Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1929-12-01 / 48. szám

234. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1929. telességérzettel 34 éven át állott a magyar nemzeti művelődés szolgálatában. Eredményekben felette gaz­dag tanári munkásság után ezelőtt 12 évvel vonult nyugalomba. Utolsó lehelletéig a munka és lelkiisme­retes tevékenység embere volt. Tanártársainak meleg szeretete, tanítványainak kegyeletes hálája őszinte fájda­lommal őrzi meg emlékezetét. Legyen áldott pihenése!' — A kadarkuti ref. gyülekezet Bállá Árpád nagytót­falusi (Baranya vm.) lelkészt választotta meg lelkésznek. Isten áldását kérjük az új lelkészre és a választó gyülekezetre. — A kollégium 400 éves jubileuma. A pápai ref. kollégium 400 éves fennállásának jubileumát előké­szítő bizottság múlt hó 27-én, szerdán dr. Antal Géza püspök elnöklete alatt ülést tartott, amelyen a tagok csaknem valamennyien megjelentek. Elhatározták, hogy a főiskola történetére vonatkozó forrásmunkákat publikálják s ennek összeállításával dr. Tóth Endre theol. tanárt bízták meg, ugyancsak elhatározták, hogy a kollégium újjáalapítójának, a boldog emlékű Mándi Márton István professzornak életrajzát kiadják, amely­nek megírására dr. Trócsányi Dezső theol. akad. ta­nárt kérték fel; ugyancsak kiadják az iskola népies történetét, amelynek megírását a kollégium volt ki­váló növendéke, Lampérth Géza, az 'országos nevű költő vállalta. Ezenkívül emlékkönyvet adnak ki a je­lenlegi professzorok értekezéseivel, kiállítást rendez­nek a kollégium volt és jelenlegi tanárainak és tanít­ványainak műveiből, létesítenek egy nagyobb jubi­leumi ösztöndíj-alapot stb. A jubileumi ünnepet, melyre nem csupán a magyar országos hatóságokat és egyházakat, valamint a testvérintézményeket, de a kül­földi református egyházakat s azokat a főiskolákat, ahol pápai diákok tanulni szoktak, meghívják, 1931 szeptember havában tartják meg. — Nagyobb adomány a lelkészözvegyek szeretet­­háza javára. Egy magát megnevezni nem akaró belföldi emberbarát tizezer pengőt juttatott a ref. lelkészözvegyek őriszentmiklósi szeretetháza továbbfejlesztésének céljaira. — Leánynapot tartott a Pápai Ref. Leányegyesület november 24-én este 6 órakor a ref. templomban, amely teljesen megtelt, különösen érdeklődő nőközönséggel. Köz­ének után Bakos Lajos s.-lelkész, főiskolai szénior mondott buzgó imádságot. Dr. Herczegh József theol. h. tanár érdek­feszítő előadást tartott „A kigyóvonal fölött“ címen, elmondva, hogy az Egyesült Államok első telepesei milyen veszede­lemben forogtak a völgyekben a kigyócsipések miatt mind­addig, míg rá nem jöttek, hogy a magaslatokra kell huzód­­niok, ahol a kígyók már nem szeretnek élni. Innét származik a „kigyóvonal fölött“ kifejezés. Átvive a képet a lelki életre, a kigyóvonal alatt élni nyomorúságot, szenvedést, halált jelent, fölötte ott van a béke, a szeretet, az élet teljessége. Az alsó élet a bűn birodalma, a felső a Krisztusé. Nagy figyelemmel hallgatott előadásában rámutatott arra a tényre, hogy az amerikai keresztyén társadalom köréből mily sok nagyszerű mozgalom indult el világhódító útjára. Részlete­sen ismertette a keresztyén leányegyesületek munkáját, mely­nek bölcsője szintén Amerika. A művészi számok: Pentz Ilona és Hochschorner Lujza énekduettje, Ólé Manci sza­valata, Kiss Árpád és Császár Ede zeneszáma, mind hozzá­járult az estély sikeréhez. Az összejövetelt Bakos Lajos fő­iskolai szénior bizonyságtevő bibliamagyarázata, imádsága és közének zárta be. A befolyt perselypénzt az egyesület a Kér. Leányegyesületek Országos Szövetsége és a Kálvineu­­mok között osztotta meg. — Gyülekezeti napot tartott nov. 24-én a kocsi ref. gyülekezet a következő programmal: Délelőtt 10 órakor ' istentisztelet. 