Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1930-06-29 / 26. szám

116. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1930 házmegyei közgyűlés, mely istentisztelettel kezdődik. Isten igéjét hirdeti: Barthalos Móric. A közgyűlés tar­­-gyai: Elnöki megnyitó, esperesi jelentés, tanügyi, szám­vevőszéki, belmissziói jelentések, segélykérvények és egyéb közgyűlési ügyek a gyűlésen rendelkezésre bo­csátandó részleges tárgysorozat szerint. Minden ügy sza­bályszerűen fölszerelve, a közgyűlés napja előtt legalább 15 nappal beadandó az esperesi hivatalba. Segélykérvé­nyekben tüzetesen felsorolandó az is, hogy a kérvényező a folyó évet megelőző 10 évben miféle és milyen ösz­­szegü segélyben részesült? Elkésve, vagy az itt jelzett feltételeknek meg nem felelően beadott ügyek tárgya­lásra nem bocsáthatók. Ugyancsak 15 nappal a gyűlés előtt beadandók az esperesi hivatalba: Az illető pénztárnoki jelentések a közalapi és lelkészi nyugdíjintézeti hátralékokról. A nap­tárakció vezetőjének jelentése. A belmissziói kiskörök működéséről az elnöki jelentések. Július 30-án délután 3 órakor bírósági ülés, utána a közgyűlés folytatása. A netán még be nem küldött belmissziói jelentések is július 1-ig az esperesi hivatalba okvetlen beküldendők. A nagytiszteletü lelkész urakat felhívjuk, hogy je­len meghívót megjelenés után azonnal méltóztassanak igazolható módon közölni egyházközségük területén lakó mindazon tényezőkkel, akiket ez bármely részében és vo­natkozásában illet. Egyházmegyénk minden tagjára Isten gazdag ál­dását kívánva, készséges híveik és testvéreik: Balatonfüred—Alsóőrs, 1930 június 22-én Dr. Segesdy Ferenc Szűcs József egyhm. gondnok. esperes. Pályázati hirdetés. A sárospataki református tanítóképző-intézetnél be­töltendő egy pedagógiaszakos, vagy ha ilyen pályázó nem volna, helyette mathematika-fizikaszakos helyettes­tanári, továbbá egyik gyakorló-iskolai tanítói állásra, a szabályszerű illetményekkel, pályázat hirdettetik. Pá­lyázhatnak protestáns, elsősorban ref. vallásu okleveles tanítóképző-intézeti vagy középiskolai tanárok, illetve a gyakorló-iskolai tanítói állásra, több évi gyakorlattal biró okleveles tanítók. A megválasztott tanító a gyakorló-iskolai tanítói képesítést egy éven belül tartozik megszerezni. A pályázók az igazgató-tanácshoz címzett folya­modványukat, melyben életkoruk, vallásuk, családi álla­potuk, magyar állampolgárságuk, hazafias érzésük és megbízhatóságuk, végzett tanulmányaik, képesítésük, nyelvismereteik és eddigi szolgálatuk okmányokkal iga­zolandó, folyó évi augusztus hó 25-ig alulírotthoz küld­jék be. Sárospatak, 1930 június 25-én. Kovács Dezső ref. tanítóképzőintézeti igazgató. Pályázat a hajmáskéri ref. orgonista kántortanítói állásra. Javadalom: Kétszobás lakás konyhával, kamarával, melléképületek nélkül. Készpénz 36 K, rozs 2001 liter, árpa 375 liter, hús 28 kg., só 28 kg., faggyú 56/i0 kg., bors 28 dekagramm, széna kettő szekérrel, tűzifa 18 köbméter beszállítva. Minden sátoros ünnepkor 1.12 kg. hús és 1.6968 liter bor. Vizsgái honorárium 1.60 K. A tanítói lak évi kimeszeltetése. Egy káposztáskert meg­munkálása. Negyed telek szántóföld, melynek minden terhe, munkáltatása, adója, sőt egyenértéki adója is a javadalmas terhét képezi. Fél telek után erdő- és legelő jogélvezet, melynek állami adóját az egyház, minden egyéb terhét a javadalmas viseli. A községtől ismétlő­kért 30 K, melyért az egyházközség kötelezettséget és felelősséget nem vállal. Megjegyzések: Az állás államsegélyes. A fizetés­kiegészítési államsegély annyi, amennyit az államhatóság kiutal. Az egyház csakis a díjlevélben kitett helyi java­dalom kiszolgáltatásáért vállal felelősséget és kötelezett­séget. A földek használati éve szeptember 30-tól szep­tember 30-ig számíttatik. Széna helyett a temető és ma­lomrét össztermése mindenkori eladási árának kéttizede adatik, mely az eladási ár szerint változó. Levente­oktatás előnyös. A B-listások és nyugdíjasok szintén előnyben. A megválasztott tanító az egyházmegyei ta­nító-egyletnek kötelezett tagja. Kötelességek: Az összes mindennapi és ismétlő tanköteleseknek minden tantárgybani oktatása és vallás­erkölcsi nevelése. Kántori szolgálat minden előforduló alkalommal, a templomban orgonával. A belmissziói munkákban segédkezés. Kanonikus napokon délután s a nagyünnepek második napján, mikor a lelkész Sólyban van, egyszóval a lelkésznek hivatalos elfoglaltsága, be­tegsége vagy bármely akadályoztatása esetén helyettesí­tése, általában az egyházi és állami törvények, szabály­zatok, rendeletek, határozatok és a helyi gyakorlat által megszabott, minden néven nevezendő orgonista-kántor­­tanítói teendők végzése. A lakásra és iskolára felügye­let, hogy a rombolástól megóvassanak. Énekkar vezetése. Pályázatok okmányokkal (tanítói és kántori okle­vél, születési, házassági, illetőségi, működési, minősí­tési, kommunmentes, más egyházmegyéből eskütételi, egészségi bizonyítványok), visszaküldési bélyeggel el­látva, a pályázat megjelenésétől számított 14 nap alatt a veszprémi ref. egyházmegye esperesi hivatalához Alsó­örsre, Zala megye, küldendők. A pályázat a Néptanítók Lapjában is hirdettetvén, a határidő az utóbbi megjele­néstől számíttatik. Kívánatra kántori próbára önköltsé­gen megjelenés kötelező. Az állás szeptember elsejére elfoglalandó. Hajmáskér, 1930 június hó. Jákóy Pál lelkész. A kaposvárvidéki lelkészi kör elnökétől. 42/1930. sz. Meghívó. A Kaposvár-vidéki Lelkészi Kör 1930 július 2-án (szerdán) délelőtt 9—12 óráig értekezletet tart Kaposvá­ron, a református egyház gyülekezeti házának tanács­termében. Könyörgés (ének, bibliaolvasás, ima) után tárgya­landók: 1. A zsinati pénzügyi bizottság törvényjavaslatai az országos közalapi járulék emelése és az egyházi adó­ról .szóló t.-c. módosítása tárgyában; 2. egyházmegyei levéltár rendezése, gimnáziumunk helyzete, Bs. R. E. hivatalos lapjának I. évfolyama, aktuális ügyek; 3. az ORLE hivatalos közlönyének körkérdései. L. Lelkész­egyesület folyó évi 15. számát. Kérem a tagtársaknak és a s.-lelkészeknek is pon­tos időre való szives megjelenését. Kaposszentbenedek, 1930 június 21. Kovács József lelkész. Pápa, 1930. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezetőNánik Pál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom