Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1929-06-16 / 24. szám
108. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1929. idejében álmait rémképekkel háborította a látomány, »hogy el fog veszni a magyar!«, ajakáról mindig bőven ömlött az ének tiszta és dallamos árja. Tiszta volt ■ez ár, nem fertőzte soha semmi szenny s tán éppen ezért kedves marad mindig a magyar sziveknek. A gyöngéd szerelem, a hitvesi gyász, az apai boldogság, a családi érzés gyönyörű dalokat csaltak ki leikéből, olyanokat, melyek belsőségükben soha nem veszítenek, olyanokat, melyek érzelmi hatásával valami különleges nevelő erő párosul, amit százszorosán meg kell becsülni e mi korunkban, amikor lángelme csillogó köntösében a durva érzékiség is hódítani tud s udvarába bókolni járnak olyanok is, kiknek pedig hivatásuk volna őrt állani a nemzeti erkölcs veszélyeztetett tornyain. És ha az epikusok kora ez idő szerint letüntnek is látszik, a tárgyilagos irodalmi értékelés soha nem fog megfeledkezni Szász Károlyban az Álmos és a Salamon költőjéről sem. Arany, a mester mellett mindig csak tanítványnak tartva magát, olyan tanítvány volt ő, akire büszke lehetett mestere. Azt az Álmost, kinek hamvai szétszóratnak az elfoglalandó hazában, hogy földje megtermékenyüljön általuk és azt a Salamont, akiben a magyar faj minden erénye és bűne mesterileg megkomponált, ma is élő alakként lép a zord középkor távlatából szemünk elé, még bizonyára látni és hallani fogjuk egyszer, ha nagy tanulságok merítésére szükségünk lesz. A tudós literátor Szász Károly útjának mérföldköveit pedig olyan művek jelzik, amelyek némelyike ma is irányt mutat. Ha itt egyedül a Világirodalom nagy époszairól szóló klasszikus veretű tanulmányát emelem ki, ezt csupán azért teszem, mert ez szerves egységben kapcsolódik bele Szász Károly nemzeti jelentőségű életművébe, ami rövid summában összefoglalva ennyi: világirodalmi életközösség tényezőjévé tenni a magyarságot! Ainig lesz magyar és lesz, mert ő maga szent borzadállyal űzte el a dantei víziót, hogy »el fog veszni a magyar«, addig soha nem lehet, soha nem szabad elfeledni azt a hatalmas igazi férfi-munkát, amivel ő ez életmű kiépítésén fáradott, addig velünk együtt mindenki áldani fogja azt az áldott emberöltőt, melynek napjából a végső sugarak — száz éve ma — az ő születését köszöntötték! Dr. Kőrös Endre. Szász Károly levele Thury Eteléhez. Főiskolai könyvtárunk levelestárában Szász Károlynak két, Thury Etele lelkész, később pápai tlieol. tanárhoz irt levele található, ezek közül a közérdekűt az alábbiakban közöljük: Tisztelendő Lelkész Úr! Folyó évi március 4-ről kelt becses és bizodaimas levelére, mely tegnap előtt jött kezemhez, a közbe jött vasárnap s elfoglaltságom miatt csak ma válaszolhatok; igyekszem részletes válasszal kárpótolni a késedelmet. Fogadásoknak, kivált pénzben, rendszerint nem vagyok barátja. A fogadó vagy teljesen biztos a maga dolgában, akkor — amint mondani szokás — nem angolos, mondanám: nem tisztességes a fogadás; vagy nem bizonyos, akkor szerencsejáték. Ha a nyeremény jótékonycélra van felajánlva, legalább a nyerészkedés vádja elesik — s a jelen esetben is, sit venia. Ami a fogadás tárgyait illeti, abban a helyzetben vagyok, hogy mind a kettőre nézve teljes és apodicticus bizonyságu felvilágosítást, akár döntvényt adhatok. I. A fóti dal kérdéses sora így szól: „Hol van a hal, mely dicső volt És remek?