Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1929-05-05 / 18. szám
Negyvenedik évfolyam. 18. szám. Pápa, 1929 május 5. A református egyházi műkincsek és történelmi emlékek megőrzése. (Az országos zsinat tudományügyi bizottságának jelentése.) 163/1928. számú nagybecsű határozatával dr. Ravasz László püspök amaz indítványát, mely szerint találja módját a zsinat annak, „hogy a református egyházi műkincsek és történelmi emlékek megőrzéséről gondoskodás történjék“, inéltóztatott tárgyalás végett bizottságunk elé utalni. Tisztelettel jetentjük, hogy bizottságunk az indítványt tárgyalván, erre vonatkozó jelentését s javaslatát a következőkben teheti meg: Egyházi műkincseinknek s általában mindennemű történelmi emlékeinknek a kallódástól, pusztulástól megóvása, gondos és szakszerű karbantartása és őrzése magyarázatra nem szoruló jelentőséggel bír nemcsak egyházi, de nemzeti szempontból is. Amelyik egyháznak történelmi gyökerei vannak és ezekre ád valamit: amelyik egyház a nemzet művelődésében számottevő helyet foglal el és súlyt is helyez rá, hegy elfoglaljon: abból az egyházból nem szabad hiányozni a saját történelmi emlékeinek megőrzésére vonatkozó s az idő haladtával természetesen egyre mélyülő és szélesbedő gondosságnak. Történelmi érzék, a történelmi emlékek iránti szerető megbecsülés csak a chiliastikus szektában nincsen, amelyik egyszerre és elvileg tagadja a történelmet és a kultúrát. Az olyan egyházat, amelyik erre a névre egyáltalán méltó, sohasem jellemezhet ahistorismus és antikulturális magatartás. Magyar református egyházunk, sajnos, ezen a téren távolról sem tett meg minden megtehetők A nagy Révész Imrének 1864-ből eredő keserű felsóhajtása: „Iszonyú azon pusztítás, melyet nemcsak az enyészet, hanem jóformán csak maga az emberi gondatlanság, értetlenség és lelketlenség műemlékeinken véghez vitt“1 — a következő két emberöltő folyamán sem lett egészen túlhaladott állásponttá. A pusztulás, kallódás — noha főként az 1881. évi XXXIX. törvénycikk (a műemlékek fenntartásáról) hatása következményekép valamivel kisebb mértékben — ez alatt is folytatódott s mindmáig folytatódik, mégpedig nemcsak a szorosabb értelemben vett „műemlékek“ terén,2 hanem még inkább az emezeknél is — legalább a mi egyházunkra nézve — jóval fontosabb s amellett jelentékenyen nagyobb számban levő templomi fölszerelések és Írásos emlékek terén. Magasabb és alsóbbfoku egyházi hatóságaink, kormányzótestületeink nem szenteltek a kérdésnek olyan 1 Az egyházi műemlékek ügyében. Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 1864. 65. stb lap. 2 Az 1881 : XXXIX. t.-c. 1. §-a szerint „Műemlékek elnevezés alatt értetik a földben vagy a föld színén levő. minden olyan építmény és tartozéka, mely történeti vagy művészeti emlék becsével bir“. nagy és állandó figyelmet, amilyet ez megérdemelt volna. Egyes egyházkerületek, sőt egyházmegyék részleges intézkedéseket tettek olykor ide vonatkozóan, de azoknak kellő erélyű végrehajtása, illetőleg a végrehajtásuk ellenőrzése, úgy látszik, mindig elmaradt. Egységes, egyetemes, átfogó, törvényerejű intézkedésnek e tárgyban — amilyen intézkedésnek az 1881. óta szervezetileg is egységes magyarországi református egyházban még csak a törekvésével sem igen találkoztunk eddig — csakugyan eljött a tizenkettedik órája. Az e célból megteendő lépések előtanulmányaként tanulságos lesz egészen rövid áttekintésben szemlét tartani ama fontosabb intézkedések fölött, amelyeket hivatalos egyházi testületeink e tárgyban a legutóbbi két emberöltő folyamán tettek, amióta t. i. ez a kérdés gyakrabban foglalkoztatta Magyarországon a református egyházi érdeklődést. A békésbánáti egyházmegye szépemlékü esperese, Hajnal Ábel volt e téren az úttörők egyike. Ö még 1863-ban összeiratta hatalmas egyházmegyéje minden egyházközségében az egyházi épületek építésének, újjáalakításának idejét, a templomi, úrasztali felszereléseket és a harangokat, minden részletükben pontos leirásukat (anyag, felirat stb.) kívánván. Az így készült leltárak ellenőrzésére egyházközségenként a Canonica Visitatio volt hivatva. De jellemző, hogy az így készült leltárak egy másodpéldánya az egyházmegye levéltárában nem helyeztetett el, legalább is jelenleg ottt meg nem található. Pedig a központi ellenőrzés másként, mint egy összefoglaló kataszter alapján nem lehetséges. Az egyházkerületeket csak jóval későbben kezdte foglalkoztatni a kérdés. A dunamelléki egyházkerület 1880:22. számú, 1882:46. számú és 1891:12. számú közgyűlési határozataiban a Műemlékek Országos Bizottságával, illetőleg az 1881: XXXIX. t. cikkel kapcsolatos, átmeneti adminisztratív jellegű intézkedéseket tesz. Ezeknél fontosabb az 1893: 66. számú határozata, amely az espereseket a műemlékek közé tartozó templomok összeírására hívja föl, különös tekintettel az ócsai templomra. A dunántúli egyházkerület 1918: 198. számú közgyűlési határozata (az Egyetemes Konvent 1918:45. számú határozata kapcsán) „ajánlja a kebelbeli lelkészeknek, hogy a kormányzásuk alatt álló egyházaknál hassanak oda, hogy az azok birtokában lévő kéziratok, ősnyomtatványok és magyar, vagy magyar vonatkozású, sajtó alól 1711-ig kikerült nyomtatványok a pápai főiskola könyvtárába adassanak be megőrzés végett.“ Az 1927:42. számú határozat elrendeli az egyházkerületi levéltár szakszerű rendezését. Az 1927 :43. és 1928: 150. számú határozatok pedig buzdítják az egyházmegyéket levéltári anyaguknak s esetleg egyéb régiségeiknek a kerületi levéltárban leendő elhelyezésére, vagy pedig a saját levéltáruk szakszerű rendezésére s FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. IGAZGATÓ PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ-