Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1929-01-06 / 1. szám
2. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1929 Ennél egyszerűbb, de azért az eddiginél tartalmasabb és amellett változatos a debreceni liturgia, melynek részei a következők: Felálló ének, főének, mely alatt a hívek gyülekeznek, majd a lelkész az úrasztalánál előfohászt mond, bibliai szakaszt olvas, melyek tartalma vonatkozásban kell hogy legyen a tartandó prédikációval, utána hasonló tartalmú ima, ezután közének, Prédikáltasd szent igédet, vagy hasonló tartalmú. Majd a lelkész a katedrába megy, felolvassa a textust, prédikál, utóimát és Miatyánkot mond, végül hirdetés után elmondja az áldást és ének zárja be az istentiszteletet. A vasárnap és ünnep délutáni istentiszteletek ugyanígy folynának le a bibliaolvasás elhagyásával, de a lelkész mindent a katedrából végezne, úgy mint eddig, Az igehirdetés tárgya biblia, vagy kátémagyarázat. A hétköznapi istentiszteletek rendjébe a bibliaolvasás, mely már eddig is sok helyen bevezettetett, föltétlenül fölveendő, ámde nézetem szerint legcélszerűbb lenne a főima és Miatyánk közé illeszteni, mivel tulajdonképpen a bibliamagyarázatot helyettesíti. A hétköznapi bibliamagyarázatot ugyanez a hely illeti meg. Az adakozásra való felhívás azonban hétköznapon nemcsak szokatlan, de szükségtelen is. A sákramentumok kiszolgáltatásának liturgiájáról szólva, természetesen elsősorban a keresztelést kell fölemlítenem. Az új Agenda az eddigi, ha nem is mindenütt ugyanabban a sorrendben végbemenő szertartást két új részlettel bővíti. Egyik a keresztszülőkhöz intézett kettős kérdés, melyek közül az első: akarjátok-e, hogy a kisded megkereszteltessék, — felesleslegesnek látszik, mert hiszen éppen azért hozzák el a kisdedet, hogy akarják a megkereszteltetését. A gyermek vallásos nevelésére vonatkozó Ígéret azonban már fontos, annak meg kell maradnia, bár az élet az ígéret megtartását nem mindenkor váltja be. A másik felvett új részlet: az Apostoli hitvallás, mely különben az evang. testvéreknél is megvan, elfogadható. Az a kívánság, hogy a keresztelés lehetőleg minden esetben az istentisztelet keretében és különösen pedig, hogy a szülők jelenlétében menjen végbe, nehezen valósítható meg. A házi keresztelésnél azonban a szülőkhöz is intézett kérdés egészen helyén való. Nincs észrevételem a beteg gyermek és a felnőtt keresztelési liturgiája ellen sem, természetesen it is az első kérdés elhagyásával. Az úrvacsora kiszolgáltatásának szertartásába az új Ágenda szintén felvett két elfogadható új részt: az Apostoli hitvallás elmondását és a feltett három kérdés után ígéretet és fogadalmat a kegyes életre, ellenben elhagyandónak jelzi azt a katholikus izü és már eddig is nem mindenütt használt részletet: a kenyér és a bor külön megáldását. A betegek és halálra ítéltek urvacsorázási szertartására nincs különösebb észrevételem. Az urvacsoraosztásnál feltenni szokott három kérdés szövege, azt hiszem, már végleg megállapítottnak tekinthető, bár a harmadik kérdés még némileg hasonlít a régi, erősen orthodox szellemű szövegezéshez. Á konfirmáció szertartásának tervezete ellen — mivel részemről is csekély sorrendi különbséggel és bevezető imádság használatával így szoktam végezni, csak egypár kisebb megjegyzésem van: — nézetem szerint kívánatos volna, hogy a lelkész a kézrátétellel való megerősítésben necsak két növendéket részesítsen, hanem az összes konfirmáltakat hosszabb áldás kíséretében, a konfirmáltak éneke pedig ezt