“ Kissé különösnek látszott eleinte ez a félrecsapás a költeményben, úgy hogy emlékszem (12—13 éves gyerek voltam), még apám házánál is discutiálták e sort. Akadt (nem nálunk, de másutt), aki még arra az erőszakolt magyarázatra is vetemedett, hogy a verset Vörösmarty ebédközben (toasztkép) rögtönözvén, az ebédnél körülhordozott remek halételt még egyszer Ízlelni akarván, félbeszakítja eszmemenetét, hogy az inasra rászóljon »hol is van az a dicső, remek hal«? No persze ez szamárság. Apám megmagyarázta s úgy, amint 1848-ban Vörösmartvnak én ez esetet felhozván, általa is teljesen helybenhagyatott, nem is lehet máskép. A költő az előbbi sorokban arról beszél, mikép táplálja a bor a szellemet. »Lélek és bor két atyafi gyermekek« (mintha mondaná: ikertestvérek) s bizonyítékul hozzá veti, hol van a hal, mely dicső és remek lett volna, t. i. szellemre nézve: a hal az ostoba némaság és szellemtelenség hagyományos jelképe lévén — s a »vizivóké« is kiválóan. Részemről oly kiadást, melyben e sor így állna: hol van a hon, sohasem láttam. Annak semmi, de épen semmi értelme nincs; s ha így nyomtatták valaha, valahol, az lehet sajtóhiba, lehet egy szedő, vagy corrector ostoba okoskodása, de mindenesetre teljesen garantírozatlan kiadás. A fóti dalnak négy, mondjuk öt hiteles garantírozott kiadása van: 1. Áz Athenaeum, 1842. II. félév, 51. szám, ahol először jelent meg. 2. Vörösmarty általa kiadott Minden Munkái közt. 3. A Gyulai által szerkesztett Ráth-féle és 4. a most, szintén Gyulai szerkesztésében megjelent Mehner-féle kiadásban, melyekhez 5.-nek számíthatjuk Toldy »M. költészet kézikönyvét«. Mind az öt helyen hal van s ez olvasás helyességéhez, ismétlem, szó sem férhet. II. Gyulai Pál csakugyan református és pedig nagyon erős református. Apja az erdélyi kir. kormányszéknél volt tisztviselő, de már a negyvenes évek elején, amikor én atyámmal Enyedről Kolozsvárit megfordulván, Gyulaival megismerkedtem — atyja nem élt; édesanyja unitária volt s ezért lánytestvére (most Földesiné) szintén az. Gyulai a kolozsvári ref. collegiumban tanult, hol később rendes tanár is volt; tanár volt a pesti ref. gymnasiumban is, de csak rendkívüli. Erős protestáns érzékkel bir s köztünk is a legpuritánabbak közé tartozik. A Bp. Szemlén is meglátszik e jelleg. Emlékezzünk a Haynald, Fraknói, Schlauch elleni erős polémiákra. Mi az oka mégis, hogy egyházi s egyházkerületi életünkben nem szerepel? Ő maga utasította el magától a neki szánt és felajánlott kitüntetéseket. Akartuk őt (még Török Pál idejében) egyházkerületi tanácsbirónak, világi főjegyzőnek, legközelebbről pesti presbyternek; de nem vállalta s kért, ne is válasszuk meg, mert temérdek elfoglaltatása miatt jól nem felelhetvén meg (puszta címet pedig nem akar viselni), nem is vállalhatná el s a visszautasítás vagy lemondás félre magyaráztatnék. így jelöltségét mindannyiszor el kellett ejtenünk; de azért jó kálvinistaságában soha sem kételkedtünk. Nem kételkedtek abban még sárospataki barátaink sem, ahol (valamint Aáiskolczon) két ízben egymásután az érettségi vizsgálatokon kormányképviselő volt s e tisztében úgy az egyházi hatóságnak, mint a miniszternek teljes megelégedésére a legjobb sikerrel járt el.
