Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1930-06-22 / 25. szám
1930 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 111. oldal. ságos doktori értekezés s buzdítás főiskolánk számára, hogy ezt a nagy anyagi áldozattal járó pályadíjat nehéz anyagi helyzetünkben is lehetőleg tartsa fenn ; buzdítás és elkötelezés a szerző számára további, szorgalmas munkára. Szerzőnk ismerteti az értékelmélet főirányait 1. az ideálizmust, amely függetlenül minden valóságtól tiszta teóriát akar adni, 2. .a fenomenálizmust, amely az értékek lényegének pontos körülhatárolására és leírására törekszik, 3. a reálizmust, mely szerint az érték mindig a valósághoz tapad. Majd fejtegeti az értékelés és érték fogalmait, s az önértékben felismeri az értékelés logikai priusát, előfeltevését. Öröm itt látnunk, hogy Böhm Károly spekulációjának múlhatatlan értékű gondolatát teszi meg szerzőnk — nagyon helyesen — fejtegetései alapjának. Így azután már biztos utón indul neki az érték fajai tárgyalásának: 1. a viszonylagos értékeknek és 2. az önértékek, igaz, jó, szép, Szentséges vizsgálatának. A három első érték nem valóság, hanem érvényesség. „A Szentséges vagy Isten azonban abszolút önérték, ki maga is valóság. Benne eltűnik a lét és érvény ellentéte. Önértékü személyiség. Megismerése a vallás területén történik hit által“ (59.). Ezzel be is mutattuk szerzőnk munkájának egészséges főgondolatát. A további fejezetek közül nagyon érdekesek az „Érték és valóság“ s „Az értékek rendszere“ című fejezetek. A munka befejező része az értékelmélet történetének áttekintése. Lehet vitatni, nem lett volna-e jobb ezzel az áttekintéssel kezdeni a dolgozatot, hiszen ő maga is mondja, hogy az értékekre vonatkozó egyes problémák a filozófia történetében hosszú múltra tekinthetnek vissza. Ha a problémák történetének vázolásával kezdi munkáját, megkönnyíti a rendszeres tárgyalás. A szerző így is jól oldotta meg feladatát, bemutatta, hogy az értékelméleti problémák területén jó tájékozottsága van. A valódi tudományos munka azonban csak ezután kezdődik: az anyagot kritikailag is fel kell dolgozni. Maga a magyar bölcseleti irodalom is ad jó alkalmakat s jó példákat. Horváth Barna kitűnő munkája nemcsak jó példa, de jó alkalom is volna egy szép kritikai tanulmányra. „ , . . p. 3 Trócsanyi Dszso. VEGYESEK @®@®®®@®®®®@®®®@®®@@®®@@®@®®@®®§)®®@@§)@® — Személyi hírek. A kerületi tanintézetekben, az évvégi vizsgák alkalmával, az egyházkerület részéről az elnöki tisztet a következők teljesítették: Vargha Kálmán főiskolai gondnok, Fülöp József, Lőke Károly, Szűcs József esperesek, Ólé Sándor egyházkerületi tanácsbiró és Kiss Zoltán egyházmegyei tanügyi elnök. Több Ízben megjelent mindegyik tanintézetben a vizsgákon főt. és mélt. dr. Antal Géza püspök úr is. — Gyászhir. Nádasdy Gábor molnaszecsődi református tanító rövid szenvedés után junius 20-án, 46 éves korában meghalt. — Legyen pihenése csendes. Szeretteit vigasztalja meg az Úr! — Tanévzárás. Tanintézeteinkben junius hó 15-én folyt le a tanévzárás szép ünnepélyek keretében. Délelőtt 10 órakor a ref. templomban tartott évzáró istentiszteleten dr. Tóth Endre theol. tanár prédikált. Délelőtt 11 órakor volt a főiskola évzáró ünnepélye, hol Pongrácz József főiskolai igazgató szép előadásban ismertette az intézet lefolyt tanévét. Varga Kálmán képzőtársulati ifjúsági elnök az immár 79 éves intézmény nagyarányú tevékenységéről számolt be. Igen hatásosak voltak a Tóth Lajos ének- és zenetanár kitűnő vezetésével előadott férfi- és gyermekkari számok, valamint a Kiss Árpád ig.