Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1930-06-08 / 23. szám

1930. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 101. oldal egyesületnek, mint az egyház szervének a gyülekezet érdekében 25 éven át kifejtett szolgálatát méltatta értékes előadásban. Ólé Sándor lelkész zárószavai fejezték be az élményekben gazdag délelőttöt, amelyekben kérte a tagok további lelkes munkáját. A léleképítő ejőadások után szívből fakadt fel a zsoltár: „Áldjátok az Úr nevét, akik néki szolgáltok . . Délután a Bakonyba tett autókirándulás zárta le a két napos, felejthetetlenül szép emlékünnepet, amelynek tanulságaiból új erőt merítve a jövőre, hittel kezdhet az egyesület ismét munkába, tudva azt, hogy: „Akik bíznak az Úr Isten­ben nagy hiedelemmel, azok nem vesznek el . . Pentz Ilona. íE' t* E: KÖNYVISMERTETÉS A Szundar Szingh bizonyságtételei. Hollandból fordította dr. Ferenczy Károly. Ára 80 fillér. Mint az üdítő hegyi levegő és a kristálytiszta forrásvíz, úgy hatnak Szundar Szingh bizonyságtételei. Egy mély, nagy lélek megtapasztalja az evangélium igazságát és megmentő erejét és amiket látott és hallott, azt hirdeti nékünk. Szundar Szinghnek, a nagy indiai apostolnak kevéssel ezelőtt megjelent életrajzát valósággal elkap­kodta a magyar olvasóközönség, bizonyos, hogy a most megjelent bizonyságtételeket is legnagyobb örömmel fogja kezébe venni. Szundar Szingh az újabb hírek szerint Tibet rejtelmes országában vértanú halált halt Krisztusért, élő ajkai talán többet soha sem fognak szólani, de beszélnek ezek a bizonyságtételek, melyek­ben annyi sok van a hegyi beszéd és a példázatok fenséges egyszerűségéből és lelket megragadó képeiből. A könyvecskét a Bethánia könyvkiadóvállalat adta ki és megszerezhető ugyanott, Budapest, VIII., Gyulai Pál utca 9. Emlékkönyv főtiszteletü és méltóságos dr. Antal Géza dunántúli református püspök úrnak a belsőso­mogyi egyházmegyében 1926. évi április hó 11-től 15-ig és 1927. évi május hó 15-től 31-ig tartott egyházláto­gatásáról. Szerkesztette: Nemesdédi Szabó Bálint hetesi lelkész, egyházmegyei főjegyző s tanügyi elnök. Pápa, Nyomatott a Főiskolai könyvnyomda betűivel, 1929. 8-r. 472 1. -f- 2 arcképtábla. A szép kiállítású, nagy utánjárással összeállított kötet méltó irodalmi megörökítése annak az apostoli tevékenységnek, amellyel Püspök urunk a belsősomogyi egyházmegyét 1926—27-ben, sok fáradságot vévén ma­gára, meglátogatta. A kötet Halka Sándor esperes elő­szavával kezdődik, aki beszámol a mű létrejöttéről. Elő­készületek cim alatt közli a inű a püspöklátogatást elő­készítő esperesi és főpásztori körleveleket és a látoga­tási sorrendet. Egy táblán láthatni Püspök úr, egy másikon az egyházmegye elnöksége és a két lelkészi jegyző arcképét. A mű legnagyobb részét természetesen a gyülekezetek meglátogatásának részletes leírása, az ott elhangzott püspöki prédikációk és a gyülekezetek rövid története foglalja el (15—418. 