Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1929-01-20 / 3. szám
12. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1929 hintsétek a magot“. Mennyi tusakodó munkásnak volt ez felelet. Hiszen oly kevés megértésre talál az, aki Ő érte akar dolgozni. Mit mond Jézus az eltávozott testvér szimbolikus képében azoknak, akik itt maradtak: „Fiacskáim, szeressétek egymást“ — mondta Nyáry Pál urvacsorai beszédében. S valóban a testvéri szeretet fűzte egybe a konferencia minden papnéját. Pongrácz józsefnének a papnék konferenciáját bevezető meditációja arról szólt, hogy Isten nem rang és tekintély szerint hívja el munkásait, hanem lelkűiét szerint. Olyan munkásokra van szükség, akik mindig készek azt mondani: „Imhol vagyok! Szólj Uram, mert hallja a Te szolgád“. Mindvégig feszült érdeklődés kisérte dr. Patay Pál nagy gonddal megírt és történeti adatokkal kisért előadását : „A református papné a múltban“. Az őskeresztyén egyháztól, egészen a jelen kor papnéjáig mutatta be, hogy mikor milyen feladatok elé állították a változó viszonyok azt a nőt, aki sorsát Isten szolgájával kötötte össze. Különösen nehéz idők jártak azokra, akik az ellenreformáció korában voltak papnék. Sokszor betevő falat nélkül voltak egész családjukkal, a hívek segítségére és jóakaratára, szorulva. Mint jellemző dolgot emelte ki Patay, hogy a belmissziói munka, mely ma a református papnékra vár, csak a legújabb idők történeti szükségessége. Vonzó előadásban irta meg Nagy Ákosné, hogy milyennek képzeli a „jelen és jövő“ papnéját, mely szerinte csak képzelet szülötte, s melynek a megvalósítására kell törekedni minden papnénak. Az előadás meg fog jelenni a Református Papnék Lapjában. A hozzászólások egész sorát váltotta ki a Fiers Elekné bibliaköri, Mándoky Erzsébet leányszövetségi előadása és gyakorlati bemutatása. Mindez azt bizonyította, hogy ma már alig van református papné, aki ne érezné a belmisszió fontosságát és szükségességét, s hogy a református papnék megértik a kor intő szavát és készek e reájuk váró feladatnak megfelelni. Kovácsy Margit diakonissza testvér komoly és vonzóan szép előadása a diakonissza hivatásról felvetette azt a kérdést, hogy miért nem mennek leányaink a diakonissza pályára, mikor ma a diplomás lányok elhelyezkedése is oly nehéz és ma oly sok lány van, akik előtt a bizonytalan jövő áll? Ezzel ellentétben a róm. kath. egyház nagyszámú apácáival minden jelentős pozíciót elfoglal, még az állami intézményeknél is. Általános megállapítást nyert, hogy egyik oka a diakonissza hiánynak az, hogy kevéssé ismerik, a másik az, hogy református leányintézeteink nem nyújtják leányainknak azt a komoly, egyházias jellegű nevelést, melyre ma a kath. reneszánsz nagy előnyomulásával szemben a mi református egyházunknak szüksége van. Az a kívánság merült fel, hogy valami formában juttassa a Papnék Szövetsége ezt az óhaját a felsőbb egyházi hatóságok elé, hogy az intézetekben megalakuljanak a bibliai szellemben vezetett leányszövetségek, lehetőleg komoly, evangéliumi hitü leány vezetése alatt, mint ahogy ez eddig gyakorlatban legjobban bevált s ezzel elősegítsék a református egyházukhoz híven ragaszkodó, azt szerető s ezért áldozni és dolgozni tudó női középosztály kialakulását. 9-én, szerdán este a theológián népes teaestély volt, melyen a vidéki papnék, mint a theológia és a budapesti papnék vendégei vettek részt. Csütörtökön a közgyűlés volt, melyről a Református Papnék Lapja fog részletesen beszámolni. A csőri gyülekezet köréből. A csóri református gyülekezetben karácsonyi űrvacsorához készítő, bűnbánó esti istentiszteletek voltak december 17-től kezdve minden köznapon, sorozatos prédikációkkal, a villannyal világított templomban. A prédikációk után minden alkalommal törődött szívből fakadó s szabadon előadott alkalmi imák hangzottak el, miket mindig nagy áhítattal várt és meghatódott lélekkel rebegett a lelkész után az alázatos templomi gyülekezet. A prédikációk témái ezek voltak: 17-én: „Úgy szerette Isten e világot . . .“ (Ján. 316). 18-án : Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat!“ (Ézs. 4325). 19-én: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, kik megfáradtatok!“ (Máté 1 1 28). 20-án: „Barátom, mi módon jöttél ide, holott nincsen mennyegzői ruhád ?“ (Máté 2212). 21-én: „Vigyázzatok, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok.“ (Máté 2442). 22-én: „Az ajtó előtt állok és zörgetek.“ (Jel. 32n). 24-én : „Az ő egyszülött Fiát elküldte e világra, hogy éljünk általa.“ (1. Ján. 49) — A messze világító, színes, nagy templomablakok, mint „az atyai ház“ fényes ablakai, az ünnepélyes csendben felhangzó, esti hármas harangszó pedig, mint Isten édesen hivó szava szólongatták, hívogatták a tékozló fiukat, hogy siessenek ama Fiúban már megbékélt mennyei Atya kebelére; megtérésre, kibékülésre. És jöttek seregesen a hivek, olyanok is, kik azelőtt feléje se néztek a templomnak. Tizenegy napig minden nap hangzott az evangéliumi igehirdetés szava. E napokon 13 prédikáció, 2 vasárnap délutáni kátémagyarázat (III. és IV. ádvent, éppen az urvacsorai szakaszoknál tartottunk akkor), továbbá 2 bibliamagyarázat és 2 szabad előadás III. és IV. ádv. vallásos estén), valamint két urvacsorai ágenda, összesen 21 beszéd és előadás hangzott el a gyülekezetben, mely lankadatlan buzgósággal sereglett Össze minden alkalommal, bizonyságául annak, hogy az esti órákban tartott istenitiszteletek mennyire beválnak falun is. Legmeghatóbb volt a buzgóság karácsony estéjén, mikor a távol szőlőhegyi lakók is bejöttek a zsúfolt templomba. Ez alkalommal, mint az utolsó közös bűnbánati készület óráján, az apostoli hitforma elmondásával mindnyájan vallást tettünk az Atyáról, ki öröktől fogva szeretett, a Fiúról, ki megváltott, a Szentiélekről, ki mindent jóra vezérel Záróéneknek pedig elénekeltük a 29. dicséretet fennállva, szívből és lelkesen. Ó-év estéjén is tartottunk évzáró istenitiszteletet, megint zsúfolt templomban, prédikációval. A szent szolgálatot a felsorolt esték mindegyikén a helyi lelkész végezte. A vallásos esték és a heti bibliaköri órák november végétől kezdve folynak. Mindezekért pedig: „Soli Deo Gloria!“ ®®@®@@®®@®®@@®®@@®®@®©®®®®©®®@@@®@®$)®Ce!® © @ | VEGYESEK 1 @®®®®®@©®®©®®®@@®®@@®®®®®®®®@®®®®®©®@®© — Kitüntetés. Szűcs László senyeházai lelkész, őrségi esperes, akinek 40 éves lelkészi szolgálati jubileumáegyházkerületünk is annak idején meleg örömmel csatlakozott, most — amint értesülünk — legfelsőbb helyről kitüntetésben részesült, amennyiben a III. osztályú polgári érdemkeresztet kapta meg. A kitüntetéshez a magunk részéről is a legmelegebb szívvel gratulálunk. — A sárospataki főiskola világi gondnokává Farkas Géza kir. kamarás, egyházmegyei gondnok, országgyűlési képviselőt választották meg. Az új gondnok rendkívül agilis ember, aki szeretettel és felelősségérzettel végzi fontos hivatását.