megelőzve, a fogadalomtétel után következzék. A konfirmáltakért mondandó gyülekezeti ima viszont az áldás után hangzanék el. A konfirmáció idejére nézve az Ágenda kívánatosnak tartja, hogy az egy istentisztelettel kapcsolatban történjék. Ez azonban szerintem nem egészen szerencsés gondolat, nemcsak azért, mert a konfirmáció egyébként is istentiszteletnek tekinthető, hanem különösen azért, mert ha a kikérdezés is ugyanekkor történik, oly fárasztó, sőt kimerítő lehet a gyülekezet tagjaira nézve, amit kerülni tanácsos. A konfirmáció napját illetőleg nézetem szerint legalkalmasabb a most is szokásban levő áldozócsütörtöki délután, mert hiszen a délelőttnek egy más magasztos esemény az istentiszteleti tárgya. A növendékek pedig pünkösdkor élhetnek az úrvacsorával és pedig először testületileg a gyülekezet tagjai előtt, amint ezt már én is régen gyakorlatba vettem. Az Ágenda megjegyzi, hogy ha a konfirmáció úrvacsoraosztás napján történik, akkor a növendékek azonnal is élhetnek az úrvacsorával. A harmadikféle szertartás azonban egymás után igazán több lenne a soknál. A házasságkötés megáldására vonatkozó liturgiát illetőleg legfeljebb annyit jegyezhetek meg, hogy a gyülekezeti éneklés a legtöbb esetben alig valósítható meg, mert nem ritkán csak a násznép jelenik meg a templomban, vagy a házasulok tanúikkal. A temetési szertartás — mint ez köztudomású — háromféle lehet: prédikációs a templomban, orációs és egyszerű a háznál, vagy a temető kápolnájában, ahol ilyen van. A liturgiái sorrend az eddigitől a tervezetben nem különbözik. Egyedüli újítás és pedig nézetem szerint helyes újítás az egyszerű temetésnél a Szentirásolvasás oráció helyett és a temetőben végzett szertartás, egyszerű ima után a Hiszekegy elmondása. Egyéb szertartások: a papszentelés, templomszentelés, lelkipásztor beiktatása, püspökszentelés az eddig is szokásban volt liturgiái sorrend szerint szerepelnek, így tehát azokra különösebb megjegyzésem nincs. Nem hagyhatom azonban észrevétel nélkül az új Ágenda szerkesztőjének, dr. Ravasz László püspök úrnak az elméleti részben foglalt egypár nyilatkozatát. Az egyik szerint: Este ne legyen istentisztelet, de lehetőleg olyan időben, amikor leginkább megjelenhetnek a hívek. Hát én úgy tapasztaltam, hogy mig a hétköznap reggeli istentiszteleteken, még az ádventi, böjti időszakot sem véve ki, az iskolás gyermekeken kívül alig jelenik meg valaki a templomban, addig az esti istentiszteleteken majdnem teljesen megtelik a templom buzgólkodó hívekkel. És azt hiszem, hogy ahol az esti istentiszteleteket bevezették, ugyanezt tapasztalják. Igen, mert ekkor már bevégezték napi munkájukat a hívek. Egy másik nyilatkozat, hogy ahol orgona nincs, szebben énekelnek a hívek. Ezt az állítást meg éppen nem irom alá, mert az ellenkezőt tapasztaltam, amikor mint legátus és szupplikáns kelettől nyugatig, északtól délig hazánknak sok-sok vidékét bejártam. Némely helyen orgona nélkül olyan kacskaringósan kiforgatták, átalakították egyes énekeinket, hogy alig lehetett rájuk ismerni. Végül fölemlítést érdemel az a nyilatkozat is, hogy az énekkari szereplést az istentiszteleten nem helyesli Ravasz püspök úr, mert nincs szebb a gyülekezet unisono énekénél. Ebben ugyan van igazság, mert különösen egy nagy, népes gyülekezetnek szépen, szabályosan előadott templomi éneke valóban megragadó, fölemelő, sőt megrázó hatású is lehet; de azt sem lehet tagadni, hogy egy-egy szép karének is — kivételes alkalmakkor — teljesen beleillik az istentisztelet kere-