1. Közének. XXXIII. zsoltár 1. 2. vers. 2. Bibliaolvasás és ima tartotta Magyaródy Dénes kömlődi lel­kész. 3. Szűkölködünk nagymértékben . . . Énekelte a ref. énekkar. 4. Igehirdetés : Deák József etei lelkész. 5. Nagy Isten téged imád .. . Énekelte a ref. énekkar. 6. Himnusz. .. Énekelte a gyülekezet. 7. Közének. XXXIIÍ. zsoltár 11. vers. Délután fél 2 órakor vallásos-ünnepély. 1. Közének. XXIII. zsoltár 1. vers. 2. Bibliaolvasás és ima tartotta Barsi Sándor bokodi lelkész. 3. Bús magyarok . . . Énekelte a ref. énekkar. 4. „Mi Atyánk“ szavalta Sebestyén Eszti. 5. Szóló ének.: Tóth Sándorné úrnő. 6. Előadás. Előadó Tóth Sándor császári lelkész. 7. Szóló ének: Bukovinszky Géza ref. tanító. 8. Beh régen ... szavalta Könczöl Klári. 9. Az er­délyi havasokon. Énekelte a ref. énekkar. 10. Bibliamagyará­zat. Mikos Lajos dadi lelkész. 11. Himnusz. 12. Közének. XXIII. zsoltár 3. vers. — Adventi istentiszteleteket tartanak theológiai aka­démiánk tanárai a pápai gyülekezetben. Dec. 1-én d. e. prédikál dr. Herczegh József, 4-én 18 órakor Tóth Lajos, 11-én 18 órakor dr. Tóth Endre, 18-án 18 órakor Pongrácz József. — Szeretetvendégség. A Pápai Református Leányegyesület december 1-én, vasárnap este fél 9 órai kezdettel a főiskola konviktusának összes helyi­ségében szeretetvendégséget rendez a következő műsor­ral: 1. Közének. 2. Imádkozik és bibliát magyaráz dr. Szabadi Béla gimn. tanár. 3. a) Lichey : Emlékezés, b) Goller: Halleluja, énekeljünk, c) Bach: Fugetta és Adagio. Harmóniumon előadja Nitschinger János ev. ig.-tanító. 4. Pálóczi-Czinke István: CXXXVII. zsoltár. Előadja Fónyad Dezső, a Soli Deo Gloria főtitkára. 5. Előadást tart Ólé Sándor lelkész. 6. Balzett N. j.: Szegény szivünk reménye, te . . . Császár Ede tanító vezetésével énekli a Leányegyesület vegyeskara. 7. Re­­ményik költeményeket ad elő Pentz Ilona tanárnő. 8. Da­vis F. M.: Jézus vezesd gyermeked .. . Énekli a ve­gyeskar. Teajegy ára 1 pengő. — Muraközy Gyula: Prédikátor könyve cimü műve a kecskeméti Kultúra könyv- és papirkereskedés kiadásá­ban megjelent. A könyv nemcsak az egyházi, de a magyar irodalomnak is kivételes értékű alkotása. Megrendelhető az Egy­házkerületi Iratterjesztésnél, fűzve 6-40 P, kötve 8 P árban. — Felkérem a tatai egyházmegye nagytiszteletü lel­készi karát, szíveskedjék 1930 január 1-ig értesíteni, hogy a lapokat hová ne küldjem. Gál E. könyvtáros. — A hetényi református gyülekezet november 20-án Bethlen Gábor erdélyi fejedelem halálának háromszázados évfordulója alkalmából vallásos estélyt rendezett. A temp­lomot zsúfolásig megtöltő közönség előtt előadást tartottak Galambos Zoltán komáromi lelkész „Ahol a Megváltó élt“ címen és Kalicza László komáromi segédlelkész Bethlen Gáborról. Nemesik Béla kántortanító vezetésével az ötven tagú férfiénekkar két éneket s az iskolás gyermekek ének­kara egy éneket adott elő. Zsemlye Lajos, a gyülekezet lelkipásztora bibliát magyarázott és imádkozott, több leány­kori tag pedig vallásos költeményeket szavalt. Az egyházkerületi iratterjesztésben kaphatók Fankhauser: Vasárnapi iskolai ta­nítások IV—VI. kötet..................14*— P. Fosdick-Victor: A szolgálat értelme 4*40 P. Magyar Keresztyének Naptára (Tömbnaptár.) Bethánia-kiadás . 1*60 P. Református énekeskönyvek mindenféle alakban Bőrkötésű énekeskönyvek .... 12*— P-től Énekeskönyvek, bibliák három hónapra bizományba is küldhetők. Iratterjesztésünk beszerez bárhol megjelent könyvet, naptárt is! Pápa, 1929. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom