Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1929-03-31 / 13. szám

1929. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 59. — Dr. Baltazár Dezső tiszántúli püspök március 20-án Londonba utazott, ahol Lord Rothermererel fog találkozni. — A királyhágómelíéki református egyházkerü­letben 1927—28-ban 134 református elemi iskola mű­ködött. A 204.707-es lélekszámból 21.386 tanköteles van, nem számítva az ovodaköteles gyermekeket. Ezek közül 11.698 jár református elemi iskolába, 510 más magyar felekezeti iskolába, 4272 magyar, 3677 román, 2 német tannyelvű állami iskolába, 1227 pedig beisko­lázásán. A református iskolák közül a nagyperegi (20 növendékkel) cseh tannyelvű, szemlaki (33 növen­dékkel) német. — Keller Adolf a szociális keresztyénség genfi nemzetközi intézetének igazgatója a genfi négy németnyelvű gyülekezet rendezésében nagy előadást tartott a Madeleine templomban az 1529-ben lefolyt Marburgi kollokviumról. — A túlsó komáromi ref. egyházban nagyhéten, minden este istentisztelet volt, mely alkalomkor Má­kos Kálmán madari, Zsemlye Lajos hetényi, Galambos Zoltán komáromi lelkészek hirdették az igét. — A Református Figyelőben dr. Victor János E. R. R. E. címen cikket irt, melyben az Egyesült Rádió Előfizetők nyilvántartásának kérdését veti fel. Mindenképen időszerű dolog. »Össze kell fognunk annak megmutatására, hogy vannak eszményeink, van­nak igényeink és vannak törekvéseink a rádióval kap­csolatban.« Mivel a munkát egységesen kell irányítani és a Református Figyelő szívesen vállalkozik a teen­dők végzésére, felkérjük lelkésztársainkat, szívesked­jenek a Református Figyelőnek beküldeni azoknak a gyülekezetükhöz tartozó református rádióelőfizetőknek a jegyzékét (nevük, foglalkozásuk, lakóhelyük, hivata­los számla-sorszámuk), akik mint reformátusok fele­lősséget éreznek a rádió ügyéért. A Ref. Figyelő elme: Budapest, VI., Hermina ut 37. — Az ínternátusok napja volt Sárospatakon márc. 22, amikor gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter, Tóth István és Schwáb Gyula államtitkárok kísé­retében megjelent Sárospatakon és öt óra hosszat tárgyalt, tanácskozott az egyházkerület internátusi bizottságával. — A simontornyai egyház egyhangúlag meghívott új lelkészét, Vargha Kálmánt, husvét másnapján iktatja be állásába Medgyasszay Vince mezőföldi esperes, egyházker. főjegyző. — Zürichben Köhler Walter a neves Zwingli-kutató, utódjául az államtanács Blanke Fritz königsbergf egyetemi magántanárt nevezte ki az egyháztörténeti tanszékre. — Dr. Ravasz László dunamelléki püspök május második felében Amerikába érkezik és megfogja látogatni az ottani magyar református gyülekezeteket. Az Amerikai Magyar Reformátusok Lapjában Laky Zsigmond és Melegh Gyula lelkészegyesületi titkárok felhívják a gyülekezeteket, hogy jelentsék be, milyen időpontban óhajtják a püspök úr látogatását. — A nagyhétre előkészítésül pápai gyülekezetünkben öt héten át minden szerdán este istentisztelet volt, melyen a szent szolgálatot dr. Vass Vince, dr. Tóth Endre, Tóth Lajos, Szűcs Dezső és Pongrácz József tanárok végezték, szólván a Krisztus környezetéről: Judásról, Heródesről, Pilátusról, Péterről és Jánosról. — Erdélyben felavatták az első hét református diakonisszát, akiktől a fogadalmat Makkai Sándor püspök vette ki. A diakonisszáknak Marosvásárhelyen van az anya­házuk, lelkészük Kovács Benedek. — Ottó Rudolf, a szentséges-rö\ szóló világhírű theológiai mű szerzője, marburgi egyetemi tanár április 1-én nyugalomba vonul. — A komáromi református gyülekezet virágvasárnap a templomban vallásos estélyt tartott, melyen Győry Elemér győri lelkész hirdette az Igét, mélyen meghatva bűnbánati beszédével a híveket. Dr. Jakus Benő presbiter, Schneider Gertrud és Német József szavalattal, az ev. és ref. ifjúság­ból alakult vegyeskar Sulacsik Lajos presbiter vezetésével előadott szép alkalmi énekkel járult hozzá az estély sikeré­hez. A záróimát Sári Imre helybeli lelkész mondotta. — Szabadkán, mint Ágoston Sándor jugoszláviai esperes lapjában, a Magvetőben olvassuk, nagy mozgalom indult meg az egyháztagok bibliaolvasása érdekében. Eddig háromszáz bibliaolvasó kalauzt helyeztek el a gyülekezet­ben. A presbitérium havonta összeül a gyülekezet lelki ügyeinek megbeszélésére. — Miskolcon a íiszáninneni református egyház­­kerület leányegyesületei tavaszi konferenciát tartottak. A konferencia témája volt: A református keresztyén nő szol­gálata a icsaládban, az egyházban és a társadalomban. Délutánonként gyakorlati dolgok bemutatása következett. A vasárnapi iskolát és a leánykori munkát szemlélték meg. A gyűlésen 100 leány vett részt. — Győrben a hét minden napján van bibliaóra a város különböző részeiben. Március 25-től kezdődőleg a nagyhét minden napján este 6 órakor istentisztelet volt, mely alkalmakkor Győry Elemér lelkész, Nagy Sándor hit­oktató-lelkész és Maller Kálmán s. lelkész prédikáltak. — A vasárnap megszentelése érdekében állandó munka folyik Amerikában is. Az e célra alakult newyorki bizottság Bulletinje már 15. évfolyamában jelenik meg. A bizottságnak 300 kötetes, vasárnappal foglalkozó könyv­tára van. — A nagyváradi Reformátusok Lapjában a lap főszerkesztője, Debreczeni István azt indítványozza, hogy Károlyi Gáspár 400-ik születési évfordulóját ne szoborállítással, hanem Károlyi Gáspár nevelőintézet alapításával ünnepeljék. Helyes gondolat. — Az elszakított országrészeken élő reformátu­sok jelen helyzetéről cikksorozatot irt a genfi Semaine Religieuse cimü hetilapban dr. Rácz Lajos sárospa­taki tanár. — A dunántúli ág. h. ev. ehker. Lelkészegyesü­let elnöksége az egyházmegyei lelkészegyesületeknek feldolgozásra a következő témákat ajánlotta: 1. A Kiskáté jubileuma alkalmából a Kiskáténak valamely speciális szempontból való méltatása (pl.: mint tan­könyv, vagy a Kiskáté tanítása az egyházról, a szent­ségekről, a Kiskáté szociális tanításai, a Kiskáté mint áhitatossági könyv stb.). 2. A protestántizmus jogo­sultsága a keresztyénségben. 3. Az isteni kegyelem. 4. Szeretetszolgálat és testvéri közösség gyülekeze­teink és egyházunk életében. 5. Az evangélium és nem­­zatünk jelen helyzete. 6. A lutheri reformáció mara­dandó elemei. — Gyurátz Ferenc ág. h. ev. püspök életrajzából Payr Sándor pécsi egyetemi tanár, a kiváló egyház­történész érdekfeszítő, színes korrajzszámbamenő rész­leteket közöl az Evangélikusok Lapja legutóbbi számaiban. — A Kaposvári Református Lap az idén már ötödik évfolyamát éli. A kaposvári gyülekezeten kívül az erdőcsokonyai, kaposmérői, orcii, magyaregresi, nemesdédi, nagykanizsai, gigei, alsok-csurgósarkadi gyülekezetek híreit közli a lap, melyet a csatlakozott gyülekezetek teherviselő tagjai, a belsősomogyi lelké­szek és preorans tanítók ingyen kapnak. A lap húsvéti számát Farkas Sándor s.-lelkész szerkesztő nagy gond­dal állította össze. Van benne két szép vers a nagy

Next

/
Oldalképek
Tartalom