1). Ki kell emel­nünk a történeti részt, mely az előszó szerint a szer­kesztő munkája, aki e rész összeállításánál önálló kuta­tásokat is végzett. A 419—462. lapon olvashatni az egyházlátogatást bezáró egyházmegyei értekezlet leírá­sát, az ott elhangzott beszédeket és az egyházlátogatás­sal foglalkozó különböző körleveleket és jegyzőkönyvi pontokat. A Függelék közli 1. az egyházmegye történe­tét, 2. az egyházmegye tisztikarát, 3. a csurgói reál­gimnázium adatait, 4. a lelkészek és tanítók betűrendes névjegyzékét. Szabó Bálint szerkesztő végszava, betü­­soros mutató az egyházak történetéhez és tartalom­­jegyzék egészíti ki az adatok becses gyűjteményét. A mű nemcsak kedves emlék azoknak, akiknek neve benne előfordul, a gyülekezeteknek, melyek törté­netét leirja, a híveknek, kik a főpásztor igehirdetését a helyszínen hallották, de helyzetrajzánál, a történeti adatok bőségénél fogva nélkülözhetetlen mindazoknak, akik a belsősomogyi egyházmegyével foglalkoznak, akár mint lelkipásztorok, akár mint egyházkormányzók, akár mint a múlt iránt érdeklődők. Elismerés illeti az egyházmegyét a mű kiadásáért és Szabó Bálint szerkesztőt a fáradságos szerkesztői munka ily sikerült végzéséért. A mű még megrendelhető az Egyházkerületi Irat­­terjesztésben Pápán. ®©®®®®®@®®@®®®®@@®®®®®®®®®®®®®@Ce}®@®®®®:a) 1 VEGYESEK 1 &É (űrt @S®®®®@®®©©®®®®®®®©@®®SS®®®®@®®§)®®@®§)®© Lapunk t. olvasóinak és munkatársai­nak Istentől gazdagon megáldott pünkösdi ünnepeket kívánunk. Felhívjuk a Nagy tiszteletű Lelkész Urak figyelmét, hogy a szentháromság vasárnapipersely - pénz a Gusztáv Adolf egyesület javára az egyházmegyei közalapi pénzkezelő úrhoz kül­dendő be. — A pápai egyházmegye látogatását főtiszteletü Püspök úr folyó hó 4-én fejezte be Mihályházán. A látogatás végeztével a templomban, a gyülekezet előtt Jakab Áron esperes mondott meleg köszönetét azért az odaadó fáradozásért mellyel Püspök úr három hét le­forgása alatt az egyházmegye összes anya- és leány­egyházait — 39-et — felkereste s mindenütt egyházi beszéddel építette a híveket, bátorítva és vigasztalva őket az írás szavaival. Püspök úr mélyen megindulva mondott köszönetét az egyházmegye vezetőségének a körútja előkészítésében és végzésében tapasztalt előzé­kenységért s odaadó támogatásáért s az egyházmegyére, annak vezetőségére és tagjaira Isten áldását kérve vett búcsút kíséretétől. — Lelkészbeiktatás Pilismaróton. Május hó utolsó vasárnapján volt Nyíró Károly beiktatása lelkészi állásába, akit a pilismaród ref. egyház választott meg pásztorává. Már a választáson ünnepi hangulat töltötte el a gyülekezetét, s ez a nemes érzés a beiktatáskor a legnagyobb melegséggé fokozódott. A megjelent vendégek között ott láttuk: dr. Schindler Aladár, ny. h. államtitkárt, egyhm. tanácsbirót, Reviczky István esztergomi főszolgabírót, Sporni Károly fő­­erdőtanácsost, a lelkészi karból megjelentek: Baranyay Károly diósjenői, dr. Makay Sándor nógrádverőczei és Sulacsik Zoltán balassagyarmati ref. lelkészek, továbbá Szűcs Árpád ipolypásztói segédlelkész. A beiktatást a drégelypalánki egyházmegye esperesének megbízásából Baranyay Károly egyhm. főjegyző végezte. A gyönyörűen feldíszített templom­ban magyarruhás leányok serege állta körül az Úrasztalát, fenn a kórusban a helybeli énekkar sorakozott Szabó Ernő kántor vezetésével, a pilismaród és dömösi egyházak tagjai pedig zsúfolásig töltötték meg a festői szépségű templomot. Baranyay Károly iktató lelkész szép beszédjében a lelki­­pásztor és a gyülekezet kölcsönös viszonyát vázolta, majd átadta az új lelkésznek a templomkulcsot, az egyház pecsétjét és a Szent Bibliát. Az énekkar alkalmi éneke után Nyirő Károly lépett a szószékre, s megkapó erejű beköszöntő be-REFORMÁTUS FŐISKOLAI KÖNYVTÁR PÁPA

Next

/
Oldalképek
Tartalom