Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1929-06-23 / 25. szám
Negyvenedik évfolyam. 25. szám. Pápa, 1929 junius 23. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐFÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ- SÍS IGAZGATÓ PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÓK. Belmissziói Útmutató az 1929—30. évre. A legnagyobb elismerés hangján kell szólni a Belmissziói Útmutató eddig megjelent két kötetéről, mint amelyek minden kétséget kizárólag jelentős tényezők voltak a belmissziónak nevezett gyülekezeti munka népszerűsítéséhez, megindulásához olyan helyeken is, ahol eddig missziói munka nem folyt és elmélyüléséhez ott, ahol már előbb megindult. Ez az első két kötet theorétikus jellegű, ami természetesen nincs ellentétben a gyakorlati értékkel, aminek bizonysága épen a magyar református egyház belmissziói munkájának utolsó három esztendeje. Theoretikus jellegének okát két dologban kell keresnünk; az egyik a konventi belmissziói munkaprogramul fokozatos kiépítése, a másik a munka megindulása elé tornyosuló akadályok megdöntése. Ezért közölt az Útmutatóban szerkesztője elméleti síkban mozgó részletes dolgozatokat és a különböző munkákról szóló tanulmányokat. Az az elgondolás vezette a szerkesztőt, hogy »mikor egyetemes egyházi munkarendünk folyamán az előkészületek megtörténte után hozzáfogunk a munkatér teljes megműveléséhez, a már folyamatban lévő tevékenységek úgy elméleti, mint gyakorlati téren kipróbáltatván, világosan lássuk, hogy egyházunk missziói vonatkozásaiban melyik módszer és milyen mértékben lesz értékesíthető a legáldásosabban«. (Belmissziói Útmutató 1928—29. munkaévre 144. 1. jegyzetében.) Szükséges volt és szükséges a munka elméleti megalapozása, mert hiszen a munka legnagyobb akadálya lelkipásztoraink túlnyomó részénél a ránevelés hiánya és egy csomó előítélet, ami amazzal szoros összefüggésben van, helyesebben annak következménye. Azért nem is szándékozunk ezt az elméleti tájékoztatást, bevezetést kifogásolni — ha kifogásolnánk, önmagunkkal jönnénk összeütközésbe. Nekünk is az a nézetünk, hogy félreértéseket eloszlatni, ellenszenveket és előítéleteket legyőzni, elindítani és munkába állítani csak felvilágosítással, a belmissziói munkák lényegének és módszerének megismertetésével leletséges. Az elméleti tudás elengedhetetlen feltétele a gyakorlati tisztán látásnak és a céltudatos, sikeres munkának. Egyik lelkésztársam, aki vezető személyiség az egyházmegyéjében, két éve éppen a theológiai kollokviumok idején járt Pápán és bejött meghallgatni egy gyakorlati theológiai kollokviumot; az egyik jó készültségi! IV. éves hallgató a vasárnapi iskoláról beszélt, mire vendégünk, ki pedig nem nagyon rokonszenvezett az üggyel, a legnagyobb lelkesedés hangján mondotta: így igen, kell vasárnapi iskola. És teljesen igazat mondott, így, ha megismerjük, kell ez is, kell más belmissziói munka is. Ezt az úttörő, előkészítő, rávezető munkát végzi az Útmutató, azért szükség van az Útmutatóban ilyen irányú cikkekre, tanulmányokra. Mégis legyen szabad e helyütt ama nézetünknek kifejezést adnunk — azt hisszük, hogy gyakorló lelkipásztortársaink osztatlan nézetét tolmácsoljuk — és az Útmutató igen kiváló, elméleti és gyakorlati szempontból az élen álló szerkesztőjének szíves figyelmébe kérnünk, hogy az Útmutatóban több gyakorlati anyagra van szükség, mint amennyit kaptunk pl. a második kötetben. Talán nem is annyira Útmutatót kellene írni, mint inkább vázlatosan kidolgozott munkaprogrammot, vagy vezérfonalat kellene kézbe adni. Útmutatónak nagyon jó Forgács Gyula »A Belmisszió és Cura Pastoralis Kézikönyve« (Református egyházi kézikönyvtár XIV.) cimii nagy munkája, melyből mindenki tájékozódhatik és megtalálja a nélkülözhetetlen ismereteket. Azért a konvent által kiadott és kiadandó a következő munkaévi programmot felölelő, azt megvalósuláshoz eljuttatni akaró és segítő Útmutatónak nézetünk szerint ma már a lelkipásztor segédeszközének kell lenni oly értelemben és formában is, hogy abban találjon elég gyakorlati anyagot néhány gondolatban tömören összefoglalva. (Ebből a szempontból a maga nemében páratlan volt a megszűnt Egyházi Értesítő »nem csak kenyérrel él az ember« rovata.) Ha volna ilyen segédkönyv, kétségtelenül még nagyobb lendületet venne a belmisszió, mert lényegesen megkönnyítené az ezerféleképen elfoglalt és lefoglalt lelkipásztor munkáját. Ugyan látszólag ennek ellentmond az eddigi tapasztalásunk, mert a helyzet az, hogy a legelfoglaltabb s maguknak minél több munkát kereső lelkipásztorok végeznek legeredményesebb pastorális és missziói munkát, míg akinek kisebb a lekötöttsége, nem missziónál. Ne értessünk félre és ne Ítéljünk, mert tévesen Ítélünk. Mi úgy látjuk, hogy nem azért nem indítja meg sok lelkész kellő intenzitással a missziói munkát, mintha nem akarná, vagy nem hajlandó feláldozni »heti« nyugodalmát, hanem előbb azért, mert nem tudta, hogy mit és hogyan kezdjen, most meg, amikor már meg van a munkáról a kívánatos orientálódása, megijed a munkamező szélességétől és hosszúságától és mivel nem kap és nem remél valamiféle segédeszközt, bele sem kap a munkába, attól félve, hogy úgy sem tudja teljesen magára hagyatva sokáig folytatni. Vájjon nincs igaza? Hogy ne legyen igaza, arról az egyetemes egyháznak úgy kell gondoskodni, hogy minél több gyakorlati anyagot felhalmozó Útmutatót adjon kézbe. Ezzel a kívánalommal szemben lehet ellenvetésül felhozni, hogy ezt a munkát végezzék el a tisztán gyakorlati célt szolgáló folyóiratok: Reformáció, ígehirdető stb. Azt is köszönettel vennők, ha azok ezt megtennék, de nem épen az adja-e meg az Útmutatónak a létjogosultságot, hogy a konventi belmissziói programm megvalósítását előmozdítsa? Az ág. hitv. ev. egyház megküldötte a konventi belmiszsziói bizottságnak, mint a konventi jegyzőkönyvből