-tan. vezetésével előadott zenekari szám. Pályadíjnyertes szavalataikkal megérdemelt sikert arattak Győr Sándor theol. és Eichele Róbert VIII. o. t. A tartalmas műsor után dr. Antal Géza püspök úr intézett gyönyörű buzdító szózatot az ifjúsághoz. Végül az ösztöndíjakat osztották ki Pongrácz József és Fejes Zsigmond igazgatók. — 15-én délután nyitotta meg a kollégiumi rajzkiállítást dr. Antal Géza püspök úr szépszámú közönség jelenlétében, amely alkalommal teljes elismerése mellett további lelkes munkára buzdította a tanuló ifjúságot. Ezután Losonczi Jenő, az ifjúság rajzoktatásának kitűnő vezetője olvasta fel a rajzból jutalomban részesült tanulók neveit. A kiállítást a ref. gitnn. tanárain s tanulóin kívül más intézetek tanárai és ifjúsága, továbbá szülők s a nagyközönség is állandóan és szép számban látogatják. A tanmeneten kötelező anyagon kívül különösen tetszenek a sorozatos csoportok, mint az I. o. tányérdiszei, II. o. bogár- és tollsorozata, a III. o. erdélyi magyar templomai, a IV. o. nagyméretű csigái, pompás iniciálé-sorozat, a Groh István új magyar mintavázlatai nyomán tervezett díszes új magyar díszítmények, tájfelvételek, a kecskeméti Petur-bán (term, nagyságban), Alpesi nagyméretű táj alakokkal, Forti olasz művész után nagyterjedelmü római kocsiverseny, változatos linóleum-metszetek stb. — Előző napon délután 3 órakor volt a zenetanulók próbahangversenye. A Tóth Lajos, dr. Tóth Endre és Kiss Árpád zenetanárok betanításában előadott szép számok sok elismerést és tapsot váltottak ki. — A theológia Tóth Ferenc Önképzőköre junius 14-én, a főiskolai díszteremben tartotta évzáró gyűlését, melyen főt. dr. Antal Géza püspök úr is megjelent és a theologus ifjúsághoz hatalmas beszédet intézett, rámutatva arra a tényre, hogy a mai kor sokkal nagyobb kívánalmakkal lép fel a lelkésszel szemben és hogy épp ezért a mai theologus nemzedéknek még lelkiismeretesebben kell kötelességét teljesíteni. Elismeréssel szólt az ifjúságnak a theologiai szemináriumokban kifejtett munkásságáról. A zárógyülésen Varga Kálmán IV. é. pn. mondta el a szónoklati versenyen I. díjat nyert prédikációját. Antal Gyula IV. é. pn. titkári jelentést olvasott fel. E gyűlésen történt az évvégi pályázatokra beérkezett pályaművek megbirálása is. A biblica theologiai pályadíjat — Pál apostol tanítása az egyházról — megnyerte Fejes Sándor Ili. é. pn., az egyháztörténetit — Kocsi Csergő Bálint tanári működése — Antal Gyula IV. é. pn. A prédikáció díját Fejes Sándor III. é. pn., a bibliamagyarázatot és az évzáró imát Varga Kálmán III. é. pn. nyerte el. Tanári kar Antal Gyula IV. é. pn.-et 20 P-vel jutalmazta az önképzőkörben kifejtett összmunkásságáért. Dr. Antal Géza püspök úr megjelenését és buzdítóbeszédét Pongrácz József theol. igazgató köszönte meg. Az önképzőkör ügyeit tanárelnök nemlétében dr. Tóth Endre tanár vezette nagy ügyszeretettel, amiért Püspök úr mondott neki köszönetét. A gyűlés, melyen Ólé Sándor helybeli lelkész is megjelent, Varga Kálmán III. é. pn. pályadíjnyertes hálaadó imádságával végződött. — A nőnevelő-intézetben díszes közönség jelenlétében 15-én d. u. fél 6-kor folyt le az évzáró ünnepség. Dr. Kőrös Endre megnyitója után dr. Antal Géza püspök gyönyörű és mélységes hatást keltő záróbeszédben szólott a szünidő jelentőségéről s a női hivatásról. Mint a megnyitó Kisfaludy Károly emlékének volt szentelve, úgy a szavalati darabok is mind e klasszikusunktól valók voltak. Buday Mária, Gránitz Ilona, Tóth Kató, Nánássy Magda kitűnő szavalataikkal tanúságot tettek arról, hogy Kisfaludy ma is élő költő. Nagy hatást értek el a képzősök Ritoók István mesteri vezetésével előadott énekszámai. Ám a polgáristák Kodály-dalai is igen kedvesek és hatásosak voltak s e kar szereplése vezetőjének, Könczöl Irénnek vált dicséretére. Sárközy Lenke, Hodossy Ilona, Kiszely Gizella, Deésy Ilona és Tóth Kató zongoraszámai harmonikusan egészítették ki a műsort, mely az ösztöndíjak és a jutalomkönyvek kiosztásával zárult. — Nagyon sok nézője volt az ünnep után s már előzőleg is az intézet kézimunka- és rajzkiállításának, melyen remekbe készült darabok és szép rajzok gyönyörködtették a nézőket. V. Horváth és Lauer Gizella tanárnők egyaránt büszkék lehetnek az elért sikerre.