Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1929-07-28 / 30. szám
140. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1929. Ma is a sok ide-oda hánykódás és viaskodás közepette, ez a presbiteriumi határozat, mint szellemi és hitbéli oázis hat, az igazi református lelkületére. A határozat három pont. Ezek mindegyike különkülön is, egy-egy hitbéli manifesztáció és itélőértékelés. Egyben azonban korunk vallási és erkölcsi ziláltságának szörnyűséges hit és szellemkulturális Írásos dokumentuma is. Valahányszor a lapokban szemeink elé villan a „protestáns, református, kálvinista vagy hasonló elnevezésekkel“ jelölt bálok és mulatságok fő és alcíme, nemcsak „Krisztusunk dicsőségének és az egyház lelki méltóságának súlyos kisebbítését“ látja ebben az őszintén református keresztyén hitű ember, hanem mindannyiszor mélységes megbotránkozással meg is roppan a hite, mert azt látja, hogy festettarcú dámák és kifésült frakkos urak mulatozására és horribile dictu „nagyurak“ előtti hajlongásra cégérül használják a protestáns keresztyénség szent és fölséges eszméit. Kérdem: miféle keresztyén vagy protestáns érdek lehet az, hogy kikészített hölgyek és urak tivornyáznak, s közben egymást fehér asztal mellett egeketostromló szabad ódákban dicsérik stb ? Ezek, eltekintve az egyszerű és kedélyünkre kellemesen ható társas szórakozásoktól, mind olyan cselekmények, amelyek akármilyen név alatt is húzódjanak meg, a hasznos munkában ki nem egyenült szellemi és testi energiáknak Haszontalan és pazarló utón való levezetését jelentik. A debreceni határozat nagyon helyesen, bátran szembe száll ugyan az egyház neve alatt tartott e báli szokásokkal, de félúton megáll és nem fordítja határozatának élét tovább az egyházunkban elterjedt több káros és rossz szokás ellen is. Mert nem ugyanilyen mértéktelen és fölösleges, egészségügyileg pedig káros mulasztás-e az is, ami elég gyakran előjön egyházunk életében a lelkészbeiktatások, harang- vagy templomszentelések, vagy egyéb egyházi ünnepélyek alkalmával is. Sokszor ezek az alkalomszerű egyházi ünnepélyeink olyan fölösleges eszem-iszommal végződnek, hogy ezekből a szent és magasztos hitdolgokból minden valláserkölcsi vonatkozásuk ellenére is, inkább csak a velük összekötött lakomák képei tapadnak bele tartósabban a hívek emlékezetébe, mint az ezekkel együtt tartott egyházi funkciók s az akkor megnyilatkozott hitelvek, szónoklatok és imák. Jóllehet örömhírt is jelentenek nekünk ezek az ünnepélyes alkalmak mégis nem lehet ezekkel egyházunknak a célja az, hogy erkölcsi lényegünket leszállítsuk vagy puritánságunkat veszélyeztessük. Legyenek ezek az egyházi, alkalmi összejöveteleink méltóságosak, ünnepélyesek, mélységesen komolyak és hitvallásos manifesztációk! Legyenek egyszerűek és lelkünk ezekben emelkedjék föl Krisztusban az isteni zsámoly magas színe elé, de ne legyenek eszem-iszomba fulladok! Elvégre gazdaságilag is káros az ilyen alkalomszerű eszem-iszom. De meg erkölcsünkbe is belevág ez. Amig lerongyolódott, díiledező templomaink, iskoláink, egyházi épületeink és anyagi szegénységgel küzködő oktató intézeteink és egyházközségeink vannak, addig igazán nem erkölcsös, de nem is egészséges, pazarul készített fehérje, zsir szénhidrát és alkohol fölöslegeket szervezetünk ártalmára magunkba kebelezni. Ne értsen félre senki! Nem a lelkészbeiktatások, harang és templom stb. szentelésekkor szokásos egyszerű társasétkezések ellen emelem én itt föl a szavam. Legkevésbbé sem. Mert ezekre nekünk a hitbéli szolidaritás, a hitélet emelése és mélyítése szempontjából igenis szükségünk van. De legyenek ezek egyszerűek, nem költségesek, ami egészséges is lesz és az evangéliumi protestáns puritanizmusnak megfelelő keretek között megtartott társasétkezések. * A debreceni határozat egészben igen komoly és mély hitéletből fakadt. Formalizmusban tobzódó korunk lelkületével szemben a munkás (pozitív) lelkiség és a lényeg felé hajló olyan kezdeményezés, amelyen bátran elindulhatunk. Csatlakozzunk tehát hozzá, induljunk vele el és bővítsük azt ki! Pro memoria. A pápai ref. egyház kérvénye templomépítési segélyért Pápa r. t. város képviselőtestületéhez. Tekintetes Városi Képviselőtestület! Alulírottak a pápai református egyházközség képviseletében azzal a tiszteletteljes kéréssel folyamodunk a Tekintetes Városi Képviselőtestülethez, miszerint méltóztassék egyházközségünknek a Széchenyitéren megvalósítandó templomépítésére öt évre elosztva 60.000 P, azaz Hatvanezer pengő segélyt megszavazni oly módon, hogy az első részlet: 20.000 P már az 1930. évben, az alapmunkálatok megkezdésekor, a többi részlet továbbmenőleg az 1931., 1932., 1933. és 1934. években fizettessék egyházközségünknek. Tiszteletteljes kérelmünket az alábbi indokokkal vagyunk bátrak alátámasztani: a) Az 1910. évi november hó 30-án kiállított szerződés tanúsága szerint maga Pápa r. t. város közönsége adott egyházközségünknek templomépítés céljaira 200 négyszögöl területrészt a Széchenyi-tér területéből. Ez a szerződés kétségtelen bizonyítéka annak, hogy Pápa város képviselete a Széchenyi-tér és általa a város díszítése szempontjából előnyösnek, célszerűnek ítélte a nevezett téren egy szép, modern és monumentális templomépület épülését. De a szerződéssel az építkezésnek az egyház szempontjából való szükséges voltát is elismerte a város képviselőtestülete. A színháztér átengedésével azért adott neki helyet és lehetőséget az építkezésre. És valóban szükséges ez az éptíkezés. Évtizedek óta ott van ez már a köztudatban. A pápai református egyház múltja és jövendőbeli hivatása, a templom szentsége és méltósága parancsolják, hogy a szép, szabad és nyílt, levegős és napfényes Széchenyi-térre helyeződjék át a pápai reformátusok temploma, a mostani templom pedig, ez a mindenünnen elzárt és immár szűkké vált, de nekünk drága emlékezetű templom, érintetlenül hagyva, kulturház maradna. b) Igen ám, de a pápai református egyházközség közönsége, mely a történelem folyamán folyvást szerzett és építkezett, amelynek történelmi hivatása folytán nemcsak a templom, parókhia és elemi iskola képezte gondját és terhét, de az ősi kollégium fenntartása és újra meg újra építése is: az áldozatokban kimerült. Óh szerzett azért annyi pénzt, hogy a templomhely átengedésének ellenértékéül 30.000 aranykoronát tudott fizetni s hogy a templomot kevés kölcsön segítségével 1914-ben a maga erejéből fel tudta volna építeni, ha akkor a hely rendelkezésére állhatott volna. Azután jött a világégés, amelyben mi is porig égtünk, mielőtt megépültünk volna! Minden pénzünk hadikölcsönben van! A világháború és az azt követő összeomlás után úgylátszott, hogy örökre vége minden álomnak, amit a Széchenyi-téren megépülő szép, új templomról szőt
