Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1930-07-20 / 29. szám
Negyvenegyedik évfolyam. 29. szám. Pápa, 1930 julius 20. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ................................................................ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. • — ................................................. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. IGAZG. PÁPA, FŐ- ,ifc FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOI. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK. A kálvinizmus világmissziója. j j j (Folyt, és vége.) 1. Van-é pont a kálvinizmusnak elegendő ereje arra, — veti fel Tavaszy Sándor a nagy kérdést, — hogy a mai válságba jutott világban missziót és pedig egyenesen világmissziót töltsön be? Ezen a kérdésen s az erre adandó feleleten fordul meg a kálvinizmus létjogosultsága.1 Tavaszy előbb példákkal illusztrálja, hogy a kálvinizmus történelme folyamán már világformáló erőnek bizonyult1 1 2 s aztán így folytatja: »Mi azonban nem elégedhetünk meg a történelem igazolásával, mert hiszen a történelem is feltételek alatt áll. Ennélfogva az a kérdés, hogy a kálvinizmus szellemi alkatában mi az az alakító elv, mi az az éltető erő, amelyből a kálvinizmus kinőtt s amiből a kálvinizmus táplálkozik? Mi az a történeti igazságánál is magasabb igazság, amely a kálvinizmus világmisszióra való igényét és hivatottságát igazolja?«3 A további fejtegetések során magától értetődő természetességgel bontakozik ki előttünk, hogy a kálvinizmus sajátszerű tiszta és határozott istenhvte az, ami nemcsak hogy igazolja a missziói igényt, hanem egyenesen el is kötelezi a kálvinizmust a világmisszióra. A kálvinizmus ugyanis tudja, hogy Isten csakugyan Isten és, hogy az ember csak ember, akinek múlandó léte és egész világa a Teremtő Isten alkotása és tulajdona, azaz csak addig töltheti be hivatását s csak addig van létjogosultsága, amig Istennek engedelmeskedik.4 Ebben a tudatban a kálvinizmus nem tekinti sem a saját létét, sem általában az életet öncélúnak, hanem minden feltétel nélkül alázatosan átadja magát eszközül egy, a tér és idő korlátain túlérő nagy realitás, a végső cél: az istenországa szolgálatának.5 Ez a »soli Deo gloria« értelme s ennek az elvnek az érvényesítése a kálvinizmus feladata, a kálvinizmus világmissziója. A mai beteg embernek, a mai beteg világnak — mondja Tavaszy — épen erre a misszióra van a legégetőbb szüksége. 2. Miben áll a mai ember betegsége? A lelke szétszórtságában. »A mai ember lelkének nincs centruma s épen ezért önmaga összeszedésére nem képes. Lelke minden érdeklődése kifelé irányul s a határtalan külső érvényesülési vágy, valamint az élet kiélésének vágya hajtja minden tevékenységében. Istenét, világát, lelkét a saját animális igényei szerint alkotja meg s mindenekben önmagához szabja. Miután azonban nincs lelkének önmagánál nagyobb ura, ennélfogva rá1 Tavaszy i. m. 6. s köv. 1. 2 Tavaszy i. ín. 13. s köv. 1. 3 Tavaszy i. m. 15. 1. 4 Tavaszy i. m. 16. s köv. 1. 5 Tavaszy i. ni. 9. és 20. 1. bízza magát és életét érzelmei, szenvedélyei, ösztönei árjára«, ami viszi, sodorja az egyéni, a társadalmi, a nemzeti pusztulás felé.1 »A kálvinizmus világmissziója a mai beteg emberrel szemben is ott kezdődik, ahol kezdődik és végződik a kálvinizmus bármely irányú missziója: Helyreállítani a beteg emberrel szemben az Úristen szuverénitását.« Ezt a nagyszerű megállapítást többek között a következő érvvel támasztja alá Tavaszy: »Az igazi emberi élet az... amely az Isten által megszabott s az emberben megtestesült gondolat irányában halad. Az az igazi emberi élet, amely az Űristen tekintete s nem kedveskedő, bólogató, helyeslő és tapsoló emberek színe előtt megy végbe. Az igazi emberi élet és a keresztyén élet egy«. Azaz, csak a keresztyén emberi élet az igazi, a reális emberi élet.2 — Itt félbe is sza-* kíthatjuk Tavaszy gondolatainak a bemutatását: a jelen összefüggésben további részletezés felesleges. 3. Ha ezek után visszagondolunk Schleiermacher vallástanára, bizonyára szembeszökő az a különbség, ahogy a két theológus a vallásról gondolkozik. Schleiermacher elsősorban az emberi oldalt: az élményt látja a vallásban, — Tavaszy pedig az istenit: a kijelentést. Ebből a különböző alapfelfogásból következik a többi különbség: Schleiermacher szemében csak értékes csecsebecse a vallás, — Tavaszy pedig nem kevesebbet, mint az életformáló erőt, az életcélt látja benne; Schleiermacher dejenziv magatartást tanúsít, mikor a világ előtt a vallásról beszél, — Tavaszy pedig prófétai hévvel telik meg s csupa ojjenzivitás, mert jól tudja, hogy még ha a világ elleni küzdelemben elbuknék, akkor is csak ő győzhet, mert nem emberi ügyet szolgál, hanem az ő ügye a Felséges Űristen ügye! Hogy a kettő közül melyiknek van igaza, — az a mondottak után nem lehet kérdés. A jelen dolgozatban adott szembeállításnak az az észrevétel volt az indítéka, hogy a két theológus: Schleiermacher és Tavaszy, határozott egyéni vonásaik ellenére is típust jelentenek: mindenikre a példák egész sorát lehetne felsorakoztatni. És pedig olyan két típust, amelyeknek a szembeállítása révén nemcsak Tavaszyt érthetjük meg jobban, hanem egyszersmind képet nyerhetünk arról a — hisszük — korszakalkotó fordulatról is, ami a protestáns theológiában Isten különös kegyelméből végre bekövetkezett. IV. Befejezésül hangsúlyozom, hogy Tavaszy Sándor a kálvinista felfogás páratlanságának a fejtegetése során egész sereg olyan aktuális kérdést érint és tárgyal (pl. az ökumenikus mozgalmak, a szociális probléma stb.), amikről a jelen megbeszélésben szó sem 1 Tavaszy i. m. 31. 1. 2 Tavaszy i. m. 34. 1.
