Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1929-08-25 / 34. szám
1929 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 161. oldal. Genfi levél. Sajnos, a genfi egyháznak is megvannak a maga fekete árnyai, amelyiknek némelyike nagyon sok bizonytalanságnak, kapkodásnak és ellenmondásnak a forrása. A genfiek eltávolodtak Kálvintól. Büszkék rá, büszkék a kövekre, ahol ő járt s őrzik karosszékét a St. Pierre templom szószéke alatt s kezevonását az Institutio múzeumbeli példányán, — de eszméinek nagyon sok része rájuk nézve a múlté. A predesztináció dogmáját nem fogadják el, élesen cáfolják, nem hallgatva a modern kor nagy francia Kálvin ismerőjének, Doumergue-nek a szavát: »A predestináció bizonyság, mely Istentől Istenhez megy, erőt és bátorságot nyújtott az üldözés, az akasztófák és máglyák napjaiban. Mindenben Isten, mindenütt«. Jézus csodálatos születése: rájuk nézve legenda. A Heidelbergi káté hitvallása sem a fakultáson, sem istentiszteletek alkalmával, sem semminemű egyházi megnyilvánulásban szóba sem jön. Hitvallások hiánya súlyos ellenmondásokat hoz magával az igehirdetés terén. Az egyházak alkotmányának kantonális változása nagy magárahagyatottságot eredményez. Genfben még valahogy helyreállították a kanton kebelén belül az egységet, ellentétben a két másik francia kanton, a Neucháteii és Lausannei-val, ahol a szabad és nemzeti református egyházaknak nemcsak hogy külön gyülekezetei, hanem még külön theológiái is vannak. Mind megoldandó kérdés. A genfi egyház nemzetközi viszonylatban előkelő helyen áll, — különösen mióta a Népszövetség és a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal itt székel. Ez intézmények iránt az egyház nagyrabecsülését abban fejezi ki, hogy a népszövetségi ülésszakok megnyitása alkalmával ünnepi istentiszteletet tart a St. Pierre templomban, jelenleg Genf központja az egész világ kér. ifjúsági egyesületének, az egyházak segélyezéseinek központi irodája itt van. A stokholmi konferencia által alapított »Szociális viszonyok tanulmányozásának nemzetközi intézménye« újabban ide helyeztetett át, hogy a nemzetközi munkahivatal eredményeit és forrásait igénybe vehesse a protestáns célok megvalósulása érdekében. Ez intézmény munkája az utóbbi hónapokban a következő életterületeket öleli át: kér. szempontokból tanulmányozza a munkanélküliség, lakás- és alkalmazottak állapotainak problémáját, az egyház szerepét a munkás és munkaadó viszonyában, a tengerészek hitéletének a kérdését. Ez intézmény egyik külön bizottsága erősen foglalkozik az Egyház és a munkásság közti viszonnyal s annak sürgető megoldásával. Senki nem tudja jelenleg megmondani, hogyan történhetett meg, hogy ezen a kontinensen a munkástömegek elvesztették az egyházzal való összeköttetést, ami viszont nem történt meg sem Amerikában, sem Angliában. Elsősorban természetesen a társadalmi igazságok keresztyén elveinek az alkalmazását tűzi ki a bizottság célul, remélve, hogy ez idővel vissza fogja hozni a munkástömegeket az egyházba. Ugyanez a bizottság tervbevett egy hitelszövetkezet alapítását is, amely kizárólag az egyházak és evangéliumi alapon álló intézmények kölcsönsegélyét célozza. Az intézmény folyóirata a Magyarországon is ismeretes három nyelven megjelenő »Stokholm« és egy hivatalos jelentéseket tartalmazó lap, a »Life and Work«. A genfi egyház élete olyan, mint az emberi élet. Megvannak az örömei, de elleplezetlenek a bajai és fájdalmai is. Remények mellé odarajzolódik néhol a bizonytalanság sötét képe is. Kálvin óta jelszava: Post Tenebras Lux. Tűzhelye volt évszázadok véres harcai között az evangéliumból áradó világosságnak, megértő, odaadó és szerető édesanyja az üldözött és kifosztott magyar református egyháznak, befogadó és menedékhelye a számüzötteknek. A kegyelem Istene, aki a sötétségből világosságot fakaszt, megőrzi a világosságot. (Vége) Pataky László. Püspöki egyházlátogatás a tatai egyházmegyében. Május 7-én délután 3 óra után indult el Püspök úr Kömlődről a körút következő állomására, oda, hol bölcsője ringott, hol gondtalan gyermekéveit töltötte és magyar fajának szeretése mellett megtanulta félni istent és szivébe edződött a Jézus Krisztushoz való tántoríthatatlan ragaszkodás, honnan elindult fényesen s mindig fölfelé Ívelő pályájára: Tatába. Még Kömlődön elbúcsúzott hűséges kisérőtársától, a gesztesi járás főszolgabirájától, Reviczky Istvántól, aki gondosan előkészítette járá'sa községeit, hogy a polgári községek is méltóképen fogadják Püspök urat kőrútján. Tata község és egyúttal a tatai járás határán fogadta Püspök urat Trojkó Béla tatai főszolgabíró a járás részéről, megjelentek továbbá Tarnay Béla őrnagy a tóvárosi állomásparancsnokság tisztikara, Besser Béla csendőrszázados a csendőrparancsnokság képviseletében s úgy ők, mint a református önmüvelődési kört képviselő Barsi János a község nagy szülöttével méltán dicsekvő öntudatból fakadó szavakkal üdvözölték Püspök urat. Püspök úr szemmelláthatólag megindultan válaszolt az üdvözlésekre, de egyúttal hangot adott annak a boldog érzésének is, hogy haza jön. Egész Tata ünneplőbe öltözött, a község szélén nagy, hatalmas diadalkapu állott, melyet nemzeti szinü zászlóval díszítettek fel. Itt volt az egész képviselőtestület és igen nagy tömeg. Horváth Sándor főjegyző mondott szárnyaló beszédet, köszöntve a község hazajövő nagy fiát. A templomhoz vezető út végén ismét nagy diadalkapu, hol Gál Endre lelkész az egyház nevében a gyermekére büszke és gyermeke által boldog édes anya érzésével megragadó beszédben üdvözölte Püspök urat az egész gyülekezet jelenlétében. Barsi János gondnok a gyülekezet nevében még külön is köszöntötte Püspök urat, az elemi iskolás növendékek nevében Molnár Juliska VI. o. t. szólott néhány kedves szót. Püspök úr válaszai után rázendített a református énekkar »Isten hozott« kezdetű üdvözlő énekre Szabó Lajos kántortanító vezetésével. Öt órakor már folyt az istentisztelet, melyen megjelent az ág. hitv. ev. egyházközség is Fadgyas Aladár komárom-tatai lelkész vezetésével, továbbá az izr. hitközség szintén papja vezetésével. A XC. zsoltár és a 63. dicséret egy-egy versének eléneklése után imádkozott Gál Endre lelkész s az énekkar éneke után Püspök úr prédikált a filippibeliekhez irt levél 11:14—16. versei alapján, összetartásra, tiszta, szent életre buzdítva szeretett övéit egyéni, családi, egyházi és társadalmi életükben. Minden erőltetés nélkül mondhatjuk — homiletikai kifejezést használva — pastorális volt a hallgatóság, de pásztor volt az igehirdető is. Az istentisztelet az énekkar éneke után, a Himnusz és a CXXII. zsoltár 3. versének eléneklésével végződött.
