomba, hol fennálló éneknek énekeltük a 63. dics. 1. versét, főé)neknek pedig a 7. dicséret 1., 2. és 5. versét. Püspök úr a Példabeszédek könyve I. rész 7. verse alapján szólott az emberi élet nagy kérdéseiről, melyre megnyugtató feleletet az Űrnak félelme ad. Beszédében kitért megható szavakkal a szomszédos Takácsi községet ért tüzveszedelemre is. Itt a templomban folyt le a küldöttségek tisztelgése, melyek során Somogyi Lajos a nagygyimóti leányegyház főgondnoka a ref. egyház, Herkovics Imre tanító a r. kath., Petter Viktor tanító az ág. h. ev. egyház, Németh Gábor községi biró pedig a község nevében mondottak üdvözlő beszédet, melyekre Püspök úr külön-külön szeretettel válaszolt. Az istenitisztelet a CXXII. zsoltár éneklésével végződött. Istenitisztelet után a tanítói lakon rövid ozsonna volt, melynek végeztével a kora délutáni órákban dr. Jókay-Ihász Miklós egyházmegyei gondnok hathalomi birtokára utazott, honnét másnap reggel tért vissza Pápára. Püspök úr és kísérete pedig a harangok zúgása közben indult vissza Pápára. A leventék lelkes kerékpáros osztaga egész a püspöki székházig kisérte a főpásztort, hol sorfalat állva, háromszoros lelkes éljen kiáltással mondott búcsút.
